Cold | lh • Befejezett

38

Az első napom szabad lábom. Szerintem ilyen érzés lehet mikor egy bűnöző kiszabadul a börtönből. Amint kiléptem a korház fali közül, letéptem magamról a korházi karszallagot és a kukába hajítottam. A hetek alatt volt időm felépülni és fizikailag összeszedni magam. Már nem vagyok sápadt és iszonyatosan vékony, mint előtte. Végre hordhattam a saját ruháimat, és annyira jól éreztem magam, hogy végre feketében lehettem.

– Visszatértem.- jelentettem ki.

Rengeteg rendezetlen dolog van még az életemben amit helyre kell tennem. Kezdeném mondjuk Taylorral vagy a régi baratáimmal, akik egyből, hogy bekerültem a korházba tettek rám. És nem vagyok ám süket sem, oké hogy bevoltam zárva, de mindent nyomon követtem, tudom hogy Taylor rámozdult Luke-ra. És hogy a halálomat kívánta. Valóban jobban járt volna ha meghalok, mert most a bosszúm vár rá. A parkolóban ott várt Luke. Egy csókkal üdvözölt.

– Szóval. Hova lesz az első út? - kérdezte miután beszálltunk.

– Taylorhoz.- csusztattam le a napszemüveget a parokám tetejéről egészen a szememig.

– Azok csak buta pletykák Cold. Egy ujjal sem értem hozzá.- nevette el magát. Hát igen már a gondolat is vicces, hogy ők valaha együtt lesznek.

–  De próbálkozott, nem?

– De, de nem hagytam...- értetlenkedett.

Végül belement, és elvitt Taylor házáig. Mielőtt kiszálltam megigazítottam a parókámat és a smikemet, majd kiszálltam.

– Ugye tudod, hogy nem kell ezt csinálod? - szólt utánam aggódva.

– Kihasználta, hogy beteg vagyok.- ráztam meg a fejem és a düh végig járta egész testemet.– Téged is megpróbált elvenni, nem fogom hagyni!

– Az én barátnőm.- tette a szívére a kezét, és mintha tényleg elérzékenyült volna.

Megálltam a küszöbön és csengettem.

– Ki az? - hallottam, hogy Taylor kiszól.

— A legrosszabb rémálmod.- jelentettem ki visszatartott nevetéssel.

Egy kis időbe telt, mire résnyire kinyította az ajtót.

– Te mit keresel itt? - kerekedtek el a szemei.

– Csalódtál mi? - nevettem fel, majd mutató ujjamat belefurtam a mellkasába és egy aprót löktem rajta.–  Ha a daganatom nem tudott engem legyőzni, te sem fogsz tudni. Taylor, kérlek vedd észre mit csinálsz, mert előbb vagy utóbb nem marad senkid.

Nem üvöltöztem. Nem fenyegettem meg, mert mikor a szemébe néztem láttam, hogy gyáva és mennyire fél. Nem is tőlem, hanem az őszinteségemtől. Jelenleg teljes szívemből utálom, mégis jót akarok lenni. Mert a sok rossz mellett amit tett, még emlékszem a jókra is. És ez a baj a legtöbb emberrel. Csinálhatsz ezer szép dolgot, ha egy rosszat is teszel azt örökre megjegyzik és abból indulnak.
Taylor rémültem bolintott, sarkon fordult és rámzárta az ajtót

– Milyen volt? - néztem Luke-ra a legkedvesebb mosolyommal.

– Visszatért a Cold, akibe én annyira bele szerettem.- nevette el magát.– És most merre? A matek tanárhoz? Őt is eléggé utáltad.- töprengett.

– Luke...- fogtam meg a kezét.– Nem tölthetnék nálad pár napot, mielőtt haza megyek? Utálok otthon lenni, és ígérem nem leszek utb...

– Hé, persze.- vágott a szavamba, majd egy lassú csókot nyomott a számra.

– Köszönöm.- mondtam miután elváltunk egymástól.

á Szóval haza? - fogta meg a kormánykereket.

– Nem hívjuk össze a bandát? Kiülhetnénk a partra? Annyit ideig bezárva voltam....

Besem fejeztem a drámai könyörgésemet, Luke elindult a part felé. Közben mindenkinek írtam egy üzenetet, hogy lent találkozzunk. Hátra dőltem az anyós ülésben. A szél fújta a hajamat, amit egy idő után megelelégeltem és letéptem a fejemről. Imádom ezt csinálni, olyan, mint mikor Hanna Montana bevallja hogy igazából Miley és leveszi a parokáját a közönség előtt. Sokat voltam a korházban, és igen, azzal töltöttem, hogy újra néztem a gyerekkori sorozataimat.
A kezemet kinyújtottam a letekert ablakom, és kézfejem a széllel játszott, mintha úszna benne. Egy boldog pillanat volt. Ott voltam szabadon, mellettem Luke, a háttérben a tenger, ahogyan éppen elnyeli a napot, a szél csiklandozza a bőrömet. Tökéletes. Mire leértünk a srácok már ott voltak a szokásos helyen, a moló mellett.

– Láttátok? - üdvözölt izgatottam Calum.

– Mit? - üdvözöltem őket sorban egy-egy öleléssel.

Calum felmutatott a molóra, ahol egy óráskerék világított.

– Ez mióta van itt? - húztam össze szemöldököm.

– Nem mindegy? - belenyúlt a zsebébe, majd elővett pár papír darabot.– Megvettem a jegyeket. Rátok vártunk.

Azzal Calum megragadott minket és feltuszkolt az óráskerékre. Pont befértünk egy kabinba mind az öten. Mosolyogva néztem körbe rajtuk. Egy újabb tökéletes pillanat.