Cold | lh • Befejezett

24

Másnap reggel a táskamba, a könyveim mellé bekerültek olyan fontos dolgok is, mint például fogkefe, pizsima, pokróc meg persze egy kispárna. Igen, a kispárna nagyon fontos. Eljött a búcsú éjszaka. Őszintén szólva aggodok, hogy a fiúk és lányok külön lesznek, mert akkor nem tudok Luke-al lenni, se Bennel, helyette a lányok fecsegését kéne hallgatnom egész éjjel. Jobban belegondolva nincsenek is lány barátaim. Nem akarok ezen az estén egyedül lenni. Éppen hogy elkészültem, rezegni kezdett a telefonom. Hemmings írt, hogy itt van értem. Felkaptam a nehéz táskámat és spirnteltem kifele. Egész éjszaka alig aludtam. Csak Luke járt a fejemben. Alig vártam már, hogy lássam, hogy hozzá érhessek, hogy halljam a hangját. Mielőtt kiléptem volna a bejárati ajtón, megláttam magamat a tükörben. Mosolyogtam. És ami a legfurább, jól is állt. Majd kiléptem, ő meg ott állt az autónak támaszkodva, laza mosollyal az arcán. Amint meglátott ellökte magát a jáműtől és egy gyors puszival köszöntött.

– Jó reggelt Cold.- húzta széles mosolyra ajkait.

– Jó reggelt.- néztem gyönyörű szemeibe.

Beültünk a kocsiba, majd elmeséltük mi történt velünk, míg külön voltunk. Persze semmi újat nem mondtunk egymásnak, tegnap lefekvésig irogattunk.
Megint eljött az a pillanat, mikor Luke-al egyszerre szállok ki a kocsiból, és mindenki minket bámul. Luke úgy csinált, mint aki nem veszi észre. Természetesen viselkedett, már nyúlt a kezemért, hogy megfogja, de kétségbe esetten elrántottam.

– Mi az? - ráncolta a homlokát.

– Még... Nem akarom hogy mindenki tudja.- turtam zavartan a hajamba.

– Mégis micsodát? - nevetett fel, én meg elsüllyedtem szégyenemben.

Lepergett előttem minden. Akkor az egészet csak félre értettem. Nem vagyunk együtt. Teljesen lefehéredtem, hülyét csináltam magamból előtte.

– Istenem de buta vagy.- nevetett hangosabban és egy puszit nyomott a homlokomra, míg én tovább értetlenkedtem.- Csak vicceltem.- simította meg az arcomat.

– Öhm mindegy.- ráztam meg a fejemet. Ezt is alig bírtam kinyögni.

– Szerintem nem kell titkoloznunk. Azt akarok hogy mindenki lássa a csodálatos baratnőmet.- húzta ki magát büszkén.

Első alakom, hogy így nevezett. Szerintem el is vörösödtem. De annyira jó volt hallani. Barátnőmet. Hivatalosan megsem kért. De nem tudom ez hogyan müködik. Lehet elég ha érezzük és nem mondjuk ki?

– Hát rendben...- néztem rá bizonytalanul.

Luke végül csak megfogta a kezemet, és így sétáltunk be az épületbe. Mondhatom rengeteg szempár akadt meg rajtunk. Próbáltam úgy kezelni, mint Luke, aki mintha észre sem vette volna. Vagy már megszokta, hogy az emberek mindig nézik őt. Hisz ő Luke Hemmings. Minden lány álma, pár fiúé is, ami nem tudom hogy imponáló vagy taszitó. Zoe és Taylor sétáltak el előttünk. Ezek szerint ők újra jóban vannak. Jó tudni. Azt hittem csak simán megbámulnak, mint a többiek, de legnagyobb meglepetésemre megálltak.

– Sziasztok.- köszönt Taylor.

Mi Luke-al kérdőn néztünk rá. Csak nyögje ki mit akar.

