Cold | lh • Befejezett

9

– Csaltál!- ütöttem meg a fiú vállát teljes erőből.

– Nem csaltam, te vagy béna.- nevetett fel.

A szeme körül ott voltak a szarkalábak, a piros ajkai között a tökéletes fehér fogsora is kivillant. Nem tudtam róla levenni a szemem.

– Lucas!- reagáltam késve, próbáltam a zavaromat leplezni.

– Jól van. Ügyes voltál.- paskolta meg a fejemet.

Mintha egy kutya lennék. Egy kibaszott kutya. Tudja, hogy ideges vagyok, erre ilyet csinál. Most olyan, mintha nem tudnám elviselni, hogy nem én nyertem. De ez nem igaz. Csak egy kicsit.

– Én lépek.- intett nekünk Calum.– Mégegyszer köszi Blake.- mosolygott rám, majd eltünt az ajtó mögött.

– Én is megyek lassan.- néztem Luke-ra.

– Haza dobjalak?- állt fel.

– Nem lakom messze.- emlékeztettem.– De ha már felajánlottad.- vigyorogtam.

Össze szedtem a cuccaimat és lementünk. A nappaliban ott volt Luke anyukája. Megszeppenve köszöntem neki, majd vettem a cipőmet és kislisszoltam a kocsihoz. Beültünk, majd két percre rá, már a házunk előtt voltunk. Kínos csendben ültünk. Most elöszőr volt olyan, hogy nem tudtam mit mondani. Én soha sem vagyok zavarban. Soha.

– Cold.- szólalt meg.

– Igen?- kaptam fel a fejem.

– Itt vagyunk.- biccentett a házara.

– Ja igen.- néztem ki az ablakon. Reménykedtem, hogy még beszélgetünk vagy valami, de már szabadulni akart tőlem. Nem csodálom.– Akkor jó éjszakat.- nyitottam ki az ajtót.

– Jó éjszakát.- biccentett.

Megsem várta míg beérek, elhajtott a kocsival. Néha nem tudok rajta kiigazodni. Néha kedvel, néha nem. Néha félt, néha nem. Megint eszembe jutott az a beszélgetés. Tudni akarom miről volt szó. Mert ha rólam, akkor mind a két fiút kifogom herélni.

Másnap reggel megint későn keltem. Egyetlen gondolat ami lenyugtatott, hogy végre péntek van. Még csak reggel van ugyan és most keltem de már azon járt az agyam milyen jót fogok aludni ha haza jöttem. A szokásos reggeli rutinom közben megcsörrent a telefonom. Luke vigyorgó arcát pillantottam meg a kijelzőn. Vártam pár másodpercet majd felvettem.

–Jó reggelt.- hallottam meg a hangját.

– Most már nem olyan jó.- azért a régi Blake még nem tünt el.

Szinte láttam magam előtt ahogyan Luke megforgatja a szemeit.

– Elvigyelek? Most fordulok be az utcátokba.

– Két perc is lent vagyok.- majd kinyomtam a készüléket.

Rohantam le, már rég kint lehettem volna, ha Evan nem állít meg. Felajánlotta, hogy elvisz. Mondtam neki, hogy nem szükséges, nagy nehezen sikerül leráznom.

– Hé Blake.- szólt miután már elindultam.

– Délután orovos ne feledd.- emlékeztetett.

Csak bolintottam egyet majd kimentem a várakozó Luke-hoz. Beültem az anyósülésre és vártam a lecseszést Luke-tól, hogy már megint mi tartott olyan sokáig. De nem. Luke megsem szólalt. Csak valami " Szia" szerű szó hagyta el a száját.

– Délután nem megyünk el kajálni?- döntöttem neki a fejemet az ablaknak.

– Délután mész orvoshoz.- mondta.

– Te...- ráncoltam a szemöldököm.– Honnan tudsz erről? – kínosan éreztem magam.

Senkinek nem beszélek az orvosi vizsgálataimról. Még neki sem.

– Apám az orvosod.- válaszolta.

