Vágyaink csapdájában | Befejezett

34.

Jó olvasást! c:

Az elmúlt hónapban annyira természetessé vált Chris jelenléte a közvetlen közelemben, hogy már észre sem vettem a kora reggeli megjelenését. Talán hajnali 4-5 óra lehetett, mikor halkan bejött a szobámba és óvatosan befeküdt mellém, mintha ez normális lenne. Talán már az is, hiszen tudat alatt szorosan átöleltem és jól visszaaludtam, pedig nem láttam, ki is az. Tudtam.
Pár órával később kábultan ültem fel kiszabadulva a karjaiból. A mellkasán feküdtem eddig, ő pedig éberen figyelte minden mozdulatomat.
- Mikor jöttél? - Kérdeztem halkan, reggeli rekedt hangon. Elmosolyodott.
- Másfél órája. Pont jókor keltél fel. - Mondta és a kezem után kapva összekulcsolta az ujjainkat, puszit nyomott a kézfejemre.
- Hétvége van? - Kérdeztem totális megzavarodással, hiszen még mindig fura a dolog.
- Szerda. - Ráncolta a homlokát. Ásítva megdörzsöltem a szemem és nagyot nyújtózkodtam.
- Minek köszönhetem a látogatásod?
- Ma van a szülinapod szépfiú. - Ült fel velem szemben. Látta a kérdőjeleket a tekintetemben, ezért nevetve hajolt hozzám közel, én pedig lefagyva követtem az ajkait. Kicsit megnyálazta őket, míg a szemeimet leste.
- Boldog születésnapot szerelmem. Remélem emlékezetes lesz ez a napod. - Suttogta, mire mosolyogva lehunytam a szemeim.
- Köszönöm szépen.

Chris feladott rám egy pulcsit és a cipőmet, aztán körém csavarva egy plédet húzni kezdett maga után. Kábultan hagytam, hogy oda vigyen, ahova akar, egészen a hátsó udvarig mentünk és ott leültetett a teraszra kihelyezett napágyra. Szerencsére voltak rajta párnák, bár a hidegben ezek is hamar átfagytak, gondolom már tegnap óta itt vannak. Még igazgatott valamit, aztán ő is leült mellém, a mellkasának húzott és belepuszilt a hajamba. Nem értettem mit keresünk itt.
- Most mi lesz? - Suttogtam. Nem tudom miért nem beszéltünk rendes hangnemben, talán a félhomály és a csend tette.
- Nézd. - Motyogta a fülembe. Meleg lehelete miatt kirázott a hideg, a nyakam bizsergett az érzéstől. Előre néztem, amerre mutatott és megértettem. Napfelkelte.
Varázslatos volt ez az egész. Chris tudta a szülinapom dátumát, pedig nekem teljesen kiment a fejemből, és képes volt miattam felkelni, átjönni hajnali négykor. Kihozott a teraszunkra, megmutatta milyen télen a napfelkelte, aztán ottkint ettünk reggelit is. Kellemes csendben hallgattunk, nem volt szükségünk szavakra, inkább próbáltunk minél több érzelmet vinni a csókokba. Azt hiszem elérte, hogy mégjobban szerelmes legyek belé. És gyertyákat is gyújtott.

Háromnegyed hétkor visszamentünk a házba, hiszen ma iskola van és össze is kell készülődnöm. Chris már felöltözve, iskolatáskával jött, úgyhogy felült a konyha egyik bárszékére, ahol anyu is munkára készen volt. Mosolyogva nézett minket, gondolom be volt avatva a reggeli történésekne, aztán észbe kapva ő is felköszöntött. Kaptam két puszit és egy nagy ölelést, majd utána mehettem forró zuhanyt venni, mivel átfagytam. Nem töltöttem ott sok időt, hiszen a szerelmem lent várt, gyorsan felöltöztem, fogat mostam és beletúrtam a hajamba igazítás gyanánt. Már viszonylag használhatóbb voltam, mint hajnalban, de még mindig el vagyok ámulva.
- Dögös vagy. - Szólalt meg Chris végignézve rajtam. Beharapta az ajkát, mostanában megfigyeltem, hogy sokszor csinálja ezt. Vigyorogva öleltem magamhoz, ő pedig szorosan tartott az erős karjaival.
- Reggel nagyon megleptél. - Álltam a lábai közé, mikor visszaült a székre. Magasabb volt.
- Reggel van.
- Akkor hajnalban. - Forgattam meg a szemem. Kuncogva kapott az ujjaim után, a gyűrűmet figyelte, amit tőle kaptam.
- Tetszett?
- Imádtam. Imádlak. - Montam az arcát fürkészve, de ő csak mosolygott az ujjaimat birizgálva. Zavarba jött.
- Tudod, az emberek mindig nagy dolgokat várnak el, váltsd meg a világot, meg ilyesmi. De te elfogadsz így, és örülsz a kis dolgoknak is. Különleges vagy. - Mondta. Néztem, mert kiváncsi voltam, hogy komolyan gondolja-e.
- Köszönöm. - Adtam puszit a szájára.

