Érzelmek Fogságában (C.H.)

8. Fejezet - Közös cél

Savannah Richardson

Minden ünnepi hangulatba volt öltözve. A plafonról díszek lógtak lefelé, az oszlopok fényárban úsztak. A recepciós pult karácsonyi terítővel volt leterítve és az apró jelzőcsengő mellett egy koszorú foglalt helyet.

Éppen az egyik nagyobb ablak párkányára szórtam műhavat, amikor valaki átfogva a vállaimat. Ijedten fordultam hátra, és lendületből hozzávágtam kezemben szorongatott zacskót, aminek a tartalma rászóródott a fiúra. Calum prüszkölve fújta ki az arából a műhavat, majd a ruháját is lesöpörte.

- Neked is jó reggelt, azért nem ilyen fogadtatásra számítottam, de oké – húzta el a száját Calum, majd a maradék műhavat, ami a kezén maradt rákente a hajamra, mire én csak ráléptem a lábára.

- Még te mondod? – tettem csípőre a kezeimet. A fejemet egy kissé oldalra döntöttem, így különleges szemszögből láthattam rá Calum arcára. – Halára rémisztettél.

A fiú csak megrántotta vállát, majd előhúzott valamit háta mögül. Egy hatalmas doboz volt, ami elsőre cipős doboznak látszott, de gondoltam, hogy nem lábbelit rejtett. A tetejét felnyitva előhúzott két szerkezetet, amik nekem inkább az akciófilmekből rémlettek.

- Figyelj, a minap bementem egy játékboltba – nézett le rám mosolyogva, mire én döbbenten félbe akartam szakítani, miszerint mégis mit keresett ő egy játékboltban, de nem engedte, hogy közbeszóljak. – Vettem két kütyüt, amik ezután fontos tényezői lesznek a kémkedéseinknek. Íme, két Walkie Talkie.

- Hogy mi? – értetlenkedtem, közben a kezembe vettem az egyiket. Calum csalódott arccal vizslatott, és kikapta az általam szorongatott  készüléket.

- Ez úgy működik, ha belebeszélünk halljuk a másik készüléken a egymást. Érted? – kérdezte lassan, mire bólintottam. Arcára mosoly derült, és fogadni mertem volna, hogy a fényárban csillogott a szeme – Igazi kém cucc, higgy nekem.

A fiú teljes átéléssel kezdte mesélni, hogy mire való vagy éppen hogyan működik. Megunva a szövegelését, elléptem mellőle, és a recepciós pult mögött lévő fogasról lekaptam a kabátomat, és felrángattam magamra. A fiút nem zavarta, hogy menni készülök. A dobozt bevágta pult mögé, és követni kezdett.

- Na, és mit fogunk most csinálni? – karolta át a vállamat, de én azonnal leráztam magamról. Égető tekintettel fordultam felé, mire azonnal csöndbe maradt.

- Csak én, te nem – mutattam először magamra, aztán rá. Gyorsabban kezdtem el szedni a lábaimat, hogy le tudjam rázni, de a tervem kudarcot vallott. Lecövekeltem a járda közepén, és csigalassúsággal felé fordultam. – Rendben, karácsonyfát megyek venni a szállodába. Csak akkor jöhetsz, ha te fogod cipelni a fát.

A fiú csak bólintott egyet beleegyezésképpen. Majdnem minden utcasarkon volt egy fenyőfaárus, de én mégis a legjobbakhoz akartam menni, akiket nagyon is jól ismertem. Már az utca közepénél láttam a hatalmas táblát, ami nagy betűkkel hirdette a karácsonyi fenyővásárt.

Befordultam a hatalmas kovácsoltvas kapun magam után húzva Calumot, aki csak döbbenten nézett körül. A kertben jobbról szebbnél szebb zöld fenyők sorakoztak a másik oldalon pedig karácsonyfadíszek voltak kipakolva egy hatalmas asztalon.

A kert csöndjét egy hatalmas sikoly szelte ketté. Calum befogva a fülét pillantott rám összezavarodott tekintettel.

- Savannah, édesem, jó látni téged! – szaladt anyukám felém és lisztfoltos arcát látva mosoly kúszott az arcomra. Valószínűleg sütés közben zavartuk meg. Szorosan ölelgetni kezdett, aztán amikor meglátta a hátam mögött meghúzódó Calumot, egyből bezsongott. – És ki ez a jóképű férfi?

Calum tarkójára vezetve a kezét kínosan mosolyogni kezdett, mire anya azonnal ölelésre vonta. Az idilli pillanatot apa éles hangja zavarta meg.

