Vágyaink csapdájában | Befejezett

58.

Jó olvasást!c:

Este, tanulás után elmentem Chrishez a munkába. A kávézó előtt lévő asztalokat bevitték az eső és hidegedő idő miatt, csak néhány ember álldogált kint fehér füstöt kifújva és egy-egy esernyőt tartva a kezükben. Hol szemerkélt, hol csak borúsan fenyegetőztek a fekete felhők, de a pára állandóan elnyomta az ember kedvét. Bár, az enyémet nem sikerült, Bonnieval mi vittünk filmet filmklubba és fürödtünk az elismerésekben. Témaként drámát és független filmet választottunk, ami a személyes kedvencem, egy meleg fiúval a főszerepben. Nem tagadtam a mosolyomat a film alatt, végre megtanultam hogyan lehetek büszke arra, amit az élettől kaptam. Néha egyszerűbb, mint gondolnánk.

Az ajtó fölötti csengő elmaradhatatlan csilingelését vártam, de nem jött, idegenül fordulva körbe kerestem a szőke tincseket. Egyenruhaként mindenki fekete nadrágot és halványkék, pöttyözött inget viselt, ez nem volt olyan, amivel kitűnne az ember. Chris a pult mögött beszélgetett egy sráccal, aki a ruhája alapján szintén itt dolgozik, sőt szerintem említette is már. Épphogy csak egy pillanatra kapták az ajtó felé a fejüket, biztosan egy újabb forró teáért vágyakozó, ázott embert vártak, helyette én álltam ott. Chris mosolya egyenesen felvirult és szemeivel követett, míg oda nem értem. A mellette álló kedélyes mosollyal kérdezte, mit szeretnék, esetleg adjon-e itallapot. Munkahelyi előírás és a kedvesség vezérelte, de rámosolyogva megráztam a fejem.

- Inkább egy pincért kérek.

- Az itallapon nincs ilyen, de a munkaidő után szívesen segítek. – Vette át a szót a barátom és levette a fekete kötényét, bár még volt hátra negyed óra a műszakjából.

A mellette álló, csokibarna bőrű srác a szeme sarkából nézett rajtam végig, gyanítom tudta, ki vagyok. De úgy tett, mintha a rendeléseket nézegetné a pultra fektetett noteszben és kicsit arrébb is állt, amit sajnáltam. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, ha esetleg idegenül érintené a meleg téma. Kettesben maradtunk, Chris jelezte, hogy mindjárt jön és eltűnt a konyhába vezető ajtó mögött. Nem ültem fel a bárszékre, készenlétben álltam várakozva és nézelődtem. Fiatalos hely, a falak színesek és van benne valami, ami a diákokat vonzza. Néhányszor már jártam itt, például egyik hétvégén Nate, Malia és Nick kísért el. Akkor viszont kértünk egy kancsó teát és kapva mellé színes mintájú bögréket leültünk a sarokban lévő asztalhoz. Nem voltunk hangosak, egy percre sem tettünk másoknak irigylésre méltót, csak négy gimnazista szombat délután. A karaoke-t nem vártuk meg, az este héttől kezdődik. Nekem az már túl sok lenne.

Chris nem sokkal később felbukkant és elköszönt a sráctól. Még valamiről szót váltottak, majd kabátjába bújva kísért ki az ajtón, ahol összekulcsolta a kezünket. Kint megint szemerkélni kezdett, felvettük a kapucninkat.

- Szeretnél valahova menni? – Kérdezte a hátamon lógó táskámra célozva. Kicsit feljebb húztam a pántját.

- Beugranék a könyvtárba.

- Én pedig akkor haza. Anyu mondta, hogy szeretne mutatni pár öltönyt a szalagavatóra. Totál odavan, hátha fogok táncolni. Nem érti meg. – Csóválta a fejét. Csak elmosolyodtam. Chrisnek nagyon aranyos anyukája van, mindig várja, mikor megyünk át hozzájuk. De leginkább nálunk töltjük azt a maradék kis időnket is, ami a suli és meló mellett még marad.

- Akkor találkozzunk nálunk később.

- Tanulnom kell. Matekfaktra harminc egyenletet kell megoldanom hibátlanul vagy a tanár karót ad. Azt mondja emelt matekon nincs olyan, hogy hiba. Pedig nagyon próbálkozunk. Az egyik csaj le is lépett, átment az irodalmisokhoz.