Érzelmek Fogságában (C.H.)

9. Fejezet - Szívem zugai

Savannah Richardson

A rengeteg doboz karácsonyfadísz a fél aulát beterítette. Mindenhol masnik, cukorkák és apró gömbök kandikáltak ki egy-egy barna dobozból. Egyenként kezdtem el letörölgetni rájuk telepedett vékony porréteget, közben fél szemmel Calumot fürkésztem, aki küszködve próbálta belehelyezni a fát a kovácsoltvas tartójába. Pár méterre volt tőlem, de még így is láttam, hogy arcán izzadságcseppek gyöngyöződnek. A fiú egy mozdulattal levágta a földre a zöld fenyőt, aminek a durva mozdulat eredményeképpen letört pár ága. Calum csípőre tett kezekkel egyenesedett fel, majd ahogyan meglátta, hogy bámulom, idegesen felém kezdett el lépkedni.

- Mi lenne, ha nem bámulnál, hanem segítenél? – túrt bele a hajába kétségbeesetten. Barna szemében harag apró lángjai csapkodtak, és egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon most megégethetem magamat, ha felhergelem még jobban.

- Nehogy már egy apró kis karácsonyfa fogjon ki a nagy Calumon – fontam karba a kezeimet és egy gúnyos mosollyal is megfűszereztem a feszült hangulatot, aminek a fiú láthatóan nem nagyon örült.

A kreol bőrű srác már majdnem mondott valamit, de inkább bele sem kezdett. Csak felszegett állal ragadta meg a fát és újra nekiállt a tartójába belehelyezéshez. Én pedig inkább folytattam az előző tevékenységemet.

Kisebb koromban is én díszítettem a fát, mivel anya a karácsonyi ételeket csinálta, apa dolgozni volt és Jemina meg a házba próbált csempészni egy kis ünnepi hangulatot. Sokszor csodáltam a nagyobbnál-nagyobb díszeket, melyek mindig csillogtak a házban szétáradó fények miatt. Arra is emlékszem, hogy anya gyűlölte az illatgyertyákat, de én és a nővérem mindig meggyújtottunk egyet, ezzel finom illatokat csempészve minden zugba. Mosolyogva emlékeztem vissza a régi együtt töltött ünnepekre, és egyből jóleső érzés áradt szét a testemben. A múltba való merengésből Calum hangja szakított ki.

Értetlenül néztem rá, mire csak a háta mögött lévő tökéletesen felállított karácsonyfára mutatott, ami csak arra várt, hogy valaki feldíszítse. Boldogan néztem Calum fáradtan csillogó barna szemeibe, de megakadt a tekintetem az állán és az arcán, melyet halvány, alig észrevehető rózsaszín csíkok húzódtak, amit valószínűleg a fa ágai okoztak.

Csak elé léptem, és gyengéden végigsimítottam a megsértett részeken, aztán nem tudom, hogy mi vezérelt erre a tettre, de mindegyikre nyomtam egy gyengéd puszit, majd elhajolva beletúrtam Calum sötétbarna tincseibe.

A fiú kikerekedett szemekkel kezdett el vizslatni, nekem pedig csak most esett le tettem súlya, mely így visszagondolva nagyon is zavarba ejtő volt. Csak elléptem a srác mellől és újra a törölgetni váró díszekre akartam szentelni a teljes figyelmemet, de egy kéz megragadta a csuklómat és visszarántott.

Calum kíváncsian és értetlenül csillogó barna szemei válaszokra vártak, amikre ebben a pillanatban képtelen voltam felelni. A cipőmet kezdtem el szuggerálni, közben néha felpillantottam a srác arcára.

- Nos, szerintem fel kéne díszíteni a fát – szedtem össze magamat és a kezembe vettem egy gömböt, majd egy ugyanolyat Calum kezébe nyomtam, miszerint segítsen.

A gyanta kellemes illata csak akkor érződött, ha közelebb léptem a fához, de sejtettem, hogy holnap reggelre mindet be fog lengni ez az illat. Minden díszítőelem felrakásakor hozzáért a kezem a tűlevelekhez, így ennek hatására viaszos, ragadós tapintású lett.

- Hallod ez valami kegyetlen finom – hallottam meg Calum hangját és azonnal felé kaptam a fejemet. Egy csoki díszt majszolt, amit lehetséges, hogy az egyik dobozban talált. Fura tekintettel sétáltam elé, és lehámoztam az édességről a papírját. A fényes bevonaton egy két évvel ezelőtti dátum szerepelt, és ahogyan ezt megpillantottam, abban a pillanatban kivertem Calum szájából a lejárt szavatosságú barna masszát. Értetlenül és haragos tekintettel kezdett el méregetni.

