Érzelmek Fogságában (C.H.)

21. Fejezet - Szükséges idő

Savannah Richardson

A sötétség megnyugtatóan hatott, mégis volt valami zavaró a légtérben. A fülledt levegőben egészen különleges illatot fedeztem fel, ami számomra oly' ismerős volt, mégsem tudtam semmihez sem kötni. A szívem szaporán kezdett el verni, amint nyitogatni kezdtem a szemeimet.

A félig lehúzott redőny mögül elém tárult a kinti zord téli táj, ahol a hó nagy pelyhekben hullott alá, és a szürke fellegek beborították az egész eget. Az idő délután kettő felé járt, de már félhomály uralkodott, mégsem ez volt, ami meglepett.

Mellettem valaki egyenletes szuszogására figyeltem fel, és óvatosan megfordultam, de a látvány, ami fogadott egy pillanatra megdöbbentett. Calum barna haja a szemébe lógott, és meztelen felsőtestére csak félig volt ráhúzva egy sötétkék pokróc. Karjain pár tetoválás díszelgett, amiket eddig soha nem is láttam, hiszen tél lévén mindig pulóver volt rajta.

Amint megpillantottam a kanapé sarkában díszelgő alsónadrágját úgy álltam fel, mint akihez tüzes vasat érintettek, közben magammal rántottam a pokrócot, ami a fiún volt, de még idejében kapcsoltam, így azonnal visszadobtam, mielőtt még teljesen lehúztam volna róla.

Kétségbeesetten szedegettem össze a ruháimat, és magamra kaptam, miközben az arcom égett a szégyentől, amikor a ma hajnali események sokasága. Ajkai a sajátomon, és a kezei olyan tájakon kalandoztak, amikre ez idáig nem sok valaki. Olyat műveltünk, amit nekünk nem szabadott volna, és a tudat, hogy olyan könnyen odaadtam magam Calumnak, észveszejtően mardosott.

- Mit tettünk – suttogtam, majd a hajamba túrtam kétségbeesetten. A szemem újra a még mindig alvó fiúra tévedt, és valamiért melegség járt át, minden egyes lopott pillantást követően. – Ó, Calum, hogy fogjuk mi ezt rendbe hozni?

Siránkozásomat halk kopogás törte meg, mely a bejárati ajtó felől jött. Lassan sétáltam az előszobába, aztán elfordítva a zárba helyezett fémkulcsot, kitártam az ajtót, ami mögött Calum haverjai álltak.

- Jó reggelt! – köszöntött vidáman Mike, majd a másik két fiú is hasonlóan tett, tőlem pedig csak egy bólintásra futotta. Michael, mint akit nem zavar, hogy talán nem akarom beengedni úgy furakodott át rajtam, hogy a házban tudhassa magát. Ash csak szerényen mosolygott miközben ledobta magáról a hófedte csuklyáját. Már csak Luke maradt, akivel még volt egy személy.

A fiú lábánál, egy nagyon sötét barna, szinte már fekete szőrű kutya volt, aki olyan nyugodtan ült gazdája mellett, mintha egy szobor lett volna. Fején hópelyhek díszelegtek, sötét szemei pedig csillogtak az örömtől. Leguggolva hozzá egyből simogatni kezdtem, mire a kutya csak kinyújtotta a nyelvét. Kuncogva néztem fel a felém magasodó Luke-ra, aki csak rámutatott házi kedvencére.

- Ő itt Molly, a kutyám – miközben beszélt szemét le nem vette a négylábú állatról, és kezével szorosabban fogta a pórázt, mintha annyira félne, hogy elszalad. Mosolyogva álltam fel, és félreléptem az ajtóból, miszerint kerüljenek beljebb. Luke hálásan mosolyogva biccentett egyet felém, majd újra beszélni kezdett. – A nyaralásra elhoztam, hogy valaki az ünnepek alatt legyen velem a családból, és Molly volt erre a legalkalmasabb.