- Azt én is szeretném tudni, hogy ki ez a kölyök – morogta, miközben mellénk ért és kezet fogott Calummal, de úgy, hogy a fiú tenyere beleroppant. Anya folyamatosan duruzsolt nekem, így nem hallottam, hogy mit is beszél apa a sráccal.

A fiatalabbik szülőm a hatalmas zöld óriások felé vezetett, és mutogatni kezdte nekem a legszebbeket, mire én csak felvilágosítottam, hogy valami egyszerűbbet szeretnék. Csalódottan vezetett a kisebbek felé, amiket akár még kézben is lehet hozni. Tanakodva kezdtem el nézni őket, aztán rámutattam az egyikre. Anya egyből belehúzta egy hálóba, közben beszélgetést kezdeményezett.

- Ez a Calum nevű fiatalember nagyon vonzó – kezdte el stírölni a nekünk háttal álló fiút. Calum valóban jóképű volt, mégsem vallottam volna be ezt a srácnak és anyának se. Calum tudta magáról, hogy igenis jóképű, viszont szerintem nagyon is növelte volna az önbizalmát, ha még én is elmondtam volna.

- Biztos, még nem igazán vettem észre... - mondtam úgy téve, mintha ez engem nem is érdekelne, de anya jól ismert már. Csak mindent tudó mosollyal húzta maga után a fát, és Calum kezébe nyomta, aki egy mozdulattal feldobta a vállára. Hamarosan elköszöntünk a szüleimtől és újra sétálni kezdtük Bergen hófedte járdáin.

A hó csak szállingózott, így különleges látványt varázsolt a sötétedő délutánba. A nap már lemenőben volt, így az ég rózsaszín, a lila és a narancssárga összes árnyalatát lefestette a horizontra. Pár csillag már fénylett, de még nem volt ahhoz annyira sötét, hogy tökéletesen is kirajzolódjanak. A szellő most egészen lágyan fújt, de éjszakára hóvihart mondtak, így ez amolyan vihar előtti csend volt.

- Átvehetnéd a fát, mert irtó nehéz – lihegett Calum fáradtan, mire én csak megeresztettem felé egy angyali mosolyt. Persze eszem ágába sem volt cipelni a fát.

- Te vagy a férfi, Hood. Erőlködj egy kicsit – kacagtam fel, közben egy aprót löktem az oldalammal rajta.

Valami még morgott az orra alatt, de túlságosan halkan, így én nem hallottam. Hamarosan megpillantottuk a szálloda hatalmas falait és a fiú erre csak egy sóhajtással reagált. Belépve megpillantottam a pultnál egymással flörtölő Jemina-t és Asht. Calummal egyből egymásra néztünk, aztán elbújtunk az egyik nagyobb növényláda mögé. A rejtőzködés nehéznek bizonyult, mivel hogy a mellettem guggoló srác nem tudta eldugni a fát, így csak ledobta az aula közepére.

- Ennek smárolás lesz a vége – dörzsölte össze a tenyereit izgatottan Calum. Én csak feszülten figyeltem őket. Ashton mosolyogva intett egyet, majd elhagyta a pultot, erre a mellettem guggoló fiú csak csalódottan felhorkant. Jemina csak álmodozó tekintettel lépett el a recepciós pulttól és felvéve kabátját elhagyta a szállodát, mivel a mai műszakja lejárt. Helyét csak Chelsey vette át, aki még újnak számított itt. Tekintetemet az aula közepén elterülő fára szegeztem, majd Calumra, de ő csak hevesen rázni kezdte a fejét

- Mondd, hogy nem nekem kell felállítani a karácsonyfát? – kérdezte, mire én csak bólintottam egy nagyot, miszerint jó a meglátása.

Újabb órákat fogunk egymás társaságában tölteni, de vajon meddig fogjuk bírni veszekedés nélkül? Bármennyire is békét akartam kötni a fiúval, valamilyen oknál fogva mindig rivalizálásba torkollottak a beszélgetéseink. De azt tudtam, hogy minket egy valami összeköt, így nem fogunk távol maradni egymástól. Egy közös cél, mely végrehajtása nem is olyan egyszerű.

----------

Sziasztok!

Vasárnap örömére meg is érkeztem a 8. Fejezettel. A mai részben beszerezték a szálloda fáját, amit persze fel is fognak díszíteni, és az még kérdéses, hogy képesek lesznek-e összefogni.

Nagyon boldog vagyok, hiszen nap, mint nap látom, hogy olvastok, ami leírhatatlan érzés. Hamarosan jelentkezem a 9. Fejezettel, és persze talán az első szikra is elpattan közöttük.

További szép délutánt nektek.

Puszi, Frida Beth Holloway