Cold | lh • Befejezett

27

Mielőtt bármit tudtam volna reagálni erre a kijelentésére arra lettem figyelmes, hogy a locsolók beindultak, Ashtonék hangosan, sikítozva kergetőznek, mi meg csak egymással szemben állunk, néma csendben és bőrig ázva.

– Ezt tényleg így gondolod? - a hangom nagyon vékony volt, felsem ismertem.

Annyi kérdésem volt még, de egyszerűen féltem, ha mégegyszer megszólalok elsírom magam. Soha senki nem mutatott felém ennyi törödést és szeretetet mint Luke. Megsem érdelmem, hogy egy ilyen ember az életem része legyen.

–Teljesen komolyan.- szorít magához.

Erősen ölelem át vizes testét, mintha csak az életem múlna rajta. A könnycseppek eleredtek, és összemosodtak az arcomon legördülő víz cseppekkel. Hosszú percekig csak ott álltunk, ölelkezve. Miután össze szedtem magam képes voltam elengedni. Azt hittem azért tart ilyen sokáig, mert olyan erőszkosan karlok belé. De nem. Luke nem akart elengedni.

– Nagyon fázok.- súgtam a mellkasába.

– Gyere.- eresztett el.

Elsétáltunk az őrült esőtáncot járó barataink között, egyensen a parkolóba. Csak egy kiégőben lévő parkolói lámpa világította meg az egész helyet, egy újabb kísértet filmbe illő jelenet volt. Luke beült a kocsiba. Elinditotta a motort, majd kipattant és a hátsó üléseket hátradöntötte.

– Itt fogunk aludni? - mosolyodtam el halványan.

– Nem. Mármint ha akarsz de! De itt feltudunk kicsit melegedni aztán mehetünk vissza.

Befeküdtünk a meleg kocsiba. Luke mellkasára hajtottam a fejemet. Hallgattam a szívverését, olyan volt mint egy álom, de közben meg valós.

– Jobb már? - játszott a hajammal Luke.

– Aham.- bolintottam egy nagyot.

Már majdnem elnyomott minket az álom mikor hirtelen feltépték a kocsi ajtaját. Ijedten ültünk fel mind a ketten és néztünk kérdőn a megszeppent Ashtonra.

– Öhm ne haragudjatok...- vakarta meg a fejét.– Csak...- mutatott a kesztyűtartó felé.

– Mi? - húztam össze a szemöldököm.

– Ott a pénztátcám.- magyarázta.

– Miért kell neked a pénztárcád hajlani négykod? - üvöltöttem rá.

Igen. Nem szeretem ha megzavarnak alvás közben. Olyan leszek mint egy nyűgös kisbaba.

– Nem az kell. Csak a gumit akarom belőle kivenni.

Vagy két percen keresztül néma csend volt. Nekem ilyen sok idő kellett ahhoz, hogy összerakjam a képet.

– Fúj! - kibáltam el magam a kínos csend közepén.

– Köszi Blake, a barátnőddel összejönnek a dolgok.- kacsint rám, majd kivette a pénztárcáját, lepacsizott Lukeal, becsapt az ajtót és elviharzott.

– Nem tudtam, hogy Ashton ilyen.- néztem szomorúan magam elé.

– Mármint milyen? - ült fel Luke is.

– Hogy így kihasználja a lányokat.

– Minden fiúnak van egy ilyen korszaka...

– Igen a te ilyen korszakodról is szépeket hallottam.- vágtam a szavába, de ő úgy tett mint aki megsem hallja és folytatta tovább.