Vágyaink csapdájában | Befejezett

21.

Jó olvasást! c: ❤️❤️❤️

Utolsó óra után elköszöntem Apriltől, akinek még maradnia kellett a végzősök ballagásának szervezése miatt. Szóltam Nicknek hogy várjon meg, bár már régen kicsengettek, úgyhogy sietve hagytam el a tantermet. Kint az út mellett egy kosaras haverjával beszélgetett, megtorpantam az ajtóban, hogy oda menjek-e. Nem ismerem a srácot, szerintem már végzett a sulival, talán egyetemre járhat. Mindegy, Nick rám vár, nem kerülhetem ki.
- Sziasztok. - Léptem oda, kabátom cipzárját felhúzva a jéghideg szél miatt. Mindketten visszaköszöntek, a srác nem nagyon tudta ki vagyok.
- Ő itt Vendi. Ő pedig Kasper. - Mutatott be minket egymásnak, mi pedig kezet fogtunk. Elég esetlennek és félősnek tűnhettem, ezért kényelmetlenül toporogtam egyhelyben miközben megfagyni készültem.
- Te is kosarazol? - Kérdezte tőlem a fiú, de mivel nem figyeltem felé kaptam a fejem. Valószínűleg olyan "he?" fejet vághattam ezért megismételte a kérdést.
- Ja, én nem. - Ráztam meg a fejem. Bólintott egyet, hát ezzel meg is unt, nem leszünk legjobb barátok az biztos. Amíg ők elbeszélgettek az edzésről, meg valami versenyről, elgondolkoztam. Nem is tudom miért nem próbálkoztam kosarazni eddig újra. A régi suliban csak a jók kerültek be, mondanom sem kell, hogy velem mi lett. Elvette a kedvem a sok kudarc. Talán ezért.
- Oké, mi mostmár lépünk. - Mondta a haverom mikor látta, hogy mennyire feleslegesnek érzem magam. - Délután találkozunk. - Pacsiztak le, aztán elköszöntem és elindultunk.
A szél hidegen fújt, a szemeim bekönnyesedtek és majd meg fagytam, amíg Nick csak egy pulcsiban sétált lazán mellettem.
- Nem fázol? - Néztem rá, de fogaim összekoccantak, amitől vicces lett a helyzet, ezért nevetni kezdtem.
- Nem. De te nagyon, siessünk, nem hiányzik hogy megfázz. - Vette fel az aggódó idősebb szerepét, mire csak megforgattam a szemem. Aztán meg kellett állnunk, hogy bekösse a cipőjét, így csak felsóhajtottam.
- Nagyon problémás vagy. - Tettem csípőre a kezem, ő pedig bemutatott. - Ne mutogass, inkább siess.
- Jó.
Ilyen szerencsétlent még nem láttam, a hideg ujjai annyira életképtelenné váltak, hogy véletlenül becsomózta a fűzőt. Ott álltam már három perce, teljesen a gondolataimba zárkózva, valószínűleg Nick pedig hozzám beszélt.
- Itt vagy? - Húzta el a kezét az arcom előtt, amitől automatikusan hátratántorodtam. A lábam ott nem talált földet, Nicknek pedig ezek szerint hiányosak a reflexei, mert végignézte ahogyan hátraesek a járdán. Nyögve érkeztem a talajra, teljes mértékben a hátsóm bánta és a tenyerem is felszakadt. A barna hajú haverom fuldokolva nevetni kezdett, én pedig morcosan néztem körbe, hogy hányan látták ezt. Egy parkoló kocsiban tőlünk nem messze a fickó nagyon szórakozott rajtam, miután égtem egy sort, felálltam és leporoltam a nadrágom.
- Remélem most nagyon boldog vagy. - Forgattam meg a szemem, Nickből pedig újra kitört a röhögés, próbált elfordulni a másik irányba, de életképtelenné vált a vihogás miatt.