A suliban persze senki sem tudta, hogy ma amolyan különleges nap van, ugyanúgy írtunk dogát matekból, amit a tanár azonnal kijavított az utolsó előtti óra lévén. Kettes lett. Legalább nem bukom meg, sóhajtottam fel, aztán már csengettek is. Bonnie és April a padomnál beszélgettek, nem figyeltem rájuk, a fejemben lejátszódott a reggeli meglepetésem és Chris kék szemei. Valahogy úgy érzem, mintha egy üres térben lebegnék, megszűnnek körülöttem a hangok és a gondolataim is letisztulnak. A fülem zúg, aztán elsötétül előttem a világ. Furcsa így. Mintha valamit mondanék, de már nem érzékelem, talán el is dőltem.
Még egyszer villan fel valami fény, látom a mozgást és ahogy leguggolva áll mellettem valaki. April az, felismertem a fölém lógó vörös tincset, aztán egy határozottabb alak jelent meg. Egy srác az, de nem Chris.

Feleszméltem, de a szemeimet nem nyitottam ki. Valahol feküdtem, szinte biztosan nem a terem padlóján. Hogy kerülök ide? Zsibbadok mindenhol és émelygek, már a hangokat is tisztán értem a zúgás mellett. Kinyitom a szemeimet, de pislognom kell, mert minden világos. Oldalra fordítva a fejem két ember beszélget és egy szőke fej ül a székben. Elmosolyodom.
- Vendi, basszus de megijesztettél minket. - Pattan fel Chris, mire mindenki felém néz.
- Ne haragudj. - Nyúltam a keze után, de félúton meggondoltam magam és inkább visszaraktam magam mellé a karomat.
- Hogy van? - Kérdezte a doki, akit már ismertem.
- Jól. De mi történt? - Ültem kicsit feljebb.
- Elájultál. - Mondta anyu, aki az ágyam másik oldalán állt.
- Egymás után kétszer. - Szólt közbe a szerelmem, csak úgy sugárzott belőle a feszültség. Ajkait harapdálta és a kezein kilátszódtak az erek, ahogyan az ágyam szélét markolta. Az orvosra néztem.
- Nincsen semmi betegséged, ez csak szimpla ájulás volt. Valami nagyon felzaklathatott, viszont ajánlom, hogy beszélj a pszichiátereddel. - Mosolygott rám, mire bólintottam. Még megvizsgált a biztonság kedvéért, aztán itt hagyott minket, hogy visszahozza a papírokat.
- Drágám, mi történt? - Szorította meg anyu a kezemet féltően, ő is remegett.
- Semmi sem. Csak túlizgultam magam a matekdoga miatt. - Hazudtam, de a szemem sarkából láttam, ahogyan Chris az arcomat vizslatja. Tudta, hogy nem az igazat mondom.
- Rendben. Szeretnél pihenni?
- Nem. - Ültem fel. A fejem még mindig szédült kicsit és remegésem gyengévé tett. Egy ápolónő hozta be a papírjaimat, majd hagyta, hogy lelépjünk.
Chris feltűnően nagyon csendes lett. A kocsiban végig a kezemet fogta és a vállamnak döntötte a fejét, úgy meredt némán előre. Néha megpusziltam a homlokát és eltűrtem a szőke tincseit, de nem reagált, mint aki sokkot kapott. Remélem tudja, hogy mindez nem miatta történt.
Miután becsuktuk magunk után a szobám ajtaját és elfeküdhettem az ágyamon, kezdett kínos lenni a csend.
- Mi a baj életem? - Kérdeztem aggódóan, mivel Chris csak állt ott és engem figyelt. Elé sétálva összekulcsoltam az ujjainkat, egymás szemébe nézve elmosolyodtam.
- Amikor azt mondtam, hogy legyen a napod emlékezetes, nem erre gondoltam. - Szólalt meg végre. Nagyot sóhajtva ölelt magához.
- Azt hittem nagy a baj.
- Jól vagyok, nem tudom mi történt. - Vontam meg a vállam. - Ez a szülinap így pont jó, gyere nézzünk filmet. - Húztam magammal és eldőltünk az ágyon.
- Mit szeretne nézni uram? - Kérdezte vigyorogva, újra visszatérve a Földre.
- Susie és Tekergő?
- Bénaaa.
- Akkor válassz te. - Durciztam be. Nevetve belepuszilt a nyakamba.
- Apafej?
- Nem.
- Keresek valamit. - Nyitotta fel a Laptopomat, de végülis maradtunk a jóöreg kutyás filmnél. Persze neki is tetszett az ötlet, csak nem akarta egyből elárulni.

'16.08.08.