Cold | lh • Befejezett

31

Kínosan ácsorogtunk. A tavaszi szellő kellemesen fújt, a naplemente meg adott egy szomorú hangulatot az egész szituációnak. Csak bámultam rózsaszín eget, és arra gondoltam, hogy a naplemente tökéletes bizonyíték arra, hogy a vég is lehet gyönyörű. A nap lement és sötétség borult az égre. Próbáltam megtörni a jeget a csapat között. Már egész jól is ment, mikor felbukkantak a fiúk partnerei és még pár srác. Ezek nem haboztak új baratokat keresni maguknak. Luke-ot és engem is teljesen elfeljetettek.

– Sajnálom.- nyomtam a kezébe a virágot amit ma adott.– Nem fog menni.- jelentettem ki, majd ahogyan a lábam, vagyis a magassarkú cipőm bírta, szaladni kezdtem.

Egészen a kémai laborig. Sírva rotytam össze. Hiába próbalom leplezni, hogy nem félek. Rohadtul félek, és bele fáradtam abba, hogy ezt mások előtt megkell játszanom. Hogy úgy kell tennem, mintha meggyógyulnék, és most is olyan erős vagyok, mint régen.

– Miért teszed ezt velem megint.- suttogtam a plafont nézve, hátha isten meghallja bánatomat.

Az ablak párkányban ültem, és figyeltem a bálózokat. A nyugalmamat a kicsapodó ajtó zavarta meg. Ott állt Luke, Ahston, Calum és Mikey.

– Blake... - jött közelebb Calum.

– Ne! - emeltem fel a kezemet tiltakozón.– Ne csináld ezt. Ne sajnálj. Menj vissza az új baratidhoz, akik mellett nem kell ott lenned ha szükségük van rád.

– Ez most komoly? - akadt ki Ashton.– Gondolj egy kicsit bele, nekünk milyen. Ne hogy azt hidd boldogan éltünk míg te a korházban szenvedtél. Egyszerűen tetehetlenek vagyunk.

–Vegülis ti ültetek bent a kezeléseken nem? Egyszer sem látogattatok meg...

–Tudod miért Blake? - lépett közelebb Calum.– Tudod miért kerültünk titeket?

Szét tárt kezekkel vártam a választ. Calum megrázta a fejét.

– Mi mindent tudunk. Luke-al kéne megbeszélned miben egyeztél meg az apjával.

Lefagytam. Luke kérdőn nézett rám. Az arcán egyre jobban észre vehető volt ahogyan össze áll a kép.

– Én tehetek róla? Hogy akartam egy normális estét? Hogy szép emlékeitek legyen rólam? És ne csak a rossz maradjon meg?

– Cold...- szólalt meg halkan Luke. Szinte suttogva.– Nem fogsz meghalni.- rázta a fejét.

– De igen.- kezdtek el a könnyeim végig folyni az arcomon.– Néhány hetem van hátra. Amit nem akartam egy korházi szobában tölteni.

–Nem halsz meg! - kiáltotta el magát kétségbeesetten, majd ő is a földre rogyott, majd fejét a térdére hajtotta.

Össze szedtem a maradék erőmet, oda sétáltam és letérdeltem elé. Elvettem a kezeit az arcából.

– Sajnálom Luke. De itt ez az este. Szeretném ha normális este lenne. Holnap... holnap megbeszélünk mindent. De megkell értened.

– Azt hogy megölöd magad? - szólt közbe Calum. Mindig a legjobbkor.– Simán meggyógyulnál csak nem akarsz Blake. A könnyebb utat választod. De ezt kurvára nem fogjuk hagyni.

Luke apjával kötött alkum szerint, lesz pár hetem szabadom. Vagy lesz pár hónapom a korházban és talán túl élhetem. Igen, mondhatjuk azt, hogy a könnyebb utat választottam. Mert 18 éves vagyok és élni akarok. Kockázatos volt a döntésem. De valami azt súgja ez úttal nem élném túl.

– Ezt a napot megkapod.- jelentette ki Luke.

