Érzelmek Fogságában (C.H.)

20. Fejezet - Szilánkosra törve

Savannah Richardson

A hajnalodó horizont piroslott a felkelő nap sugaraitól. A reggeli fény játszadozott az éjszaka árnyaival, és a fűben csillanó hóréteg felszíne fagyos jégdarabokból állt. A leszálló ködréteg keveredett a kémények által kibocsájtott fekete füstfelhővel.

A távoli hegycsúcsok mögött a nap reszketve tört át, majd fényárba öntötte az alvó várost, viszont a távolban húzódó fellegek eltakarták, így újra sötétség vett mindent körül. Újra a hold volt az úr. A susogó szellő ringatta a hófedte madáretetőkön megpihenő tollas szárnyasok kellemesen csengő énekét. A távolban húzódó vasszürke fellegek hózáport hordoztak magukban.

- Tudod, az első benyomásom nem volt rólad valami fényes – löktem oldalba a mellettem vigyorgó Calumot, aki csak belecsípett az arcomba, amit csak egy morgással jutalmaztam. Mindkettőnkben már volt jócskán ital, így nem hibáztattam az ilyen tettekért.

- Akkor én mit gondoltam rólad, ne tudd meg! – röhögött fel, mire én csak eldöntöttem, és rákönyököltem a mellkasára. Nagyokat pislogva nézett rá, közben éreztem, hogy a szíve heves dobogásba kezd alattam.

- És most? – kérdésem nem lepte meg őt, mintha számított volna rá. Józan állapotomban soha nem kérdeztem volna meg ezt, de most csak úgy kicsúszott a számon, még ha nem is szándékoztam kimondani.

- Most? Hogy piszkos dolgokat művelnék veled – mondta valamiféle fura mosollyal a szája sarkában. Szeme őszintén csillogott, amitől nekem is jobb kedvem lett. Nevetve furakodtam közelebb hozzá, így ajkaink súrolták egymást.

Az ember gyakran művel őrültségeket, és majd csak később jön rá, hogy nem kellett volna megtenni, de sajnos a múltat nem lehet megváltoztatni. Nem gondolkodtam, csak valamiféle furcsa érzés vagy talán vágy vezérelt a következő pillanatban. Ajkaim hevesen rátapadtak az övére közben belemotyogtam a csókba.

- Akkor tedd meg! - jelentettem ki, és összefűztem az ujjainkat.

Vad csók volt a mostani. Durva és követelőző. A szeszes ital kesernyés íze keveredett a számban, és Calum ajkai részegítőbbek voltak, akár a legdrágább bornál is. Senki nem csókolt még így, és én se voltam ilyen bátor eddig soha. Mindig tartottam a távolságot az ellenkező nem tagjai és közöttem. Nálam az intimitáshoz bizalom kellett, amit nem volt könnyű elnyerni, de most...

Itt voltam ködös fejjel, és olyan dolgokat tettem, amiket meg fogok bánni, mégsem zavart ebben a pillanatban. Megragadtam a kabátja gallérját, és felrántottam a lépcsőről, majd hamarosan átvette az irányítst. A hátsó ajtón berontva nekinyomott a falnak, és úgy csókolt tovább. Elszakítottam ajkaimat az övétől levegőhiány miatt, de ez őt nem zavarta. Áttért a nyakamra, mire jólesően felsóhajtottam.

Kezeimet sötét tincseibe vezettem, így átfagyott ujjaim egy szempillantás alatt átmelegedtek. Calum húzni kezdett a nappaliban álló kanapé felé, de én megállítottam. Tudtam, hogy mit akar, de nem engedtem neki. Nem szabadott olyat művelnünk, amit józanon biztos nem tettünk volna. Vagy talán mégis?

- Tudod, ma apa azt akarta, hogy költözzünk el innen – suttogtam, mire csak elkerekedtek a szemei. Keze lecsúszott a hátamról a derekamra, és éberen figyelt. Íriszei most nem voltak ködösek, csupán csak csillogtak. A következő mondatommal még magamat is megleptem. – De nem hagytam neki, mert azt mondtam, hogy fontos vagy nekem, és nem megyek el.