- Annyira... Csak azt láttam hogy kapkodsz utánam.. Ilyen fejjel .. - Imitálta a dolgokat nevetés közben, én pedig már miatta kezdtem el vigyorogni. Nagyon fáj a hátsóm, még a végén azt hiszik, hogy a szöszi tette ezt velem, az elég kínos lenne.
- Látom jól szórakozol. Én megyek, szia Nick. - Hagytam volna ott, de még elkapta a karomat.
- Gyere át hozzánk. Péntek van.
- Nem tudom, ma nem terveztem nagy dolgot. - Ráztam a fejem, biztosan nem csak ketten lennénk, hanem a sok kosaras haverja is.
- Pont azért. Nehogy unatkozz, többen is leszünk, megismerkedhetsz velük. - Próbálkozott könyörögni, persze engem ezzel megint megfogott, hiszen igaza van. Megbánnám egy óra múlva, és csak egyedül ülnék otthon.
- Oké. - Sóhajtottam dideregve. - Most gyere haza velem lerakni a cuccomat és megyek.
Nagyon boldog lett, én szótlanul mentem mellette az utcánkon, míg ő mindenféléről beszélt nekem. Kikerültük a szomszédom háza előtt összekotort levélkupacot, ami már annyira összefagyott, hogy idén azt szerintem fel sem tudják szedni. Régen bátyámékkal sokszor ugráltunk bele az ilyenekbe, vagyis mivel én voltam a legkisebb leginkább engem kaptak el és dobtak bele. Szóval miután már rájöttem, hogy ez nem a legjobb, inkább a húgommal játszottam. Talán ezért tudták már akkor, hogy nem vagyok fiús fiú. Kinyitottam nagy nehezen a befagyott kaput, majd előreengedve Nicket, beléptünk a meleg lakásba.
- Uramisten, ez hiányzott. - Nyögtem fel és a radiátort kezdtem el fogdosni.
- Csókolom. - Mosolygott a barátom és magától bement a konyhába anyuhoz. Legalább feltalálja magát, nagyon önálló mikor itt van.
- Ó, szia Nick. Hát te csak így egyedül?
- Velem jött. - Mentem utána, de ő már anyu karácsonyi próbasütiét ette. Kérdőn figyeltem, ahogyan otthon érzi magát, aztán megvontam a vállam. Nick itt jól elvan, azt tudom, hogy utál a szüleivel lenni, ezért szeret nálunk, főleg anyuval beszélgetni. Nagyon rossz lehet, ha a családod egyáltalán nem figyel rád, én pont a fordított helyzetben vagyok, mindenki engem akar pátyolgatni.
- Elmegyünk Nickékhez, jön pár haverja is, oké? - Kérdeztem, de már tudtam a választ.
- Rendben, de éjfélre legyél itthon. Holnapra aludnod is kell majd. - Mosolygott anya titokzatosan. Csak bólogattam, aztán elindultam fel a cuccommal az emeletre, hagyva a haveromat anyuval megbeszélni a ... Mit is? Dolgaikat? Érdekes, legalább addig is van időm. A szobámban ledobtam a táskám a sarokba, aztán kinyitva a szekrényemet tiszta póló után kutattam, közben magamra rángattam egy fekete farmert. Ha már menők közé megyek, öltözködéssel ne lógjak ki a sorból. Kivettem egy sötétkék rövidujjút és egy sötétszürke pulóvert, felvettem őket, a fürdőben megigazítottam a hajam. Eléggé megkopott a fekete, inkább barna már és egy hónapja vágattam, úgyhogy a felnyírt tincseim a jobb oldalra igazítottam egy laza beletúrással. Így már talán nem lógok ki a sorból. Elöntött a lámpaláz, sok jófej srác, kedvelni fognak? Nick biztosan nem hagy egyedül, de nekem is meg kell végre tanulnom emberek között lenni. Kifújtam a levegőt és a tükörképemen végignézve hagytam el a helyiséget. Lefutottam a lépcsőn, apu is akkor ért haza, éppen észrevette Nicket. Még nem ismerik egymást.
