Cold | lh • Befejezett

36

Luke szemszöge:

A nyomorúság csontig hat. Olyan, akár a jeges szél, amitől az ember még a paplan alatt is vacog, és reménye sincs arra, hogy valaha felmelegedjék. A nyomorúságtól csikorognak a fogak és megfájdulnak az izmok. Nehéz megmondani, mit tartogat a jövő. Az élet mindenkinek szolgál meglepetésekkel. Néha a legborzasztóbb dologból is születhet valami csodálatos. Teljes szívmből szeretem Balket. De az orvosok, köztük az apám is azt javasolta szakítsak vele, így több indoka lesz harcolni. A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, mint én Coldal, aztán elveszítjük. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés. Mindent elmondok neki, ha ennek az egésznek vége. És újra együtt leszünk, igaz? Vannak sebek, amiket túlságosan fiatalon szerez az ember, és túlságosan mélyre hatolnak. Nekem Cold egy ilyen seb. Miután meggyógyul, akkor is örökké megmarad bennem ez a heg. A folyosón sétálva szétvetett az ideg azon voltam hogy az első embernek beverjem az arcát. Oda értem a srácokhoz.

– Megtettem.- jelentettem ki, és éreztem, ahogyan egy könnycsepp végig gördül az arcomon. Tehetetlen voltam, nem tudtam, hogy most jót teszek vagy rosszat. Nem maradt választásom, istenre bíztam minden.

– Nem akarok pesszimista lenni, de arra nem gondoltál, hogy lehetséges, hogy nem éli túl és azt fogja gondolni, hogy már nem szereted betegen? Hogy most elvetted az egyetlen boldogságot az egyetlen dolgot amiért érdemes lett volna élnie? Ez most elsülhet nagyon jól de nagyon rosszul is.- oktatott ki Calum. És minden egyes szavával egyet értettem.

- És most mi lesz? Itt fogunk ülni és várni a csodára? - kérdezte Mikey.

– Én... Én nem tudom, azt hiszem kezdek megőrülni.- fogtam meg a fejemet.

De ez lett a vége. Calummal bent maradtunk, reggel a többiek leváltanak, valaki mindig itt lesz, hogy figyeljen Coldra. Apám is ezt javasolta, ő meg az orvosa. És jobban belegondolva ő erőltette az elején, hogy jóban legyek vele. Aztán belé estem. Valamit tudhat a vén szatyor. Miután ki fogyasztottuk az automatát Calum elment mégtöbb kajáért. Tudtam hogy nem jó ötlet ha egyedül maradok, mert amint elment én már szaladtam is Cold szobájához. Nem mentem be csak megálltam az ablak előtt és néztem. Ez így kívülről elég ijesztő nézhetett ki, egy srác bámul egy lányra aki az ágyon fekszik az életért küzdve. Blake a tv-t nézte, az arc be volt esve a személy vörösek voltak gondolom a sok sírástól amit én okoztam. Sok erő kellett ahhoz hogy ne rontsak be és valjak be neki mindent. A gépekre újra felvolt csatolva, gyógyszerek ki voltak készítve az ágya mellé. Most először belegondoltam mi lesz ha nem éli túl. A gondolat mellkason szúrt és hirtelen alig kaptam levegőt. Próbáltam logikusan gondolkodni, nagyon erős lány ezt már többször is bebizonyította. Egyszer már túlélte, másodjára miért ne sikerülne? Nem tudom mennyi ideig nézhettem, de Calum közben visszaért a kajával együtt, majd vissza ráncigált a váróba.

***

Egy héttel később...
Blake szemszöge:

Az orvosok rávettek, hogy vezessek naplót. Minden nap végén le kellett írnom hogy egy 1-től 10-es skálán mennyire vannak fájdalmaim, hogy érzem magam, hogy fejlődtem-e valamiben. Valamint a napjaimat a gondolataimat az érzéseimet, nagyon személyesnek találtam, hogy ezt most oda kell nekik adnom dehát biztos tudják mit csinálnak végülis a orvosok. És úgy érzem, hogy jobban vagyok, úgy érzem, hogy van reményem.

– Köszönöm szépen Blake. Hidd el..- rázta meg a kezében lévő naplót.– Sok mindent köszönhetünk majd ennek a naplónak. Ma kezdjük a kivizsgálást. Megnézzük hogyan változtak az áranyok, és kisasszony, nekem egy nagyon jó megérzésem van.- mutatott rán mosolyogva.

Én is elmosolyodtam. Őszintén. Próbálok nem Lukera gondolni, de úgy hogy az apja az orvosom elég nehéz. Ő minden nap találkozhat vele. Nem hallottam róla azóta, hogy szakítottunk. Megöl a gondolat, hogy most hol van kivel és mit csinál. Hogy hiányzom-e neki, hogy gondol-e még rám. Egy hete ugyan azt álmodom, egy réten vagyok ahol van egy kis patak, nap megy lefelé, a felhők rózsaszín színbe borulnak. Én ott állok a patak egyik oldalán és ő a másikon. Próbálok átjutni a másik oldalára és mikor végre sikerülne felébredek. Persze ezt nem írtam le a naplóba, túl személyes, és félek hogy megmutatják Lukenak.
A vizsgálatok elkezdődtek. A nap végére izgatottan vártam milyen eredményeket kapok. Folyamatosan az ajtót bámultam hogy végre belépjen rajta Dr.Hemmings. A kilincs kattant, az ajtó kinyitódott, de nem az várt amire számítottam.