A fiú csak pajkosan elmosolyodott, és újra megcsókolt, de én kiszakítottam magamat az öleléséből, erre csak tanácstalanul a hajába túrva állt, de nem ő volt csak összezavarodva.

Vágy. Ezt a szót kántálta az agyam minden egyes percben. A vágy, melynek, ha szabad utat adok, a szívemig hatol, és ott megnyugvással tölt el, és nekem most erre van csak szükségem. Mégis voltak kétségeim. Alig ismertük egymást, mégis mintha már a születésem óta velem lett volna.

- Mi nem vagyunk szerelmesek, Calum – toltam el magamtól a fiú mellkasát, mivel újra a közelembe férkőzött. Tenyeremet felvezettem az arcára, és ott hagytam. Ajkaim remegtek, de a hangom nem. – Sőt még gyűlöljük is egymást.

- A gyűlölet táplálja a vágyat – fúrta bele mélybarna tekintetét a szemeimbe. A félhomály az arca egyik felét beborította, míg a másik homályba veszett, csak íriszei csillogtak, akár a nap fényében a frissen esett hótenger. Részegek voltunk, de nem teljesen, viszont így is képesek lehettünk fura dolgokat csinálni. Most is olyan dolog volt közeledőben, ami veszélyt jelentett a további nem létező barátságunkra. – Ezen az éjszakán csak mi vagyunk.

Éjszaka? Már hajnalodott, de bennünk ott égett a tűz, amit az ital hozott elő. Elnyílt ajkakkal néztem a szemeibe, és közben végigfuttattam a tenyeremet a mellkasán. Az eszem vészesen tiltakozott az ellen, hogy Calumé legyek, viszont a szívem heves dobogásának üteme vonzott hozzá.

- Megígéred, hogy semmi nem fog változni közöttük? – kérdeztem, közben beletúrtam a hajába. Ő csak bólogatott, de már ajkai az enyémeken voltak.

Nem értem az életet. Két ember, kik gyűlölik egymást kísértetiesen együtt tudnak működni, ha útjukat a vágy vezérli.

Most minden más volt. A kinti égen elterülő, pirkadatban lassan elhalványuló csillagok dideregve pislákoltak a hold biztonságában. A hold fénye és a nap piroslása bevilágított az ablakon ezzel együtt minket is megsimítottak a gyengéd fények. Az ablakpárkányon lévő virágok hervadtan hajladoztak le megnyugvást keresve, de nem találtak.

Megszegtük a természet rendjét, és egyé lettünk csupán vágyból. Mi nem szerettük egymást csak menedéket kerestünk egymás társaságában, kitárva ezzel az összes titkunkat. Ezen az éjszakán a lopott csókok több mindent suttogtak el, mint szabadott volna.

Testünk összeforrt, és talán abban a pillanatban mindketten megrészegülve fürödtünk a boldogság mámorában. Nem foglalkoztunk az érzéseinkkel, és csak egymásé akartunk lenni ebben a bizonytalanul kegyetlen világba.

Minden pillanatban Calum szeme pajkosan csillogott, amikor a tekintetünk összetalálkozott. Valami megváltozott, de nem tudtam eldönteni mi. A közénk ékelődött távolság most elillant, mint a téli levegőben a párás leheletünk.

Megijesztett az a tudat, hogy valamit jelentenek nekem ezek a percek, ami a jövőben a szilánkosra tört szívünk kegyetlen gyilkosa lehet.

----------

Sziasztok!

Hihetetlen, hogy már a 20. Fejezettel jelentkezek nektek. Borzasztóan gyorsan fogynak el a fejezetek.

Ha eddig bonyolult volt a főszereplőink között lévő vonzalom, most még kuszább lesz, hiszen hamarosan tisztázniuk kell a kettőjük közötti történéseket.

Puszi, Frida Beth Holloway