- Most mért kellett, még megettem volna – sopánkodott és a szemével a padlón széjjeltörött édességet szuggerálta. Tekintetét végül rám vezette, és rázni kezdte a fejét. – Néha annyira anyáskodó vagy.

Csak felhorkantam, majd újra díszíteni kezdtem a fát, de most kizártam minden dolgot, ami a külvilágban történt. A néha-néha összekoccanó díszek halk melódiát kezdtek el játszani a csöndes aulában. Hamarosan egy számomra ismeretlen hang is társult a gömbök hangjátékához. Calum énekelt kicsit sem átlagos hangján, melynek mindennél szebb csengése volt. A szöveget én is felismertem, ennek következtében dalra fakadtam.

A mini koncertünk egy szempillantás alatt meghitt hangulatot varázsolt, mint, amikor nagymama kivette a sütőből a frissen sült, omlós, aranybarna kalácsot. Nemcsak az étel külseje volt kívánatos, hanem a belseje is. Mi pedig, ahogyan kívülről boldogok voltunk, úgy repesett a szívünk is.

- Be kell, hogy valljam, régen mulattam ilyen jót. És a karácsonyfa díszítése... - Calum hangja elhalkult és hamarosan kitört belőle a nevetés. Kérdőn néztem rá, mire ő csak feltartotta a kezét, hogy mindjárt mondja. – Soha nem díszítettem karácsonyfát. Mindig a testvérem csinálta, én pedig csak ültem és néha lelopkodtam a felhelyezett finomságokat.

Kuncogva vállon ütöttem, miszerint ha nincs fadíszítés el van rontva a Karácsony hangulata. Sóhajtva néztem ki a hatalmas üvegablakokon, melyekben magunkat láttam visszatükröződni és a kinti zord világot. A kegyetlenül fütyülő szél dobálta a járdára és az utakra letelepedett vékony hóréteget és a villanypóznákon húzódó vezetékek ide-oda lengőjátékot játszottak, és félő volt, hogy leszakadnak. Egy meleg tenyér szakított ki az elmélkedésből, mire azonnal a kéz tulajdonosa felé fordítottam a fejemet.

- Ez az utolsó dísz – forgatta kezei között a hatalmas csillagot Calum. Elvettem tőle a csillogó tárgyat, majd fél szemmel rásandítottam. A szemében kisfiús csillogás véltem felfedezni, és egyből rájöttem, hogy ő szeretné felhelyezni az utolsó és egyben legfontosabb díszt, ezért csak visszaadtam neki, és a fa felé intettem.

A fiú egyet nyújtózkodva felhelyezte a díszt, így a fa immáron már teljes pompájába öltözött. Calum mosolyogva nézett rám, közben a falon lévő kapcsolóért nyúlt, amit le is kapcsolt. Minden annyira tökéletes volt abban a pillanatban. Hiába volt még másfél hét karácsonyig, nekem olyan volt, mintha ma lenne. Minden egyes izzója az égősornak megvilágította a díszeket, így a fa körül elhelyezkedő tárgyakra vetve fényét.

- Figyelj, Savannah. A múltkor hallottam, hogy a szálloda rendez egy tél túrát a városban és arra gondoltam, hogy elmehetnénk – mondta Calum, közben rám szegezte csoki barna szemeit. Meglepődve bólintottam, miszerint benne vagyok. A fiú csak egy mosolyt eresztett meg, és még egy utolsó pillantást vetett a fára, majd rám, aztán egy halk „jó éjszakát" megeresztve otthagyott engem.

Csak ráültem a recepciós pultra, és csöndben fürkészni kezdtem a Calummal alkotott művünket. Ezen a késői délutánon a fiúval képesek voltunk veszekedés nélkül együttműködni. A karácsonyfa teljese egészében ragyogott, ahogyan az én szívem minden egyes zuga.

----------

Sziasztok!

Ígéretemhez híven meg is érkeztem a következő fejezettel. Úgy gondoltam kell egy kis pihenés nekik is, így nem veszekedtek annyit, de a továbbiakban újra visszatérnek a megszokott stílusukhoz.

A következő fejezetben egy kis téli túrára kalauzollak benneteket, amin újabb meglepetés éri a főszereplőinket.

Hamarosan jelentkezem nektek a folytatással, addig is kellemes napot.

Puszi, Frida Beth Holloway