Érzelmek Fogságában (C.H.)

17. Fejezet - Mielőtt meghalok

Savannah Richardson

A többnapos hóesés, végre elállt, és már ki lehetett mozdulni az utcára, úgy, hogy nem süppedt térdig bele a hóba az ember. A komor sötétséget felváltotta a napsütés, melyet most nem árnyékolták be a szürke fellegek. A hideg az megmaradt, de a déli órákban már egész kellemes volt az idő, viszont ez csak átmeneti volt. Karácsonyra újabb hózivatart jósoltak. Már csak két teljes hét volt az ünnepig, és aki eddig még nem égett Karácsonyi lázban, az már mostanra teljes mértékben ráhangolódott.

A múlt heti tavas baleset és az akkor elcsattant csók óta nem láttam Calumot. Jobb is volt így, hiszen nem tudtam volna tisztázni, hogy miért is közeledtem hozzá. Bonyolult volt, minden egyes apró tettem, és erre még rátett egy lapáttal az is, hogy a fiún se tudtam elmenni. Bármit csinált, egyszerre vonzott és taszított.

Nem menekülhettem el előle, hiszen úgy is lesz olyan, hogy összetalálkozunk, akkor pedig még kényelmetlenebb lesz az egész szituáció. Ruhám alját húzogatva kopogtam be Calumék lakosztályának ajtaján. Tehettem volna úgy, mintha semmi nem történt volna, de egy csók már nem egy egyszerű szájra puszi. Legszívesebben meghátráltam volna, viszont azzal csak magamnak ártanék. A fa ajtó hamarosan nyílt, és Luke meglepett arca fogadott.

- Szia, hát te? – kérdezte, közben felhúzta a jobb szemöldökét, és talán a kérdés közben rájött, hogy nagy valószínűséggel Calumhoz jöttem, ezért csak félreállt az ajtóból. – Gyere csak, a fiúk a kanapén fetrengenek.

Hálásan rámosolyogtam a srácra, majd befelé vettem az irányt. Az utóbbi itt járásom óta semmi nem változott, talán egy kissé több ruha lett a fogason és cipő a földön. A nappali szerűségbe érve megpillantottam a srácokat, akik halkan beszélgettek, de még így is ki tudtam venni, hogy mit is.

- Halljátok, olyan jó csajt láttam, hogy megdöngettem volna – sóhajtott fel a kanapén ülő Michael, aki mellett a telefonját pötyögő Calum foglalt helyet. A srácok jóízűen felnevettek, aztán a színes hajú fiú újra beszélni kezdett, eközben én megálltam a nappali és a folyosó találkozásánál oldalammal Luke-on. – Mi van a csajjal, aki jött kúrálni, Calum? Volt valami több?

Mindenki az említett felé fordult, közben a kreol bőrű fiú csak zavarodottan megvakarta a tarkóját, és mielőtt valami történhetett volna, közbeszóltam.

- Nem történt semmi, hogy választ adjak nektek, de ha történt is volna, akkor sem rátok tartozna – mondtam, mire mindenki felém fordult döbbent tekintettel, mire én csak ellöktem magam a faltól. – Ha rajtam múlik nem is lesz semmi több, mint barátság.

Calum barna szeme meglepetten csillogott, ahogyan a mellette ülő összes fiúé. A kreol bőrű srác csak felállt, és elém sétált. A nap besütött az ablakon, ezzel megvilágítva szemeit, amik karamell árnyalatúvá váltak. A pupilláiban visszatükröződött az én kisebb másom, és mintha a tükörbe néztem volna.

- Beszélnünk kell, Savannah, úgy gondolom, hogy rengeteg tisztázatlan dolog vesz körül minket – szólalt meg Calum, és ebben a pillanatban az összes fiú elhagyta a nappalit, de gondoltam, hogy valamelyik helyiségben hallgatóznak. – Figyelj, szerintem ennek a beszélgetésnek nem lenne értelme, így gyors leszek. Tekintsünk arra a csókra úgy, mintha meg sem történt volna.

Összeráncolt homlokkal léptem egyet közelebb hozzá, és csak karba fontam a kezeimet. Arcomból kifújtam egy szőke tincset, ami a szemem elé hullott. Tekintetemet az előttem álló fiúra szegeztem, aki nyugodtan állt a helyén.

- Most csak szórakozol velem, ugye? Felfogtad, hogy csókolóztunk? – hangom idegesen csengett, és ezernyi érzés csendült benne, amiket most szabadjára eresztettem. – Nem hunyhatunk szemet felette, ez már sok. Az a csók annyi érzést szabadított fel bennem, és ami a legborzasztóbb, hogy fogalmam sincs, hogy mit jelentenek.

A szívem megkönnyebbült, amikor elhagyták a nyomasztó szavak a számat, de azonnal meg is bántam, hogy megszólaltam, hiszen konkrétan szerelmet vallottam, viszont én nem tápláltam gyengéd érzelmeket a fiú iránt. Vagy csak azt hittem?