Nem mondott semmi mást. Lehetséges elfogadta a döntésemet. Felállt, majd felém nyújtotta a kezét. A többiek sem álltak neki vitatkozni. Elengedtek.

– De nem akarok itt lenni egy béna bálon. Csináljunk valami örültet.- ragadta meg a kezemet.– Cold.- nézett mélyén a szemembe.–Add ezt az estét nekem. Megmutatom miért érdemes harcolnod, és ha a végén úgy döntesz hogy... ahogy döntesz.- nyelt egy nagyot.– El fogom fogadni, bármi lesz.

Jó alkunak tünt. De nem tudja megváltoztatni, ám ezt nem mondtam el neki. Elindiltunk a parkoló felé, majd a kocsiba ülve elindultunk. Én báli ruhában a fiúk öltönyben. Hova vihet minket?

– 4 megállónk lesz ma. Ime az első.- leparokolt.- kinéztem az ablakon, majd értetlenül elmosolydotam.

– Elmegyünk operába? - nevettem fel.

– Dehogy.- ráncolta a szemöldökét.- Felmászunk Sydney egyik leghiresebb épületére. Az operára.

– Mégis hogy akarod csinálni?

- Van egy tervem.- kacsintott.

A nagy terve az volt, hogy ellopjuk az egyik takaritotól a kártyáját amivel feljutunk a tető térbe, majd onnan kimászunk. Tetszett, hogy kockázatos és hogy tilos. A fiúknak sem kellett könyörögni, rögtön bele mentek. Calum és Mikey egy külföldi melegpárt játszottak el.

– Fogd meg a kezem.- mondta Calum.

– Nem! - húzta el a kezét undorodva Mikey.

–Így nem hiszik el, hogy egy pár vagyunk. Blakért tegyed meg.

Mikey rám nézett.

– Látod mi mindent megteszed érted? - kulcsolta rá a kezét Caluméra.– Milyen turisták legyünk?

– Spanyol? - vetettem fel.

– Ah sí tacos y enchilada gracias.

– Tudod mit mondtál?

– Ennyi a spanyol tudásom.- vonta fel a vállát, mire nevetni kezdtem.–Puta madre.

– Te csak ne kurva anyázz.- vágta tarkon Luke.

– Na srácok gyerünk.

–  Várj! Kell egy álnév.- gondolkodott Cal.

–Ki lesz nálunk a férfi és ki a nő? - kérdezte Mikey.

– Ez milyen kérdés.- röhögött fel.– Még szép hogy én leszek a fiúk. A nevem pedig...- dörzsölte az állát.– Carlos, a tied meg Lopez.

– Srácok, ez teljesen lényegtelen. A tervre figyeljetek. Mikey .- nyomott a kezebé egy mű hányást amit egy utcai árustól vettunk.– Úgy csinálsz mintha mosdót keresnél, de nem bírod és behánysz. Jönnek a takarítok, mi bemegyünk elopjuk a kártyát. A liftnél találkozunk.

És megis történt. Nagyon aranyos és hihető párt alakítottak, volt szerencsék az egész hányos jelentet is végig nézni. A takaítok jöttek is, mi meg belopoztunk. Biztonsági örök mind Calumék köré gyültek. Végül a takarítotól nem sikerült ellopni a kártyát, de az egyik biztonságitól viszont sikerült. Calumek elmentek a "mosdóba". Eddig minden a terv szerint. Beszálltunk a liftbe, a kártyát behelyezve pedig sikerült feljutnunk. Ott egy tűz létrán pedig felmásztunk. Elém tárult az egész városba. Fényekbe borult gyönyörű csendes Sydney. Még soha nem láttam ebből a szögből.

– Ha ez nem egy jó indok, akkor nem tudom mi az.

Egy pillanatra tényleg elgondolkodtam. Újból szabadnak éreztem magam, és Lukenak sikerült rámutatni pár dologra. De egyenlőre nem változott meg a döntésem. És nem is fog. Meg adják azt az estét amire vágytam. Egész életemben.