Cold | lh • Befejezett

17

Tesi óra után siettem a következő órámara, pár percel becsöngő előtt még mindig a szekrényemben keresgéltem a matek könyvemet. Erről az óráról nem késhetek, a tanár már így is eléggé utál. Miután megtaláltam becsaptam a szekrény ajtaját, majd megfordultam.

– Szólj ha megint kéne korrepetálni matekból.- sétált el mellettem Calum, oldalán Luke-al és Ashtonnal.

– Nem lesz rá szükség.- vágtam rá.

– Pedig a múltkor nagyon élvezted.- kacsintott, bennem meg megállt az ütő.

Próbáltam feltünés nélkül Luke reakcióját figyelni. Féltem, hogy ez a hülyegyerek mindent elmond neki.

– Emlékszem mit mondtam akkor? - állt meg előttem, a két másik fiú pedig mintha egy falka lenne, követték Calum példáját.

– A térgeometriáról? Hogyne.- tudom mire gondolt.

Nem szólhatja el magát Luke előtt. Így sem tudom mi baja van velem, ha ezt megtudja életem végéig rám sem fog nézni. Faképnél hagytam őket és indultam a terem fele.

– Arról, hogy mi lesz ha lefekszünk.- kiáltotta utánam.

Megtorpantam a könyv kiesett a kezemből. Egy kisebb sokkot kaptam. Össze szedtem magamat, előkapartam a régi Blaket. Felkaptam a könyvemet és feléjük fordultam. Nem is az zavart, hogy az egész folyosó hallotta, nem érdekelnek a többiek. Csak Luke arcára tudtam figyelni, aki fapofával bámult rám. Ashton meg teljesen ledöbbent és kapkodta a fejét, hogy most mi is történik. Legszivesebben zokogva elrohantam volna, de úgy kellett tennem, mint akit hidegen hagy ez a dolog. Nem mutathatom magamat gyengének. Egyszerűen erre nem tudtam mit mondani. Ott álltam esetlenül, a könyvemet szorongattam, szembe vele pedig három fiú. Az a baj, hogy abból a háromból az egyik teljesen elevszi az eszemet.

– Calum nem vagyok alzheimer kóros.- persze, hogy emlékszem mit mondott. Hogy megfogom bánni. Igaza lett.

Nem vártam meg, hogy reagáljon, elindultam matek órára.  Luke tönkretesz. Mármint ő igazi érzéseket vált ki belőlem, amire eddig nem nagyon volt példa. Most a könnyeimmel küzködöm. Más esetben megsem kottyant volna ha az egész suli tudná mit csináltam és kivel. A tudat, hogy nekem bármikor véget érhet az élet, mégjobban megnehezíti. Miért akarna Luke bármit is egy haldokló lánytól? Meg úgy alapból is, mit akarna tőlem bárki bármit? Nem voltam képes bemenni órára. A női mosdóba szaladtam. Levágtam a táskámat a földre. A pultra támaszkodtam és a tükörbe néztem. Egy teljesen más ember lettem. Egy roncs vagyok. Hiába próbálom az ellenkezőjét mutatani. Sajnos én nem tudom magammal elhitetni azt a színjátékot amit mások előtt előadok. A mosdó ajtaja kicsapodott és Luke jelent meg.

– Mindig is tudtam, hogy nemi identitászavarod van.- mosolyodtam el keserűen.

–Igaz?- jött beljebb. Feldult volt.– Te lefeküdtél a legjobb barátommal?

– Luke az nem úgy volt...- el akatam mondani mi is történt és miért történt, de nem hagyott szóhoz jutni.

-–Blake te teljesen hülye vagy?- kelt ki magából.

– Miért vagy ennyire kiakadva? - löktem el magam a mosdó kagylótól.– Napok óta szarsz rám! Egyszer megcsókolsz aztán veled alszom másnap levegőnek nézel. Nem értelek.- a végén már suttogtam.

– Jesszus Cold.- fogta meg a fejét.– Szerinted én minden lányt lekapok? Szerinted ok nélkül tettem? Ennyire nem látsz a szemedtől?

– Azért megvan a hírneved Luke Hemmings.- fontam keresztbe a karomat. Mindenki tudja mennyi csaj volt meg neki.

– Tudod mit? - lépett közelebb.– Cseszd meg Blake.

Luke kiviharzott a mosdóból, maga után hangosan becsapva az ajtót. Én abban a pillanatban estem össze. A könnyek csak gyültek és gyültek, de én azért sem engedtem hogy egy csepp is kicsorduljon. Felálltam, megmostam az arcomat hideg vizzel, lenyugtattam magam. Minden rendben lesz. Ezt mondogattam magamnak, de nem használt. Semmi sem lesz rendben. Elveszítettem Luke-ot. Pedig azt sem tudja mintörtént igazából. Meg hogy miért történt.