Cold | lh • Befejezett

40.

5 évvel később

– Kész vagy szívem? - ácsorogtam az ajtóban és közben folyton az órámat lestem, nem akartam elkésni.

– Megyek! - hallottam ahogy a lépcsőn lesétál, majd mikor megállt előttem és hasát óvatosan megsimította, szinte könnyek gyűltek a szememben.– Nagyon ki akar már innen szabadulni.- mosolyodott el kedvesen.

– Focista lesz belőle ha ennyit rugdos.- átkaroltam a vállát és egy apró puszit nyomtam a fejére.– Indulhatunk? A srácok már biztosan ott vannak.

Ma van Cold halálának az 5. évfordulója. Rengeteg időbe telt, hogy enyhüljön a kín amit éreztem. Mostmár alig emlékszem a hangjára, az illatára, a nevetésére és időbe telik míg egy-egy emléket felidézek. Fáj, rettenetesen fáj de megtanultam ezzel együtt élni. Clara volt az, aki segített kimászni ebből a gödörből és mikor bejelentette, hogy terhes akkor volt először, hogy újra éreztem élek, hogy van miért élnem. Kedves és gyönyörű lány, ha ismerte volna őt biztos, hogy nagyon jó barátnők lettek volna.
A történtek után ugyan szétszéledtünk a fiúkkal, mindenkit más merre sodort az élet. Ha nem is találkozunk gyakran, minden évben ezen a napon tudjuk, hogy hol a helyünk.
Mikor oda értünk a temetőbe valóban csak ránk vártak. Már messziről kiszúrtam Ashtont és Zoet ahogyan a lassan három éves gyerkőcüket próbáljak kordában tartani, meg Calumot aki a szokottnál jobban magába volt zuhanva, vagyis éppen Mikeyra, mivel neki kellett megtartani. Bűzlött az alkohol szagtól, nála már a hagyomány része, hogy józanul nem bírja ki ezt a pár órát.

– Dr. Hemmings! - veregette meg a hátam Ashton.

– Sziasztok! - néztem végig rajtuk keserű mosollyal.

Most biztos, hogy itt van velünk, érzem.
A sírkő köré gyűlve mindenki elmesélte neki, hogy áll az élete. Ostobaságnak tűnik az egész, de valahogy megakarjuk magunknak tartani Blaket.

– Ha tudnád milyen nehéz a gyerekekkel, soha nem akarnád.- sóhajtott Ashton miközben felemelte a kisfiát.– Hiányzol Blakey.- sóhajtott fel szaggatottan. – Úgy gondoltam, ha Luke elnevezhet rólad egy magánrendelőt, akkor én... Vagyis mi...- pillantott Zoera és megragadta a kezét.–. A második kis ördögfiókát Blakenek szeretnék elnevezni.

Clara a szája elé kapta a kezét, mindenkit sokkoltak a hírrel, miszerint egy újabb Irwinnel gazdagodik a világ. Blake Irwin.

– Nem mindenki lehet híres rák kutató, nekünk ennyi jutott.- tárta szét a karjait Zoe miközben mélyen a szemembe nézett.

Mindenki közül nekem a legnehezebb. Meg úgy látszik Calumnak, aki nagyon tartja magát, hogy ne okádjon be.

– Hiányoznak a tesi órák.– Mikey úgy nézett a sírkőre, mintha az oldalán valóban ott ücsörögne Blake és figyelmesen hallgatná.– Főleg az az egy, amikor először felfigyeltem rád. Tudod, mikor Taylorral és Zoeval ültetek a lelátón. Ha tudtam volna, hogy pár évvel később meg itt leszel...- csuklott el a hangja.– Akkor kevesebb időt pazarlok Taylorral és többet a barátságunkra.

– Tényleg, vele mi van? - kapta fel a fejét Calum.

– Hétvégén megtalálod az egyik sarki sztriptíz klubban.- legyintett Zoe.

Hosszas órákon keresztül beszélgettek. Én úgyan egy szót sem szóltam, de figyelmesen hallgattam. Örültem nekik, hogy újra látom őket, hogy egy kicsit újra gimisek lehettünk.

– A kocsiban megvárlak.- Clara kedves hangja zökkentett ki a merengésből. Rajta kívűl már mindenki elment.

Csak egy aprót biccentettem, majd lerogytam a sír mellé és utat engedtem mindennek, amit eddig magamba folytattam.

– Bassza meg Blake.- ráztam meg a fejem.– Remélem, hogy nem haragszol rám. Clara miatt. Azt hittem soha nem talál rám újra a szerelem és ezért végtelen bűntudatot érzek amiért mégis. Teljesen ostobaság, tudom jól. Mindig te leszel az első lány akit szerettem és soha, soha nem feledlek el, bárki mellett legyek. Clarát amúgy imádnád, teljesen jól kezeli, mikor rólad beszélek, sőt annyi mindent tud rólad, mintha ismert volna. - közben folyamatosan forró könnycseppek égettek végig at arcomat.– Tudod, évekig magamat hibáztattam. Évekig reménykedtem benne, hogy ez csak egy rossz álom vagy kómában vagyok és egyszer csak melletted ébredek. Majd bele örültem ebbe Cold, tovább kellett lépnem. Emlékszem, mikor azt mondtad egyszer, ha meghalsz fentről fogsz rám vigyázni, és tudod mit? Minden alkalommal mikor felnézek az égre tudom, hogy mellettem vagy. Nem tudom, hogy a mennyország létezik-e, nem tudom hol vagy, vagy egyáltalán vagy-e bárhol és megőrjít a halál gondolata, mert senki nem tudja, mi lesz velünk.- megálltam egy pillanatra mert csak hadartam és hadartam, ami olyan érzés volt, mintha egy hatalmas zsákot vettek volna le a a vállamról.— Szeretlek Cold.

Letettem egy csokor virágot a sírja elé, majd összeszedve minden erőmet, elindultam a kocsihoz, ahol várt egy lány, aki megtanított újra szeretni.