Vágyaink csapdájában | Befejezett

53.

Köszönöm az előző részhez érkezett megjegyzéseket, igazán sokat jelentenek!
Jó olvasást! ❤️

Kifejezéstelen arccal bámultam magam elé a konyha bárszékén ülve, és akármennyire is tiszteletlenségnek éreztem a bátyámmal és Miával szemben, tegnap valóban sok alkoholt ittam.

A fejem hasogatott, de Chris sem volt éberebb, éppen teát készített kettőnknek, hogy kicsit visszatérjünk a világba.

- Tessék. – Csúsztatta elém a bögrét szemből a pulton és megkerülve azt, felült a mellettem lévő másik székre. – Vigyázz, forró. – Figyelmeztetett, ahogy minden könyvben és filmben eljátsszák, majd nyomott egy puszit a halántékomra. Nem emlékszem pontosan mit reagáltam, leginkább csak dünnyögtem, de segítenünk kellett takarítani. Míg más álmos volt és fáradt, én ezek mellett jó kis másnaposságot is a magaménak tudhattam. Az én hibám.

- Szerelmesek. – Biccentett felénk Vincent, mikor besétált a konyhába és kivette a tejet a hűtőből. Több szempontból is megzavarodtam, az első, vajon itt aludt nálunk? És hol? Legutóbb akkor láttam, mikor még a bátyám itt lakott és minden egyes nap átjárt hozzánk suli után. Tanulásra fogták, de elég átlátszó. Egyébként meg pont ezért hitték Aaronról azt, hogy ő a meleg srác a családban, hisz szó szerint éjjel-nappal együtt voltak.

- Te? – Bukott ki belőlem ez az értelmetlen, de leginkább bunkó kérdés, mire a mellettem ülő felnevetett. Csak rám kellett nézni és étették is, miért vagyok ilyen kifinomult.

- A kanapén aludtam. Hajnali kettőkor már azt se tudtam, hol lakom.

- Akkor te voltál az, aki benyitott hozzánk hajnalban? – Nézett fel Chris hirtelen és megkönnyebbülve sóhajtott fel. Várjunk. Mi? Nem szoktam kulcsra zárni az ajtót, de azt hiszem ezzel hibát követtünk el egy esküvő alatt. Úgy értem alsógatya volt rajtunk és takaró is, mégis egymáson, totál kiütve láttak minket, ami enyhén kellemetlen. Sosem szeretném, hogy a szüleim így nyissanak ránk, még ha én nem is veszem észre.

- Ilyenre nem emlékszem. Mást kerestek. – Vonta meg a vállát, mire a mellettem ülő szerelmemre néztem.

- Egy kicsit vicces. De van egy tippem.

- Ha valamelyik nagyszülődre gondolsz, akkor mennem kéne. Ruhában sem bírtak.

- Hidd el, póló nélkül elragadóbb vagy. – Vigyorogtam rá.

°°°

Pár igen hamar eltelt nap után újra helyre állt a rend a házban és anyu is kipihenhette magát, így már senki sem volt félelemben, mikor sóznak rá egy újabb házimunkát. Ezidő alatt tényleg senkivel sem találkoztam Chrisen kívül, de a kosaras srácok bulit szerveznek a hétvégére, így adta magát a lehetőség, hogy ott majd összefussak mindenkivel. Kivéve Bonniet, szóval gondoltam átugrom hozzá, hogy kicsit csajos dolgokkal is foglalkozhassam a hétvégi lerészegedős üvegezés előtt, például elmesélni az esküvőt. Úgy látszott nagyon boldoggá tettem, és bár titkolta, látszott, hogy nagyon egyedül van mostanában. Színtiszta bűntudat keveredett a véremben, amiért nem törődtem vele, így folyton bocsánatért esedeztem, mikor felkerült a téma.

- Tényleg semmi probléma, megértem, hogy elfoglalt voltál. Legalább volt időm kicsit kikapcsolódni. – Mosolygott és kibontotta a csipszeszacskót, amit az orrom alá dugott. Elég hihetően hangzott, ejtve a témát inkább ettem.

- Egyik nap Nick beugrott ide.

- Miért? – Néztem rá döbbenten. A hangomban több érdeklődés hallatszott, mint szerettem volna, de nem titkolom, nagyon is érdekelt. Önző módon nem is Nick és Bonnie kapcsolata, hanem inkább a srác hogyléte. Tényleg hiányoltam már.