Vágyaink csapdájában | Befejezett

61.

Az előadás próbái egyszerűen borzalmasak voltak. Tanár és az ötletgazda híján sehogy sem sikerült hitelessé alakítani a színdarabot, emellett pedig az öt önkéntes közül csak egy lánynak akadtak használható ötletei, amiket már késő volt beépíteni a darabba. Így maradt a keserves próbálkozás, én pedig csak lézengtem. Mosolyogtam arra, aki éppen idegösszeroppanást készült kapni, súgtam, ha valaki beszéd közben felejtette volna el a szövegét és a nézőtéren ülve a kényelmes székeken, feltett lábbal figyeltem mindent. Néha akadt partnerem is benne. Jól éreztem magam ezeken a délelőttökön, hiszen a suli üres volt és akik meg eljöttek, mind kedvesen bántak egymással. Még karácsonyi zenéket is lejátszottak a hangulat kedvéért. Persze ettől is ki lehet fáradni, így mikor előző este Chris átjött, én már mélyen aludtam és csak halovány foszlányok rémlenek fel hogyan is kerültem a nappaliból az ágyamba.

- Beszéltél álmodban. – Mondta Chris mikor kinyitottam a szemeimet és ráfókuszáltam a mosolyogó arcára.

- Tényleg? Mit mondtam?

Kis meglepődés vegyült a hangomba, ugyanis nem rémlik semmi. Őszintén szólva, a megszokott azonnali éberségem, amint Chris a közelemben van, mostanában kezd eltompulni és fel sem tűnt mikor tegnap este megjött. Biztosan észrevett a kanapén kiterülve és felhozott a szobámba, majd elaludt mellettem, ahogy szokott. Mintha egy öreg házaspár lennénk. És már az összebújós, őszintés beszélgetős estéink mellett a szex is hiányzik.

- Nem értettem tisztán. De Nate nevét többször is kimondtad, hogy mit csinál. Valamiről kellene tudnom?

- Erről nekem sincs fogalmam.

- Hát oké. – Vonta meg a vállát majd kikászálódott az ágyból. Sima, fehér bőrét a takaró gyűrődései mintázták, ahogy nyújtózkodott nagyot ásított és megroppant a háta. – Átugrom anyuékhoz, te is jössz?

- Persze. Amúgy mennyi az idő? – Kérdeztem álmosan fekve, magam alá gyűrve a párnámat és Chris alvós pólóját is, amit levetett és nekem dobott.

- Tíz múlt kicsivel. Lezuhanyozom, aztán indulhatunk. – Hajolt hozzám egy puszira és elindult a fürdőbe. Egy gyors ötlettől vezérelve felugrottam az ágyból és lekapva a székem háttámlájára terített törölközőmet utána futottam. Vigyorogva nyitotta meg a csapot, szerintem remélte, hogy meglepem, ugyanis máris az ajkaimra tapadt és könnyedén felkapott.

°°°

Ebéd után, amit Chris anyukája főzött és isteni volt, csendben beszélgettünk a szobájában. Ritkán vagyunk itt, ezért éreztem magam elveszve és tehetetlenül. Sőt, kettesben is régen tudtunk már ennyire hatékonyak lenni, mint ma. Úgy éreztem végtelen az időnk, míg meg nem szólalt a szöszi telefonja és el nem rontott mindent.

- Will írt, azt mondja, jól jönne neki egy kis segítség.

- És segíteni akarsz neki? – Húztam fel a szemöldököm. Ha most elmegy, én kinyírom őt.

- Igen. Will is megtenné, muszáj lesz.

- És Willnek is csak ma van ideje a szerelmével lenni? Vagy kedvére rángathat téged? – Kérdeztem, mire lefagyott.

- Vendi, ez csak egy munkatársi segítség. Számítunk egymásra a kávézón kívül is.

- De ezen a délutánon nyugiban akartam veled lenni. Nem pedig vele is.

- Sajnálom. Bepótoljuk, de költözködik és jó pár dobozt nem tud egyedül cipelni.