Olyan szeretettel beszél a kutyájáról, hogy nekem egyből Buborék jutott eszembe, és hogy talán most együtt osztozna a két kutya a kanapén vagy a fotelen. Mosolyogva csuktam be magam után az ajtót, Luke pedig a cipőjét és a kabátját tette le. Megálltam a falnak dőlve, és a szememmel a kutyájára fejét megvakaró szőke hajú fiúra néztem. A nappaliból hangok szűrődtek, ezért mind ketten arra kaptuk a fejünket

- Haver nem vagy semmi. Alig vagyunk itt három hete, de te... - kiabált Ashton a nappaliból, talán Calumnak, aki álmosan dörmögni kezdett. Hajamba túrva csatlakoztam hozzájuk, mire Calum tekintete azonnal vizslatni kezdett. Barna íriszei a félhomály ellenére is csillogtak, és a szája mosolyra húzódott, mire én csak szégyenkezve araszoltam el mellette, nyomomban Luke kutyájával, hogy valamit adjak neki.

- Na, de, Savannah, Molly kaphat kaját akkor mi is! – rimánkodott a fotelba levetődő Mikey. Morogva dobtam hozzá egy zacskó kekszet, amit azonnal fel is bontott. Molly pedig Buborék egykori kutyatápjából adtam. Egy pohár vízzel visszatérve leültem Calum mellé, és az innivalót felé nyújtottam. Mosolyogva elvette, miközben a többi fiú hevesen felhördült.

- Elment az étvágyam – mondta Ash, miközben a konyhába ment. Sóhajtva dőltem hátara, és a szemeimet lehunytam. Ha ebben a pillanatban visszatekerhettem volna az időt, biztosan azt tettem volna. Mind művelünk ostobaságokat, de az eddigi tetteim közül ez volt a legszörnyűbb, hogy lefeküdtem Calummal.

A fejemben ezer kérdés fogalmazódott meg, hogy miért is tettem, de mindent csak arra tudtam fogni, hogy volt bennem egy kicsi kelleténél több ital, ami megrészegített, ahogyan a fiút is, így érzelmeinket kitártuk egymás előtt, de hogy mit is éreztünk egymás iránt akkor, azt nem tudtam volna megmondani, sem én, se ő. Minden annyira kusza volt, és átláthatatlan. Az érzéseim csapdába ejtettek, amiből nagyon nehezen tudtam volna kievickélni.

- Luke, ne nyírj ki, de Molly...- Ash kétségbeesett hangja tűnt fel a konyhából, amihez hamarosan társult a fiú ijedt arca is. Karjában ott volt Luke kutyája, akinek szőrét ragacsos szilvalekvár díszítette. Molly gazdája és én egyszerre pattantunk fel, és siettünk oda a megszeppent állathoz. – Úgy történt, hogy a szekrényből kivette Molly a szilvalekvárt és magára borította.

Nevetséges hazugság volt Ash részéről, de lehet annak érdekében tette ezt, hogy mentse a bőrét. Sajnálkozva töröltem le a kutya fejéről a ragacsos masszát, miközben Luke mérgesen nézett bandatársára. Luke minden szó nélkül kivette Ash kezéből az üveg masszát, majd rákente barátja hajára.

Hamarosan a házam egy csata helyszínéhez volt hasonlítható, de ezzel nem foglalkoztam, csak felkaptam Luke kutyáját, és bevittem a fürdőbe. Meleg vizet kezdtem el a szőrére engedni, közben a gondolataim elkalandoztak Calum felé.

Soha többé nem tudtam magamat tisztára mosni, és azon is aggódtam, hogy vajon mi fog megváltozni ezután. Amit tettünk azoknak következményei voltak, amit majd az idő szépen fel fog tárni, megnehezítve így azt, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Molly hatalmas szemeivel fürkészni kezdett, mire csak nevetve megsimogattam.

- Hiányzik, Buborék? – hallottam meg egy hangot a hátam mögül, és hamarosan Calumot pillantottam meg, aki a kád szélére ülve nézett le rám. Kérdésére csak bólintottam. – Tudod, Savannah a mai történések változásokat vontak maguk után.

Tudtam, hogy egyszer mindent le kell tisztáznunk, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Én még nem tudtam volna ebben a pillanatban letisztázni érzéseimet, nekem időre volt szükségem. De, hogy mennyire? Talán rettentő sokra.

----------

Sziasztok!

A következő fejezetben a dolgok most már tényleg tisztázódni fognak,és főszereplőink végre elmondják az érzéseiket egymásnak.

Nagyon köszönöm az eddigi visszajelzéseket, és eszméletlenül hálás vagyok nektek. Ennek fényében hamarosan hozom is a következő fejezetet. Addig is pihenjetek sokat.

Puszi, Frida Beth Holloway