Vágyaink csapdájában | Befejezett

5.

Csak ültünk a szobámban a húgommal, és nem szóltunk semmit. Dorothynak nem mondtam el annak idején, hogy meleg vagyok, sose titkoltuk előle de nem is közöltük vele. Egyszerűen csak amikor feljött miattam a téma, ő is ott ült és hallgatta. Természetesen tudta miről van szó, mégse kérdezett rá konkrétan, ez volt most az első eset. Mindketten gondolataikba merülve ültünk, jó volt kicsit olyannal lenni aki szimplán csak szeret és nem okozok neki gondot a természetemmel. Ritkaságszámba ment ez a nehéz időszakom óta.
- Mit szólnál ha befonnám a hajad? - Kérdeztem tőle csillogó szemekkel. Csak elvigyorodott és az ellenkező irányba fordulva kiengedte nagyon hosszú vörösesszőke dús hajzuhatagát. Eljátszadotam vele, igazából imádtam a haját. Régen mindig ezt csináltuk, csak miután elkezdődött a depressziós, befordulós időszakom már nem foglalkoztam a testvéreimmel. Mindig a szobámban kuksoltam és ha ki is jöttem, nem beszéltem velük.
- Oldalról fond be Ven, az nagyon szép. - Mosolygott rám, nekem pedig eszembe jutott, hogy kiköpött anyám ez a lány. Nem csak természtre, hanem külsőre is hasonlítanak.
- Ahogy hallom megjöttek a nagyiék. - Sóhajtottam 10 perc múlva, aztán előreraktam az elkészült fonatot. Boldogan ugrott fel, az ajtóban azonban visszafordult.
- Vedd be a gyógyszeridet. - Szólt és lerohant. Mikor nőtt fel a kishúgom? Már ő figyelmeztet, hogy nehogy elfelejtsem a tablettákat, jövőre végzős lesz az általánosban és akkor majd jön a szerelem meg a kritikus korszak. De előbb csak jöjjön, utána gondolkozom ezen. Kivettem 2 dobozkából egy-egy pirulát, a fürdőben bevettem őket, és a vágásaimat bekötöztem egy fáslival. Anya pont akkor kiabált fel, így hát lementem. A nagyi agyon puszilgatott és ölelt, nagyapám pedig megveregette a vállam.
- Nagyon aggódtunk érted kincsem. Megígéred, hogy többet nem csinálsz ilyen butaságot? - Nézett rám a nagyi, úgy mintha napi szinten menne ez.
- Persze. - Dünnyögtem és leültem a kanapéra Eric mellé. Apám és a nagypapa a férfi dolgokról beszéltek, amik teljesen hidegen hagytak, Aron pedig a haverjaival készült elmenni ezért az emeleten rohangált keresve a telefonját. A nők a konyhában beszélgettek, Dory a pulton ülve néha beleszólogatott a dolgokba. Elöntött valamilyen szomorú érzés. Ez az egész annyira családias és idilli, de nekem lesz valaha saját családom? Lesz barátom? Vagy akármi ami miatt érdemes élni? A gyógyszerek még nem hatottak, nekem pedig kezdett megint negatív hangulatom lenni.
- Vend, jól vagy? - Kérdezte a tesóm halkan, hogy senki se hallja. Feleszméltem a bambulásból.
- Felmegyek. - Jelentettem ki, felálltam és elindultam a lépcső felé. Eric jött utánam és amikor senki se látott minket, elkapta a karomat. Felszisszentett, pont ott fogta meg ahol a vágások is voltak.
- Ne haragudj. - Engedett el gyorsan és követett a fürdőbe. Az előbb felrakott fáslin apró piros folt jelent meg, szerencsésen vérezni kezdett az egyik mélyebb seb. Lemostam hideg vízzel, aztán az arcomat is bevizeztem. Rosszul voltam és hányingerem lett, mélyeket lélegezve próbáltam magamat tartani. A tesóm nem tudott mit kezdeni, csak aggódva figyelt.
- Szerinted lesz valaha olyan dolog amiért érdemes lesz élnem? - néztem rá. Megdöbbent a kérdésemen.
- Most nincs?
- Nem tudom - Suttogtam.
- Biztos vagyok benne, hogy találni fogsz valakit aki szeretni fog. De mi is itt vagyunk, szerintem ez is nagy ok. - Vonogatta a vállát. - Inkább gyere egyél valamit, attól jobban leszel.
Igaza volt. Ő volt az aki az elején nem támogatott, de most mégis itt volt amikor kiakadtam. Megettem két szendvicset és a gyógyszerek is hatottak, teljesen olyan volt mintha a gyenge pillanatom nem is ezen a világon lett volna.
Másnap reggel hamar megébredtem. A második napomat kezdem az új iskolában, még mindig izgulok emiatt. Egy kapucnis hosszúujjú pólót vettem fel a tegnapi farmerral. Az órarendem szerint ma könnyű napom lesz, ezt a táskám is tükrözte. A suli 15 percnyi sétára van tőlünk, a környéken sok fiatal tartott ugyanoda, ezért eltévedni nem nagyon tudtam volna. A tegnapi terembe a tegnapi helyemre ültem, ahol már megint sokan voltak, köztük Nick is, aki megint a padomon ült.
- Szia. - Köszöntem neki és ő boldogan kezdett el magyarázni egy sorozatról. Fogalmam sincs mi volt az, de szívesen hallgattam. Reggel nem volt ott a szőke fiú. Hiába néztem fel mindig amikor valaki bejött, azok a tincsek nem jöttek velem szembe. Matekkal kezdtünk. Rém gyenge vagyok belőle, ezért leginkább csak lapítottam és figyeltem, hátha valamit megértek. Az óra szokásosan lassan telt, talán nem ez lesz a kedvencem itt se. Matek után a padomban maradtam, mikor odajött hozzám egy lány. Osztálytársam, hozzá jött be tegnap Chris is. Érdeklődve néztem felé.
- Szia, a nevem April. - Mosolygott. - Milyen eddig a suli? Látom Nickkel jóba lettél.
Csak bólogatni tudtam, leragadtam annál, hogy milyen szép zöld szemei vannak a lánynak. - Ő egy rendes srác.
- Igen, eddig sokat segített. A suli pedig szuper. - Néztem körbe az osztályon, ami most megint kevés létszámú volt a szünet miatt.
- Na és nézted már a szakköröket? - Kérdezte érdeklődve.
- Igen, jelentkeztem a filmklubba.
- Ó, az nagyon jó, tavaly én is jártam. Pont utolsónak vettek fel a helyre. - Nevette el magát. Eszembe jutott Nick, ezek szerint April került be helyette a létszámos csoportba.
- És te? - kérdeztem vissza, ha már időt szán rám.
- Kézilabdázni fogok. Már annyira várom! - Fecsegett és a szünet hamar eltelt vele. Nagyon aranyos lány, azt hiszem már 2 barátot is találtam, ami végülis szuper dolog.

Sziasztok!:) Itt a vasárnap esti rész. Remélem az a néhány ember aki már itt van, hagy valami jelet hogy mit gondol a blogról.

'16.02.21