- Mást nem tud megkérni?

- Biztosan megtudna. Nem értem miért balhézol azon, ha barátok vagyunk. Te is ugyanúgy segítenél Nate-nek.

- Az más, őt régebb óta ismerem. De oké, akkor menj el.

Indulatosan fordult meg, hogy kilépjen az ajtón, de még valamit mondani akart. Rámnézett, habozott.

- Ha nem Willel van bajod, akkor nekem mond, ne őt bántsd ezzel.

És végszóra becsukta maga mögött az ajtót. Klassz. Itt hagyott.

Sóhajtva dőltem el az ágyon, aztán mikor már tudtam, hogy nincs a ház közelében én is leléptem. Austinékra volt szükségem. A szalon ma nyitva állt, Mark egy fiatal lány vállára varrt fel valamit, a többiek unatkoztak. Mindenki az egyik sarokban ült, éppen Gary rajzát nézték. Egy kolibri, aminek a fél szárnya törötten lóg és a másikkal erőlködik. Gyanítom egy pszichológus a fél életét kiolvasná ebből a munkájából.

- Bocs, hogy mostanában nem jöttem. Sok volt a dolgom. – Ködösítettem és mosolyogva leültem Gary mellé a bőrkanapé kartámlájára. Kicsit arrébb húzódott, hogy elférjek, de egyikünk sem panaszkodott a szűkös helyre, mivel ugyanolyan esetlenül vékonyak voltunk.

- Suli?

- És még sok más dolog. Felgyorsult az idő, mintha minden egyszerre történt volna.

- Nekem totál unalmas volt. – Kezdett bele Austin. – Karácsonykor elutaztunk az országból és a nagynénémnél töltöttük az ünnepeket. Mégis ki a fene nem ünnepel otthon? Rohadtul hiányzott az légkör, ott csak egy négyéves kisfiú volt a társaságom és egy kőkemény, ezer éve nem használt ágyon aludtam. – Magyarázott, de feltűnt, hogy Gary a szeme sarkából rámnézett. Kicsit az ajtó felé biccentett, mire bólintva álltam fel. Követett, egészen ki a hátsó ajtón.

Szürke, hideg szemeivel végigmért.

- Azért nem jöttél, mert legutóbb összevesztünk?

- Igen.

- Nem kellett volna kerülni minket. Hiányoztál.

Boldog lettem ettől a mondattól, hiszen alig mondta ezt nekem bárki is mostanában.

- Mi van a fiúddal?

Nem voltam benne biztos, hogy tényleg érdekli-e, de valamiért kikívánkozott belőlem, hogy beszéljek róla. Rólunk, meg az egész kapcsolatosdi dologról.

- Együtt vagyunk. Már egy éve, és boldog vagyok vele.

- Ugye tudod, hogy mindenki ezt mondja? – Mosolyodott el ellágyult tekintettel, innen tudtam, hogy csak ugratásként mondja. Megvontam a vállam.

- Ez van. Ő sokat tett értem és komolyan gondolja, eddig rajta kívül egy ilyen emberrel sem találkoztam. – Talán csak Nickkel. Tettem hozzá magamban, de ő a lányokra bukik és különben is, a legjobb barátom.

Mégha el is bizonytalanított, hogy Chris ilyen könnyen magamra hagyott az elmúlt órában, nem haragudtam rá. Szükségünk volt erre a csendes veszekedésre, érzem, hogy máris könnyebb minden, így, hogy kiadtuk magunkból. Ha lehiggadunk, akkor folytathatjuk ott, mint azelőtt és ugyanúgy egymásra leszünk utalva. Addig a srácokkal voltam, újra átnéztem Austin munkáit, amiket nekem készített és kiválasztottam a leginkább a szívemhez szólóbbat. A rózsa volt az, ami egyszerű körvonalakból áll. Azt ígérte felvarrják, amikor szeretném és ezzel örökre emlékezni fogok rájuk. Így belementem és meg fogom csináltatni. Két hét múlva a szülinapomkor.

'17. 03. 12.