Lefagytam. Millió dolog kevergett a fejemben. Ezt eddig miért nem tudtam? Vagy hogyan nem jöttem rá? És Luke mennyit tud?

– Nyugi csak ma reggel említette meg anyám, hogy milyen aranyos vagy, mire az apám felismerte a neved és mondta, hogy pont ma mész hozzá.- vonta meg lazán a vállát.–Ne nézz így.-nevette el magát. Én egy kicsit sem találtam viccesnek.

Luke az út további részében megsem szólalt. Másképp viselkedett mint szokott. Sokkal idegsebb volt. Mint aki tud valamit. Vagy aki titkol valamit. A suliba érve én lassan indultam a terem felé egyrészt, mert rengeteg idő volt még hátra a becsengetésig, másrészt reméltem, hogy Luke feladja a némasági fogadalmát és hozzám szól. De nem szólt. A földet bámulva sétált mellettem. Csak akkor nézett fel, mikor Calum megállt előttünk, Luke konkrétan neki ment a fiúnak. Összenéztek. Mintha Calum levágta volna, hogy mi van. Egyetlen pillantásból. Egymás tekintetében olvastak, egy külön, néma nyelven beszéltek amit senki más nem ért. Én csak kapkodtam a tekintetem, majd miután mindketten, ijesztően egyszerre néztek rám, úgy döntöttem besértődök és elviharzok. Hát így is tettem. Próbáltam a legflegmább pillantásommal rájuk nézni, majd faképnél hagytam őket. Tegnap az a beszélgetés, most meg ez. Mit titkolnak? Mit tudnak, amit én nem? És mi Luke-nál ez a viselkedés? Tegnap még magához ölel, vele alszom, ma meg teljesen levegőnek néz. Kezd elegem lenni. Gyorsan szedtem a lábam, míg benem értem a terembe. Zoe egy pillanatra rám emelte a tekintetét, de nem különösebben foglalkozott velem. Taylor éppen Michaelel dumált a hátsó padban. Aztán kiszúrtam Ashtont aki pont engem nézett. Sietősen leültem mellé.

– Szia Blakey.- mosolygott, majd miután nem viszontoztam a gesztust elkomorodott és sokat sejtően megkérdezte mi a baj.

– Van valami amit titkoltok?- vontam fel az egyik szemöldökömet.

– Hm hadd gondolkozzak.- simogatta az állát.- Calum szüzességén kívűl nem tudok más titokról.- nevetett fel.

– Ashton, komolyan.- nem érdekel, hogy Calum szűz-e vagy sem ( kétlem hogy az legyen ), én csak az igazat akarom tudni.

– Nincs semmi.- hazudik. Ilyenkor más a hangja.

Az összes barátom hazudik nekem. Miről nem tudok? Vagy lehet, hogy ez az egész összeesküvés-elmélet csak az én fejemben létezik? Mert tisztában vagyok vele, hogy néha többet látok bele a dolgokba. Vagy éppen túl reagálom. Nyugodj le Blake. Nem kell ilyen görcsösen akarnod dolgokat. Ha van valami "titok" azt előbb utóbb megtudod. Idővel. Most van fontosabb dolgom is. Például elfolytani a néha-néha előtörő Luke iránti érzéseimet. Már ha azok az érzések valóban léteznek. Na jó, én most teljesen összevagyok zavarodva. Mindenkinek az a célja, hogy szegény Blake összelegyen zavarodva? Ah.
Luke és Calum is befáradtak a terembe. Igyekeztem figyelmen kívűl hagyni őket. Érezzék, hogy most haragszom rájuk. Áh nem vagyok  gyerekes, dehogy. Az előttünk lévő padba ültek le, és egyből hátra is fordultak. Ashtonnal kezdtek dumálni, néha felém is intéztek egy-két kérdést, vagy éppen próbáltak bevonni a beszélgetésbe, de mivel nem volt túl sok kedvem hozzájuk, mindig csak egy rövid hozzáfűzni valóm volt a beszélgetéshez. Például " Igen ", " Nem ", " Ez faszság " meg hasonló.