Érzelmek Fogságában (C.H.)

Prológus - Ígéret

Prológus

A nap már csak halványan pislákolt az égen. A horizonton már a hold volt az úr. Körülötte, mint ezer lámpás, úgy világítottak a csillagok. A lágy szél finoman simogatta a fák ágain lévő leveleket, így különleges dallamot csempészve a sötétedő éjszakába. A természet lassan álomra hajtotta a fejét, hogy másnap új színt ölthessen.

Bergen városától nem messze elterülő réten két alak állt egymással szemben, mozdulatlanságba burkolózva. Szinte beleolvadtak az éjszakába, de mintha a hold meg akarta volna ezt akadályozni. A sugarai körvonalat fontak az ácsorgó fiatalok köré.

Egy külső szemlélő nyugalmat látott volna körülöttük, de a szívük heves dobogása meghazudtolta ezt. A vékony női alak arcát eltakarta szőke haja, mellyel a szél huncut játékot űzve mindig a szeme elé fújt.

Galambszürke szemét könnyfátyol takarta, rózsapiros ajkai időközönként megremegtek. Szíve a testéből, akár egy fogságba esett madár, úgy próbált kiszabadulni, hogy megérezze a szabadság mámorító ízét.

Az egykor határozott lány, most elveszettebbnek érezte magát, de az előtte állónak is hasonlóan állt a szénája. A fiú barna szemei most ezer érzelmet tükröztek, mintha a száján ejtette volna ki a szavak ólomsúlyú tömkelegét.

Hirtelen egy erős fuvallat söpört végig a réten, ezzel a lányból is kieresztve a bent rekedt vallomásokat.

- Azt hittem, hogy az élet a megfelelő társat sodorta felém, de most már tudom, hogy szeretni és ereszteni csak fájdalommal lehet.

A szárnyra kapott szavakat elmorzsolta a szél, akár a kívánságokat hordozó pitypangokat. Semmivé foszlottak, de még idejében eljutottak a fiúhoz, aki lehajtotta a fejét, majd bűnbánóan megszólalt.

- Hisz, gyűlöltelek, de aztán valahogyan megszerettelek– suttogta a fiú, miközben egy percre se engedte el a lánytekintetét. – Szeretlek, tudnod kell.

- Calum, ígérd meg, hogy bármerre visz is az élet, mindig lesz hely számomra a szíved egy mély, rejtett zugában.

A kimondott szavaknak súlya volt, de ebben a helyzetben csak egy igen aprócska, de annál fontosabb kérésnek bizonyult.

- Ígérem, Savannah! Soha nem felejtelek el.

A két fiatal ajka forró csókban vált egyé. Csak egy rövid csók volt, de ők azt akarták, hogy örökké tartson. Bizony, az örökké nagyon sok időnek bizonyult, viszont egyszer vége kell, hogy legyen. Még akár a boldogságnak is.

Viszont a szívünk mindig nyitva áll egy újabb boldogság kezdetéhet, még ha mi azt hittük, hogy nem. Vegye hát kezdetét egy új történet, melyben a hóval fedett szíveket bearanyozza a szeretet apró szikrái.

----------

Sziasztok!

Szeretettel köszöntök minden régi és új olvasómat az új könyvem prológusánál. Ha esetleg még nem ismertek, akkor, ha van kedvetek, kukkantsátok meg a Sorsfordító Fény c. történetemet. Eszméletlenül jó érzés, hogy újra rakhatok nektek fel részeket. Remélem ez a történet is szimpatikus lesz a számotokra.

Esetleg, aki nagyon várja már a Karácsonyt, annak tudom ajánlani a 5SOS Advent című történetemet. Lessétek meg az adatlapomnál szereplő könyveimet, és ha kedvet kaptok hozzá olvassátok el.

Hamarosan jelentkezem az első fejezettel, amiben Savannah és Calum végre találkoznak, de semmi nem a jó irányba fordul. Tartsatok velem egy új világba, és érezzük át a tél igazi hangulatát.

Puszi, Frida Beth Holloway