Vágyaink csapdájában | Befejezett

8.

Hű, nagyon boldog vagyok amiért többen is olvassátok és szeretitek (remélem) a történetet. Ezért hoztam meglepetés részt, remélem kapok csillagot  ❤️

Mikor kiértünk a suliból a környéken sok fiatal volt. Mint már említettem Nick elég közvetlen ember, ebből adódóan sok haverja van, nem csak itt hanem más iskolákban is. Arról nem is beszélve, hogy az egész női nem oda van érte kívülről-belülről. Mármint a stílusára és a jófejségére gondolok, viszont nekem nem az esetem. Csak barátként tudnám elképzelni.
Amint elindultunk egy lány kiálltott utánunk, vagyis a haverom után. A szándékai nyíltak voltak, hajcsavargatás és zavart vihogás, tipikus flörtölős dolog. Nick egy percet kérve tőlünk feltartotta a kezét és dögös mosollyal fordult vissza hozzá. Nevetve figyeltem ahogyan elcsábítja a lányt, aki amúgy is izgult, de most úgy látszott ájulás közeli állapotba került. Chris csak unottan felsóhajtott, majd a kerítésnek dőlve nézelődött, közben a szél kócos fürtjeit a homlokába fújta. Hunyorogva vette fel a pilóta fazonú napszemüvegét kiélvezve az utolsó napos időket  és lazán beletúrva a hajába helyükre igazította a tincseket. Végignétzem, ahogy egy filmbe illő modell szerepét alakította és most igazán megfigyelhettem milyen helyes is valójában. 175 cm körül,  világoskék szemek, édes mosoly gödröcskékkel és "pont hogy jól be lehet állítani beletúrással" haj. Az élet igazságos volt vele és még jófej is.
- Mehetünk? - Jött vissza Nick vigyorogva két perc múlva, mi meg csak szemforgatva indultunk el újra.
- Azt hittem ott rögtön felcsinálod. - Nevetett  a szöszi. A haverom csak értetlenül bámult, aztán úgy döntött erre most talán nem vág vissza semmit. De nem bírta ki. Szerinte ezt egy meleg srác nem fogja soha megérteni, ami egyáltalán nem igaz, hiszen mi is ugyanazt érezzük - Kontrázott a szöszi, és igaza volt. Rögtön parázs vita alakult ki a lány vs. fiú flörtről én pedig csak csendben mosolyogva sétáltam közöttük, oldalra pillantva összeakadt a tekintetünk Chrisszel, aki amint meglátta a kitörni készülő nevetésemet, vigyorogva fordult el.
- Ha továbbra is így bámuljátok egymást, valamelyikőtök nekimegy valaminek. - Dünnyögött a harmadik személy és ebben teljesen igaza volt. Mosolyogva kaptam el a fejemet az útra, majd lassítva jöttem rá, hogy Nick ezen az utcán szokott lekanyarodni mikor megy haza.
- Te arra mész nem? - Álltam meg az említettet nézve aki hevesen bólogatni kezdett.
- Igaz, sietnem is kell mert még kerekeket kell vennem a gördeszkához.
- Deszkázol? - Ámultam el, én is el akartam kezdeni régen, de azzal szívattak, hogy az fiúknak való ezért ne csináljam, így hamar el is ment a kedvem.
- Öt éve kipróbáltam. Miután eltörtem az egyik bordám, inkább odaadtam unokatesómnak. Én kosarazok. Hétvégén nem jössz ki a parkba? Megismerheted a haverjaimat. - Csillant fel a szeme. Én és sok idegen, menő srác, akik jól deszkáznak, sportolnak és még népszerűek is. Kedvem lett volna kínomban nevetni.
- Nem hiszem hogy elmegyek. - Vontam meg a vállam. Feltűnően megváltozott a kedvem, hirtelen úgy éreztem magam mint akinek elcsapták a kutyáját.
- Gondold át. Sziasztok. - Köszönt, aztán átrohant az úton és sietett tovább a fák alatt. Teljesen megfeledkeztem a szösziről, csak álltunk ott és néztük Nick távolodó alakját az őszi napon.
- Jól vagy? Lefehéredtél. - Nézett rám aggódva.