- Sziasztok. - Köszönt, alaposan végigmérve a haveromat. Szerintem azt hiszi, hogy ő Chris. Kínos.
- Apu, ő itt egy haverom. - Léptem le az utolsó lépcsőfokról, aztán bemutattam őket egymásnak.
- Azt hittem, te vagy az a fiú... Tudod... - Magyarázta apu Nicknek, ő pedig zavartan mosolygott.
- Ja, Chris. - Bólintott, apu pedig követte a példáját. Ideje közbeavatkoznom.
- Mi most együnk.
- Jólvan, érezd jól magad és szerezz barátokat. - Intett anyu, még hallottam, ahogy apunak magyarázta hova is megyek. Felvettük a cipőinket, aztán újból kiléptünk a hidegre, megint végigfutott rajtam a borzongás.
- Rendesen megijedtem apukádtól. - Kezdte Nick. - Azt hitte hogy mi járunk, érted. - Röhögött én pedig rászóltam, hogy halkabban, mivel egy járókelő ezt hallotta és minket méregetett.
- Talán nem itt kéne a magánéletemet kibeszélni. - Motyogtam zavartan a nő után nézve.
- Lazíts már, soha többet nem fogod látni. - Vonta meg a vállát és folytatta, ami miatt kicsit feszengtem. Séta közben elterelődött mindenfelé a téma és elmondta, hogy kik lesznek itt.
- A szüleidet nem zavarja? - Kérdeztem, mikor felfogtam hogy az egész kosárcsapat jön.
- Nincsenek itthon. Akkor is leszarják, hogy kik vannak velem. - Rázta meg a fejét, kicsit sóhajtott, amit remélt, hogy sikerült előlem eltitkolnia, de én láttam rajta a szomorúságot. Tudja, hogy rám bármikor számíthat. Még kora délután van, úgyhogy csak ketten dőltünk le a kanapéjukra és csak csendben meredtünk egymásra.
- Nick, Chris miért mondta, hogy te nem válogatsz, ha részeg vagy? - Kérdeztem hosszú csend után. Már azóta a nap óta meg akartam kérdezni, nem hagyott nyugodni a kérdés. Felvont szemöldökkel nézett rám.
- Öm, én hetero vagyok, viszont az alkohol sok dolgot kihoz belőlem. Mindenkire rámászok, aki ember. - Vonta meg a vállát lazán a kanapén feküdve, mintha ez annyira átlagos lenne.
- Értem. - Bólintottam. - És a fiúk.. Váltanak ki érzést belőled? - Kérdeztem félénken.
- Nem. Ezen egyszer elgondolkoztam, mikor már másodszor fordult elő, hogy rámásztam egy fiúra. Csak az alkohol beszél belőlem olyankor. Vagyis cselekedik.
- Sokszor gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet lányt szeretni. - Mondtam el, mire kérdőn figyelt. - Sose ment az elképzelés.
- Nekem sem fiúval. - Válaszolt egyetértően.
Egy óra múlva csengettek is, addig sorozatot néztünk időeltöltésként. Egy fejpántos fiú jött be, aztán mikor észrevett elindult felém és a nagy lendülettől véletlenül a fél combomra esett.
- Bocs haver. - Ugrott le rólam és normálisan elhelyezkedett a kanapén. Kérdőn figyeltem a tagot, olyan volt, mintha kábítószer hatása alatt állna, aztán Nick jött utána egy másik sráccal.
- Ő mindig ilyen. - Nevetett legyintve.
