Cold | lh • Befejezett

34

A partól a koráhzig egy bő két óra volt eljutnom gyalog. A telefonomat kikapcsoltam, hogy még véletlenül se érjenek el. Már biztosan felébredtek és elolvasták a levelemet. Kicsit csodálkoztam, hogy a korházba nem jöttek be utánam. Vagyis csalodott voltam. De ezek után nem tudom mit vártam. Luke apukája várt a folyosó végen.

– Jól sikerült az este? - mosolyodott el mindent tudóan.

Nem tudtam megszólalni, csak egy aprót biccentettem. Kitört belőlem a sírás és Luke apukájának ölelő kezeiben találtam magam. A hónapok alatt olyan lett mint egy apa. Egy apa aki soha nem volt nekem. Bekísért a szobámba, ahol egy fiatal lány ült. Illedelmesen felállt és bemutatkozott.

– Blake.- sóhajtott fel a Abby.– Azért vagyok itt, mert van egy másik megoldás arra, hogy meggyógyulj.- közölte, mire bennem megállt az ütő.

– Na ez az, amit nem csinálhattok velem. Reményt adtok, aztán elveszítek tőlem. Lezártam. Készen állok meghalni, érted?

– Csak kérlek hallgass végig. Blake, én ugyenezt át éltem, de 2 hónapja már nem mutattak ki rajtam rosszindulatú daganatot. És csak egyetlen dolgon változtattam. A negatív gondolatok és érzelmek megbetegíthetnek. Gyakorlatilag minden betegség visszakereshető a lelkünkben, és ha ezekre megjelenésükkor vagy azelőtt még gondolatainkkal is ráerősítünk, akkor a borítékolhatjuk, hogy a betegség ránk telepszik egy időre. Balke, a hit ereje csodákra képes. Gondolj a családodra, a barataidra és hogy mennyi minden vár rád. Ne add át magad a betegségnek. Csak próbáld meg egy napig. Tudom, már nem akarod magad vissza csatolni a gépekre ,nem is kell. Egy napig, hitesd el magaddal, hogy meggyógyulsz, nem vagy beteg, túl éled, mert erős vagy.

– Rendben.- egy próbát megér.

Közöltem mindenkivel, hogy nem fogadok látogatókat. Igazaból ez egy napon van hátra. Ha bejön ez az agy irányítós dolog, tovább élek. Ha nem, akkor nem. Írtam egy listát, hogy mik azok a dolgok, amikért érdemes élnem. Először néztem úgy a jővőmet, hogy láttam benne valamit, nem csak egy nagy fekete lyukat. A képzőművészetire járnék, mellette pedig egy aranyos kávézóban dolgoznék. Lukeal együtt maradnánk, akár össze is költöznénk. A fiúkkal rengeteg szép emléket szereznénk, sokat utaznánk együtt és végig kísérném ahogyan a karrierjüket építík, és egy nap hatalmas sztárok lesznek. Megnézném, ahogy a bátyam lediplomázik. Annyi minden vár még rám. Nem hagyhatom itt mindezt ilyen fiatalon. Az órák csak teltek. Senki nem jött be, a telefonom továbbra is kikapcsolt állapotban hevert az ágy végében.

***
Luke szemszöge:

– Mit nem ért azon, hogy bekell mennem hozzá? - keltem ki magamból.

Egy órája könyörgök a nővéreknek, hogy engedjenek be Coldhoz. Mikor reggel megtaláltam a levelét, összetört a szívem. Tudom, hogy képes meggyógyulni, csak akarnia kell. A srácok csendben álltak mögöttem, reggel óta megsem szólaltak. Apámat is hivogattam, könyörögtem, hogy engedjen be hozzá. Látnom kell őt. De ő is nemet mondott.

– Luke.- fogta le a kezeimet apám.- Nem csatoltuk őt vissza a gépekre. Nem akarta.

– Blake... meghalt? - nyögtem ki, és leforgott előttem az életem.

- Nem. Most próbálunk az agyára hatni, hogy érdemes harcolnia. De ő már nagyon a végső fázisban van fiam. Nem tudom mennyi reményünk lehet.- hallgatott el.

– Sok! A reményem az, ami mindig is kifog tartani Blake mellett.- a szemeim már vörösek voltak a sok sírástól.

– Állíts magadon, ez egy korház! Vagy leülsz és szépen vársz, vagy menj el!

Igaza volt. Lekell nyugodom. Leültem, persze csak figyelem elterelésnek. Mikor már nem én voltam a figyelem középpontjában, szépen oda surrantam a lifthez, és felmentem Blakehez. Ugyanabban a szobában volt, mint régen. Benéztem az ablakon, és csak annyit láttam, hogy Blake mozdultlanul fekszik az ágyon. A pulzus mérője egyre hangosabb csipogó hangot adott ki, mire több orvos is megjelent és berontott hozzá. Oxigén maszkot helyeztek fel az arcára és újra élesztést végeztek rajta. A többit nem láttam, mert behúztak a függönyöket. A falnak dölve lerogytam a földre. Átöleltem a térdemet és csak zokogtam. Úgy mint eddig soha életemben.  Istenhez imádkoztam, hogy segítsen, nem veszíthetem el így, az életem szerelmét. Annyit szenvedtünk egymásért, nem érhet így véget.

– Luke...- jelent meg mellettem egyszerre mind a három fiú.

– Srácok.- néztem rájuk könnybe lábadt szemekkel.– Azt hiszem itt a vége.

– Miről beszélsz? - kérdezte Calum.

– Szerinted miről? Coldról. Meghalt.- nyögtem ki fájdalmasan.