Cold | lh • Befejezett

23

Órák óta szótlanul ültünk egymás mellett. A tanítás már régen véget ért. A telefonjaink az öltözöben vannak. Nem volt más lehetőségünk, mint várni, hogy vissza jöjjön az áram és szabadulhassunk.

–Múltkor...- törte meg a kínos csendet Luke.– Valamiről elkezdtünk beszélni a kórházban.- nézett rám.

– Igen... Emlékszem.- hajtottam le a fejem.

– Szóval te tényleg nem feküdtél le vele? - meredt maga elé és egy apró mosolyra húzta a száját.

– Szerinted, ha eddig nem feküdtem le senkivel, akkor majd pont Calum lenne az, akivel megteszem? - húztam össze a szemöldököm.

– Hát - kapta rám a fejét.– Cold, én nem tudok rajtad kiigazodni. Egyszer jégkirálynő vagy, leszarsz mindent és mindenkit, aztán meg jófej vagy és érzékeny és azon kapom magam, hogy rajtad kívűl nem tudok másra gondolni...- hirtelen csendben maradt. Mint aki megbánta, hogy megszólalt.

– Mert szerinted én máshogy érzék? - felültem törökülésbe és a cipőfüzömmel kezdtem el játszani.

– Miért ennyire rohadt bonyolult? - nevetett fel.

– Ezt hogy érted? - kérdeztem halkan.

– Úgy hogy ellöksz magadtól, csinálod magadnak a gondokat, és nem értem ez neked miért jó. Nem értem miért ellenkezel ennyire.- rázta meg a fejét.

– Azért ellenkezem ennyire Luke, mert haldoklom! Mert nem akarom, hogy bárkinek is fontos legyek, mert félek hogy csalódnak bennem, vagy én csalódok bennük, mert engem nem szoktak csak úgy szeretni, nekem könnyebb ha mindenkit eltaszítok magamtól, mert megfogok halni! - mondtam ki egy szuszra.

– Cold, téged nem tud legyőzni egy betegség.- nézett a szemembe.

– És ha én azt akarom? - mosolyodtam el.– Ha nem akarok tovább élni? - húztam fel a vállam.

Luke megfogta a lábámat és oda húzott maga elé, majd mélyen a szemembe nézett.

– Attól félsz, hogy egy olyan lányba szerettem bele, aki beteg, és nem csinálnám végig? Hogy ott hagynálak, ha majd kihullik a hajad, ha már a korházban töltöd a napjaidat? Szerinted nem lennék ott végig melletted? - a végére már dühös lett. Huh. Luke nagyon jól ismer.– Nem fog érdekelni, ha a böröd már nem lesz ilyen gyönyörű, teljesen leszarom hogyan fogsz kinézni, melletted lennék.

– Túl jól ismersz.- suttogtam.

Elkezdett közeledni felém, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Istenem, egyetlen csókja helyre tud hozni mindent. Elhúzodtam tőle, de csak pár centire.

– Nem akarok gyengének tünni.- suttogtam.

– Cold és a gyengeség? - mosolyodott el.– Furán hangzik ez a két szó egymás mellett.

Újból megcsókolt, már nem olyan gyengéden mint először. És akkor kapcsolodtak fel a lámpák. Azonnal felpattantunk és siettünk kifele. Amint kiértünk Luke megragadta a kezemet és az övére kulcsolta. Az egész olyan szokatlan volt. De közben elmondhatatlanul boldog voltam. Kézen fogva indultunk el az öltözök felé, ahol muszáj volt szétválnunk. Amint becsukodott mögöttem az ajtó, leültem a padra és meredtem magam elé. Nem tudtam feldolgozni az elöbb történteket. Nem is tudom, mi is történt pontosan. Akkor mi most együtt vagyunk? Vagy ez mi volt? Miért mondta ezeket? Ezerszer lejátszodott a fejemben, ezerszer átgondoltam minden egyes szavát. Az ajtó egyszer csak kicsapodott. Luke jött be rajta, már a rendes utcai ruhájában, míg én ugyan úgy, a tesi ruhámban ücsörögtem.

– Mit csináltál eddig? - vonta össze a szemöldökét.

– Ezt.- mutattam magamra.

Felálltam és előkerestem a ruháimat, Luke pedig mintha otthon lenne, leült az egyik padra.

– Fordulj el.- fontam keresztbe a karomat.

– Most komolyan?- nevette el magát, de aztán látta az arcomat és szót fogadott.

Gyorsan átöltöztem, persze Luke-ra háromszor kellett közben rászólnom, hogy forduljon vissza, de azért aranyos volt.
Végre a kocsijában ültünk, és haza felé tartottunk. Az út szótlanul telt, csak a halk rádiót lehetett hallani. Megállt a házunk előtt, de nem birtam magamat rávenni, hogy megmoccanjak.

– Cold.- szólt halkan.

– Igen? - kérdeztem rá sem nézve.

– Itt vagyunk.- hallottam a hangján hogy mosolyog.

– Ja igen! - néztem ki az ablakon, mintha most vettem volna észre, majd köszönös nélkül kipattantam.

– Cold.- szállt ki a kocsiból Luke.

– Igen? - kérdeztem újból.

Luke átjött az én oldalamra.

– Elsem köszönsz? - vonta fel a szemöldökét.

–De! Szia Luke, köszi hogy haza hoztál.- eröltettem mosolyt az arcomra.

– Én... Nem így gondoltam.- turt zavartan a hajába, majd közeledni kezdett, én meg automatikosan hátráltam, csak egy idő után már nem tudtam, mert bele ütköztem az autóba.

Luke megragadta a derekamat, óvatosan a kocsinak nyomott, majd csak hogy kínozzon, lassan közeledett felém.

– Istenem.- forgattam meg a szemeimet, majd megfogtam a pulcsija zsinórját és oda huztam.

Nem tudtam betelni a csókjaival. Mindig többet és többet akartam.

– Mennem kell.- húzodtam el tőle egy idő után.

– Tudom.- majd megölelt. Nagyon nagyon szorosan.

Természetesen viszonoztam, beszívtam az illatát, ami teljesen elkábított. A karjai közt úgy érztem nincs semmi baj, és senkievel sem cseréltem volna, abban a pillanatban imádtam az életemet.

– Akkor holnap.- engedtük el egymást nagy nehezen.

– Holnap. Reggel itt leszek.- mosolyodott el, majd beszállt az autóba.