Vágyaink csapdájában | Befejezett

57.

Sziasztok! c:
Február 12. van, ami egyet jelent az évfordulónkkal. Tavaly ezen a napon raktam fel az első részt.
Köszönöm mindenkinek a támogatást meg, hogy olvassa. c:
Jó olvasást! ❤️

A kosarasok elég nagy népszerűségnek örvendtek idén, úton-útfélen megállították a srácokat a folyosón biztosítva őket, hogy ott lesznek az első meccsen. Annyira nem értettem. Éppen két lépcsőfokkal feljebb fekvő füzetembe próbáltam összekaparni a házit kényelmetlenül guggolva, mikor megint odajött valaki bevágódni Nicknél. Bosszúsan, inkább hihetetlenül néztem fel, vajon ki lehet ez az újabb eset, a lány nagy barna szemei ártatlanul vizslatta a barátom arcát és igyekezett jó benyomást kelteni. Nick nem is volt sehol. Chris felhúzott szemöldökkel figyelte, kivárta mit szeretne. Ő csak nevetgélve mutatkozott be, szinte elröhögtem magam, inkább visszahajoltam a lapok közé, semmiképpen sem akartam elüldözni. Próbálkozz csak kislány, várom mi lesz ebből.  Chris olyan semlegességgel vizslatta az arcát, ami már nekem volt kínos.

- Segíthetek? – Kérdezte türelemmel.

- Hát, nem, izé, csak gondoltam beszélhetnénk.

Eltűrte az egyik tincsét a füle mögé. Erre Nate is felkapta a fejét, egyenesen felém, hallottam a döbbenetét. Megráztam a fejem, ő csak közelebb húzódva hozzám nézett a házimra és elkezdte lediktálni a többi megoldást. Hálásan fellélegezve írtam, de olyan lassan ment, mint mikor éppen kikezdenek a pasiddal melletted.

Sebesen próbáltam egyszerre lejegyezni a szavakat, amiket Nate nemes egyszerűséggel fejből diktált és figyelni miről beszélnek a háttérben. Jól belekeveredve teljesen mást írt a kezem, mint az agyam akart, a mellettem lévő türelmesen lökte meg a karom, hogy javítsam át. Ugyan, a tanárnak öt másodperc felismerni ki csinálta meg becsülettel hibátlanra, fontosabb most, hogy kész legyek csengetésig. Átfirkálva kaparintottam mellé egy csonka választ.

Mikor jelzett a csengő leporoltam a nadrágomat. A lány nem tűnt el, észre sem vette mennyire felesleges a jelenléte. Chris kidobta a kólájának az üvegét, majd hátratűrve a tincseit ásított és nyújtózkodott. Ingje felhúzódott a mozdulatra, két szempár tapadt a tökéletesen lapos hasára, de egy ma este meg is fogja kapni. Kárörvendő mosolyra húzódott a szám, odanyúltam, hogy megigazítsam azt az átkozott inget. Ez csak egy ürügy volt, hogy megérinthessem őt. Ujjaim végigsimultak az izomzatán és azok egyenletesen rándultak meg az érintésem alatt, mint a gazdájuk, aki kényelmetlenül hirtelen ugrott arrébb. Megkönnyebbülve vette észre, hogy az én karom volt csak felé nyújtva, mosolyogva nézett a szemeimbe.

- Délután találkozunk. – Hangja karcos volt a hosszú hallgatás után, karomon egyszerre futott végig a libabőr.

- Oké. – Biccentettem, kicsit hátranyúltam ellenőrizni a hajam, amit összekontyoltam míg írtam. Így nem lógott a szemembe és nem tűrögettem hátra folyamatosan másodpercenként, mint egy idegbeteg. Pedig komolyan annak éreztem magam.

Mostanában úgy gondolkozom és nézek az emberekre, mintha külső szemlélő lennék, megfigyelem milyen és miket csinál. Annyira távol érzem ilyenkor magam, megnyugtat. Hadd ne kelljen elmagyarázni.

Chris derekamra csúsztatta kicsi és vékony ujjait, közelebb húzva puszit adott az arcomra. Felé fordultam így félig a számra csúszott, komolyan nem törődtem a tömeggel. A lány hebegve nyitotta és csukta be a száját, ami szórakoztató lett volna, ha nem sietek. Nate várakozóan állt, de diszkréten másfele nézelődött.

Már szünet elején elment cigizni a parkolóba, elképzeltem, ahogy szájához emeli a szálat és mikor beleszív, kicsit behorpad az arca. Száraz torkát megköszörüli, és kicsit benedvesíti az ajkait. Annyira berögzülten tette mindig, hogy jól esett látni.