– Blake, remélem este majd tudunk beszélni.- szólalt meg Zoe.

– Persze.- mosolyodtam el kedvesen, majd kikerülve őket, húztam magam után Luke-ot, és elmentem.

– Ez mi volt? - nézett rám.

– Gondolom ki akarnak békülni.

– Tudod.- állt meg hirtelen.– Nem szeretném ha megint megbiznál bennük.

– Luke ezt én is eltudom dönteni.

Van amiben nem változom. Nem szeretem ha mások mondják meg mit csináljak. Ha az a más Luke, akkor sem.

– Blake, csak szóltam.- emelte fel védekezően a kezét.

Az első óránk együtt volt, földrajz. A terembe érve Ashton volt az első aki megpillantott minket, majd elkiáltotta magát, így nem tudtunk feltűnés nélkül leülni.

– Annyira boldog vagyok gyerekek.- ölelt meg minket.– Milyen régóta várok erre.- nézett rajtunk végig. Mintha neki köszönhetően jöttünk volna össze.

– Nehogy elsírd magad.- szólt oda Calum.

Ránéztem Luke-ra. Tudta mire gondolok, mert erősen megszorította a kezemet. Ezért nem akartam hogy mindenki tudja. A lányok értetlenkednek, hogy egy olyan fiú, mint Luke, miért van egy beteg, átlagosan kinéző lánnyal. Meg alapból az egész suli úgy tudja lefeküdtem Calummal, szóval biztosan egy kurvának tartanak. Elengedtem Luke kezét, majd leültem leghátra. Luke elindult felém, de megráztam fejem. Had legyen a fiúkkal, Ashton úgysem száll le róla egyhamar. Annyira akartam beszélni valakivel, elmondani neki mennyire boldog vagyok, elmesélni neki a tegnapot. De hát mindenkit ellöktem magamtól. Pont ezen gondolkodtam, mikor Ben cuccolt le mellém.

– Szia.- mosolyodtam el.

– Nem baj ha ide ülök?

– Dehogy.- vettem el a székről a táskámat.

– Szóval...- foglalt helyet.– Mesélj hercegnő.- a megszólításan egy kicsit meglepődtem.– Vagy inkább jégkirálynő.- javította ki magát. Így már jobban tetszett.

– Ezek szerint hozzád is eljutott a hír.- nevettem fel. Húsz perce sem vagyok bent a suliban.

– Itt terjednek a pletykák rendesen.- tárta szét a karját.

Tudom, Ben fiú, és azért egy lánnyal más lett volna ezt megbeszélni. De azért Ben is türelmesen végig hallgatott, néha benyögött egy "ühüm"-öt, hogy jelezze nem aludt még be. Az óra lassan elkezdödött, igazából az anyagot már befejeztük, de ő így is jegyzteteltetett velünk. Luke egy pillanatra hátra nézett. Pont sikerült elkapnom a tekintetét. Láttam rajta a nem tetszést, de hát nem tudott mit csinálni. Ben csak egy barát. Egy igaz barát. Luke hálás lehet neki. Ő volt az egyetlen, aki mellettem állt, mikor ő berágott rám és már a lányokkal sem voltam valami jóban. Ben tartotta bennem a lelket.

***

A tanítás hamar eltelt. Első óra óta nem tálalkoztam Luke-al. Minden vegzőst az új sport épületbe irányítottak, sokak most voltak ott először. Én a tegnapi után eléggé kiismertem mi merre van. Főleg a szertár. Megtaláltam Luke-ot, Calummal és Ashtonnal üldögélt legalul. Leültem mellé és hallgattam ahogy az igazgató elmond egy hosszú és unalmas szöveget, arról mit is jelképez a bent alvás, meg hogy lesznek felügyelő tanárok. De nem mondta, hogy koedukált vagy sem. Istenem de örültem neki. Mondjuk, lehet Luke nem is akar majd velem lenni, lehet inkább a haverjaival akar.