A néma percekben csak a heves lélegzetvételeinket lehetett hallani, ez olyan melódiát kölcsönzött, mint egy hangversenyen leütik a zongorán az első billentyűt.

- Nekem nem jelentett ez a csók semmit, ha ennyi kell ennek a beszélgetésnek a lezárásához – rántotta meg a vállát Calum, mire bennem feljebb ment az ütő, mivel nem tetszett ez a hozzáállása, pedig egy igen komoly témát feszegettünk.

- Calum, nem hiszem, hogy... - nem folytattam, mert nem is tudtam volna. Az arcom minden egyes rezdülése elárulta bennem uralkodó mérhetetlen zavart és káoszt. Újra nagy levegőt vettem, és belekezdtem a beszédembe. – Én nem vagyok szerelmes beléd, csupán csak vonzódom hozzád. Minden egyes apró dolog a napjaimban hozzád fűz. Mindenhol ott vagy és nem hagysz békén. Csak annyit mondj, hogy te mit érzel?

Soha nem alázkodtam meg egy fiú előtt, és most zavart az, hogy egy szempillantás alatt elgyengültem. Kitártam a szívemet, ami óriási hiba volt. Az ember talán fura dolgokra képes, amikor kétségbeesettség határán volt. Látszólag Calum nyugodtan viselkedett, de valahogyan éreztem, hogy ő csak álcázni akarta az érzéseit.

- Semmit, Savannah, semmit. Talán egy kis szikra, semmi több – mondta, miközben levágta magát a kanapéra.

Idegesen a hajamba túrtam, és elhagytam a fiúk lakosztályát. Az ajtóban a három hallgatózó sráccal találtam szemben magamat, de csak figyelmen kívül hagytam őket. Csak szedtem a lábaimat, hogy kijussak a szállodából, de a munkaidőm még nem járt le, viszont ez nem érdekelt.

Az enyhébb téli levegő mintha lehűlt volna, és minden lélegzetvétel közben a hideg végigszánkázott a légcsövemen, egyenesen a tüdőmbe. Fáztam, mégsem álltam meg vagy fordultam vissza a meleg kabátomért. Valamiért jól esett a friss levegő, ami józanítóan hatott rám. Végre tisztán tudtam látni, és rájöttem, hogy hülyeséget követtem el. Sebezhetővé váltam Calum szemében, és a fiú bármikor ki tudta használni ezt.

A lakásomhoz érve már könnyeztem, és a bejárati ajtót belökve lekuporodtam az előszoba szőnyegére. Mindenhol sötétség uralkodott némasággal egybevegyülve. Halk szipogásom hasított bele a levegőbe, és a lehúzott redőnyökön keresztül halványan derengtek a lemenő nap sugarai. Vártam az éjszakát, hiszen bíztam abban, hogy holnapra a bennem tomboló vad tengeri habok, végül lágyan fodrozódó vízzé apadnak le. Ez csak hiú ábránd volt, mert ami megtörtént, az mély nyomot hagy a szívünkbe, és mindig is emlékezni fogunk rá, bármivel is próbáljuk elfedni az emlékeket.

Csöndes sírásomat éles csörömpölés zavarta meg, ami a konyha irányából jött. Arra gondoltam először, hogy valószínűleg Jemina koccantotta össze az edényeket, de ez a feltételezésem elszállt, amikor is a fülemet megütötte egy férfihang is, ami számomra ismeretlenül csengett, és ez megrémisztett. Óvatosan felálltam a helyemről, majd a nappalin át lépkedve a konyhába találtam magamat, ahol nem volt senki. Aztán olyan történt, ami még csak a filmekben láttam.

- Ne mozdulj, Cicám, különben meghalsz! – a hang közvetlenül a fülem mellől jött, és undorítóan csengett. Érces mélységére megborzongtam és a szívem vad dobogásba kezdett. A hátamon éreztem a férfi késének hideg pengéjét, ami kétségbe ejtett. Szédülni kezdtem és látásomat elhomályosították az arcomon leszánkázó könnycseppek.

Az elmúlt hetekben és napokban többször kerültem halál közeli élményekbe, de ez volt az eddigi legrémisztőbb. A levegőben vér szaga terjengett, én pedig kétségbeesetten jártattam a szememet, és hamarosan megpillantottam a nővéremet, aki vérbe volt fagyva a konyha padlóján.

Skarlát színű vére a padlót tarkította, és a faborítást apró üvegszilánkok borították be. Abban a pillanatba nem gondoltam másra csak Calumra. Hogy miért is? Öt akartam látni mielőtt meghalok.

----------

Sziasztok!

Ígéretemhez híven itt is vagyok az új fejezettel. Nagyon mozgalmasra sikeredett, és rengeteg érzést tár fel a sztoriból.

A fejezet végén hagytam nektek egy kis függővéget. Nem nagyon szeretek ilyet tenni, de most így jött ki. Kitartást a hét további részéhez, és ne feledjétek, hogy Savannah és Calum története nem áll meg.

Puszi, Frida Beth Holloway