Vágyaink csapdájában | Befejezett

65.

Jó olvasást! c:

Szombat reggel korán keltem. Mondhatni fél órán keresztül forgolódtam és gondolkoztam az életem értelmén, aztán arra jutottam, hogy nem akarok tétlenül fetrengeni és kitalálok valamit az üresség ellen. Először is kinyitottam az ablakomat, hogy hallhassam a madarak csicsergését, majd nekiálltam elrendezni a dolgaimat a szobában. Chris cuccai mentek a szekrénybe és mivel konkrétan a másfél évem alatti változásom mind mellette történt, félig üres maradt a szobám a pakolás után. Fehér falak, egy sima párna és takaró, laptop az asztalon és még pár holmi, ami már azelőtt is ott állt. Sóhajtva hagytam el a helységet, mielőtt elönt a keserű üresség és zokogva esek ágynak.

Inkább felhívtam Gary-t, hátha ráér velem lógni.

- Ma a szalonban vagy?

- Negyed nyolc van! És nem, ma pont nem. Honnan tudtad, hogy nem dolgozom? – Hangján hallatszott, hogy éppen felkeltettem és álmosan próbál ásítozni és beszélni. Lementem az emeletről, a lépcső fokai hangosan nyikkantak meg a síri csendben, ami lent uralkodott. Még mindenki alszik, apu pedig biztos kint van az udvaron.

- Szükségem van rád.

- Miért?

- Ne kérdezősködj már, azt utálom.

- Rendben, tudod hol lakom, csak kérlek, adj fél órát.

- Oké. – Mosolyodtam el és igazán hálás voltam neki.

Persze, hogy tudtam, merre lakik, hiszen egyszer beugrottunk hozzá pár mintáért, amit a szalonba kellett volna vinnie. Most is könnyedén eltaláltam hozzájuk, az apukája kedvesen üdvözölt és beengedett, mondván fent megtalálom.

Gary anyukája elhunyt három évvel ezelőtt és tudom, hogy egy éve rendeződött csak náluk a rend. Azóta az édesapja képtelen úgy viselkedni, mint azelőtt, bár ez érthető. Már nem jár el horgászni a barátaival és minden nap pontban negyed hétkor leül a konyhaablakba és bámul ki a kert végében kezdődő erdőbe. Kathy kedvenc időtöltése a nyugodt fák figyelése volt esténkén.

Míg a lépcsőn haladtam felfelé, megcsodáltam a falra akasztott festményeket és díszeket. Érdekes, hogy Gary csodálatosan rajzol mégse látni egy munkáját sem a házban.

Éppen akkor lépett ki a fürdőből, mikor elhaladtam az ajtó előtt, így egymásba botlottunk. Meglepett arca és kócos barna haja mellett arca is piros volt.

- Szia. – Köszöntem először, láthatóan nem szedte még össze magát.

- Szia. Apu engedett be? Éppen menni akartam már le. – Mosolygott.

- Igen, ő volt. – Vontam meg a vállam és körbenéztem. Egy ajtó volt nyitva a folyosó végén és ráláttam a falakra ragasztott fekete rajzokra. Kétség kívül a fiú szobája. Észrevette, merre kalandoztam, mire elpirult, de mindezek mellet egy lépéssel sem lépett odébb, pedig szinte odaszorítottam az ajtóba.

- Szóval, mi a terved?

Kikerült és intett, hogy kövessem. Hezitáltam, mielőtt beszélni kezdtem. Semmiféle tervet nem eszeltem ki, csak elrohantam a magányom elől egy másik fiú karjaiba.

- Gondoltam, te majd mondasz valamit. Egész napra szabad vagyok.

- Akkor ugorj el velem a könyvesboltba. Majd bedobom ezt a dobozt az egyik ismerősömnek. Tele van tintával.

- Tetovál?

- Nem, irtózik a tűktől. Ajánlottam neki egy tetkót, de elutasított. Ír. Egyébként meg a nyomtatóba valóak, tudod, abba az otthoni kis gépbe, amivel egyszemélyes köteteit hívja elő. – Nevetett és felmutatott ez egyik polcára. Kis, vékony füzetek, hasonló borítóval és egy monogrammal az alsó sarkában. – Tiszteletpéldányok.

- Ez rendes tőle. – Mosolyogtam és rájöttem, hogy Gary szobája csak könyvekből áll. Egy asztal, ahol rajzol, az ágya meg a könyvek. – Van egy ötletem. Tudsz hajat vágni géppel? – Kérdeztem nagyot nyelve. Homlokráncolva nézett felém, aztán bizonytalanul bólintott.

- Levágjuk a hajad? – Kérdezte.

- Levágjuk a hajam.

°°°

Az ötlet hirtelen jött, de a tükörbe nézve megkönnyebbültem. Mintha minden eddigi szomorúság és kétségbeesés eltűnt volna, inkább voltam nyugodt. Végigsimítottam rajta, - olyan idegen volt az egy centis, tüsis haj, mintha más fejéhez érnék.

- Milyen érzés? – Kérdezte Gary, miután az összesöprés után még egyszer átnézte a padlót, biztos tisztaság van-e.

- Csodálatos. Köszönöm szépen.

Mögöttem állva úgy nézett rám a tükörben, mintha mindig is így ismert volna. Összeakadt a tekintetünk, és ezzel egy időben végigfutott rajtam valami szorító borzongás és megfordulva egy lépést tettem felé. Tudta, hogy meg fogom csókolni, de nem tért ki az utamból. Óvatosan benedvesítette ajkait, majd összeérintette az enyémekkel.

Türelmetlenül faltuk egymást, agyamból azonnal eltűnt minden rossz érzés, és rájöttem, mennyire más Gary-vel csókolózni. Ő kapkodott, de nem bántam, mert én is. Tarkójához nyúltam, hogy közelebb húzzam, karjai azonnal a derekamra csúsztak. Alsó ajkamat fogaival húzta, mielőtt elvált volna.

Megszeppenve mosolyodtam el. Még mindig mámoros tekintettel néztünk egymásra, annyira hihetetlennek tűntek a pillanatok.

- Hé, te ugyanaz a fiú vagy, akit ismerek? – Suttogtam a mellkasának dőlve.

- Őt ismered egy éve, csak rejtve maradt. – Morogta, majd visszahajolt egy újabb csókra. Keze tarkómon lévő megcsonkított hajamat simogatta. Kellemes megnyugvás telepedett rám, elfelejtettem az életemet, csakis most léteztem Gary előtt. Ezek után könnyedén eljutottunk a szobájába, ahol lefeküdtünk egymással. Nem kellett sokat gondolkoznunk a tetteinken, valahogy úgy jöttek a dolgok, mintha megnyomták volna a lejátszási listát indító gombot.

'17. 04. 09.