- Mark. - Biccentett, elég kellemetlenül éreztem magam velük. - Ő pedig Alex, jó haverom. - Mutatott a "füves fiú" a másik után, aki éppen kiment vécére. Most hogy ezt tisztáztuk, elvettem a csipszeszacskót az asztalról és kibontottam. Megkínáltam Markot, majd a konyhában felülve egy bárszékre elsajátítottam az egészet. Kerestem mellé egy félliteres kólát, ennyit találtam csak a hűtőben, fogalmam sincs mit fognak a vendégek inni. Csendben néztem a tévét és hallgattam ahogyan hülyéskednek a nappaliban hárman, aztán lassan egyre többen lettünk. Megértettem, hogyan maradnak meg az emberek, minden második új vendégnél egy karton sör, kóla vagy valamilyen étel volt, amit az asztalon hagyva lepasszoltak. Szerintem engem észre sem vettek, a sötét konyhában ültem, a csipsz meg már elfogyott egyetlen zajforrásként. Kimentem a mosdóba, visszafelé a folyosón találtam egy órát. Még csak öt óra.
- Nem láttatok egy kb. ilyen magas, barnásfekete hajú fiút? - Kiálltotta el magát Nick, én pedig felhúzott szemöldökkel figyeltem, hátha észrevesz. Mivel én voltam itt a legkisebb, egyből mindenki rám mutatott, kellemetlenül feszengtem a középpontban. A haverom nagy mosollyal jött oda hozzám.
- Nem kérsz inni? Vagy enni?
- Találtam egy doboz kólát és egy zacskó csipszet, elég volt, köszi.
- Basszus, az te voltál? - Ámult el. - Magamnak raktam félre.
- Bocsi. - Röhögtem fel, aztán megrázta a fejét. - Menj kosarazni, páran már kint vannak. Nem harapnak. - Szólt, majd eltűnt az emeletre vezető lépcsőfordulóban. Tehetetlenül forgolódtam, majd megindultam ki a ház elé a palánkhoz, szerencsére tudtam merre kell menni, hiszen segítettem felrakni. Fogjuk rá, hogy segítettem, inkább Nick és az unokabátyja rakta, mi Chrisszel beszélgettünk és azt néztük melyikőnknek nagyobb a tenyere. Elmosolyodtam az emléken, odaléptem a pálya szélére. A fiúk mind egy pulcsiban voltak, cselezgettek a szürkülő kora esti fényben. A hideg csontig hatolt, de a kabátomat véletlenül bent hagytam, nem volt kedvem visszasétálni. Kibírom, talán. Annyira még nem volt sötét, hogy ne lehessen látni a kültéri utcai lámpák nélkül. Kívülállónak nézhettem ki, de nagyon belemerültek a játékba, fel sem tűntem senkinek. Zavartan görgettem ide-oda egy kavicsot a cipőmmel, közben a pulcsim ujját a kézfejemre húztam a hideg ellen.
- Ezt bent hagytad. - Lépett mellém Nick, elém tartva a kabátot.
- Köszönöm. - Mondtam hálásan és gyorsan bele is bújtam. Ez nagyon rendes volt tőle. Leálltak a fiúk is, aztán két csapatot választottak, én nem akartam játszani, ezért félreálltam. Hárman lent maradtak a pálya szélén rágyújtani, ezért őket is kihagyták.
- A bagósok így járnak. - Rázta a fejét nevetve a srác, akinél a labda volt, majd egy íves dobással a kosár felé dobta a labdát. Ámulva követtük lefagyva a tekintetünkkel, de elvétette és lepattanva a palánkról elpattogott. Röhögve futottak utána, aztán megkezdődött a késő estig tartó harc a láptafény alatt.

Szóval, hosszabb rész, nagyon remélem, hogy tetszett. ❤️ Viszont kínos hogy elakadtam és  az egész történet vége van csak meg biztosra. De igyekszem. Nagyon.
És köszönöm a sok csillagot.
Valamint az újabb díjat! c:
viktoorkiss -től, olvassátok a történetét, nagyon jó. A címe Will, pont mint a főszereplőnek.
Jó szünetet hétfőre.☺️

'16.05.15.