- Persze. Semmi gond. - Bólogattam. Kicsit kínos volt, ahogyan ott álltunk és csak bámultunk két irányba.
- Jössz? - Mosolyodott el aranyosan és elindult, én pedig követtem. - Amúgy, a pletykák, amiért iskolát váltottál... Igazak? - Nézett rám félénken, mintha nem tudná, hogy megkérdezheti -e. Igazság szerint én se tudtam mit mondjak erre. Szégyelltem a dolgot és még mindig félek ha túlerőben levő bandázó fiatalok mellett kell elmennem egyedül. De Chris talán megértené, ő is tudja milyen olyanként élni, mint én.
- Igen.
- Szóval, akkor tényleg a fiúkra buksz. - Mosolyodott el aranyosan és a távolba nézve egy kicsit sóhajtott. Elvörösödve bólintottam, hiszen még csak az első alkalom, hogy beszélünk, de már igencsak személyessé váltak a dolgok.
- Biztos hallottad, de én is a melegek táborát erősítem. - Mosolygott rám. - Emiatt ne legyél zavarban. Előttem semmiképp.
- Oké. - Néztem rá, igazán megkönnyebbültem amiért ilyen kedves.
- Vannak más meleg ismerőseid? - Húzta az időt, de nem bántam. Megigazítottam a táskám pántját, hogy egy kicsit könnyebb legyen még tartani egy darabig.
- Nincs egy se. Neked?
- Vannak. De kizárólag haveri viszony. - Nevette el magát, eszébe jutott valami. - Mikor Dan, úgy hívják az egyiket, átjött hozzánk csak úgy random a nálam felejtett szemüvegéért, anyám eléggé megilletődött.
- Miért? - Érdeklődtem, igazán szimpatikus az a srác, már ahogy beszél róla.
- Eddig sose találkoztak, viszont anya tudta, hogy vele lógok. Ahogy azt is, hogy meleg. Szerintem megfordult a fejében a gondolat, miszerint járunk.
- De tudja, hogy te is meleg vagy, nem?
- Persze. - Bólintott. - Csak nem volt felkészülve egy idegen fiúra.
- Aztán azóta megszokta? - Mosolyodtam el. Egy hűvös szellő érkezett a semmiből, amitől libabőrös lettem.
- Igen, jóba lettek. - Mondta, de közben a szabad nyakamat figyelte,  amin a reszketés szemmel láthatóan végigsuhant.
- Van most barátod? - Bukott elő belőlem, nem is értem miért. Egyből elszégyeltem magam. Bunkóság ilyet kérdezni, lehet nincs is közöm hozzá.
- Nincs. Egy ideje mostmár. - Miközben a szavakat formázta, az ajkait figyeltem. Annyira tökéletesek, mint a srác maga. Észrevette, hogy nézem ezért elkaptam a tekintetem, de ő nem is zavartatta magát. Biztos rosszat gondol. Hogy egy tizedikesnek bejön, nem lehet újdonság, de nem akarom hogy rajtam nevessen.Sose beszéltem még meleg fiúval, nem tudom hogy kell ismerkedni, de Chrisnek hála nem volt kínos a dolog. Nagyon jófej és aranyos srác, jó a humorérzéke is, sokat nevettünk azalatt az 5 perc alatt, míg a házunk elé értünk.
- Miért állsz meg? - Kérdezte szomorúan és ő is lelassított.
- Itt lakom. - Mutattam a hátam mögötti házra.
- Ohh, el is feledkeztem róla, hogy ezért vagyok itt. - Nevetett fel szégyenlősen, ami szerintem nagyon aranyossá tette őt. - Miért nem mész el hétvégén Nickkel? Nagyon jóba letettek. - Jutott eszébe, én pedig feszengeni kezdtem. Most mit mondjak?
- Nem vagyok abba a társaságba való. - Húztam el kínosan a számat.  Ajkait harapdálva megcsóválta a fejét.
- Értem. És, ha én hívnálak el sétálni, mit szólnál hozzá? Eljönnél? - Nézett mélyen a szemembe. Ez most egy meghívás volt?
- Szerintem igen. - Mosolyodtam el zavartan és a földön a cipőmmel rúgdalt kavicsot nézegettem.
- Akkor eljössz velem pénteken sétálni? - Kérdezte édesen. Na ez volt a meghívás.
- Persze, alig várom.

'16.03.02.