Vágyaink csapdájában | Befejezett

33.

Helló c:
Az előző résznél sokan komiztatok, arról nem is beszélve, hogy a héten hány új olvasó jött. Ezért itt vagyok és hoztam nektek soron kívül. Köszönöm mindenkinek 🙂

Éreztem, ahogy a karjai a derekam köré fonódnak és gyengéden közelebb húz magához..

Az ébresztőm csipogni kezdett. Morogva húztam a fejemre a takaróm és fordultam be a fal felé, hátha ezzel elhallgat.

Egyik tenyerét a tarkómhoz húzta, másikkal még mindig tartott. Én körbefontam a karjaimat a nyaka körül és úgy néztünk egymás szemébe, hallgatva, ahogy tíztől számolnak vissza. Mosolyra húzódott a szája, sötét ajkai és mélykék szemei kontrasztot alkottak az arcára vetülő árnyékkal. Olyan gyönyörűszép volt.

Megint megzavarták az álmomat, de most Eric nyitott be az ajtón és jött az ágyamhoz.
- Kelj fel, suliba kell menned. - Rántotta le rólam a takarót.
- Ne már. - Nyöszörögtem, célom volt megint átélni az újévi csókomat, de a hirtelen hideg levegőtől felriadtam. Mi a franc?
- Csukd be az ablakom, hallod!? Micsinálsz??? - Kérdeztem és a takaróm után kapva azonnal visszabugyáltam magam a melegbe. Rámnyitotta az ablakot télen reggel, szép ébresztés tesó.
- Ébren vagy? - Kérdezte, próbáltam szúrós szemmel kizavarni, de álmosan, félig csukott szemmel nem sikerült összehoznom.
- Hogyne.
Vigyorogva borzolta össze a hajamat és ment ki, természetesen nyitva hagyva azt az átkozott ajtót, ami beengedte a kinti zajokat. Így már biztosan nem álmodom tovább, csalódottan dőltem el. Ma iskola, a diákoknak egy napuk volt kipihenni a szilvesztert. Ez kegyetlen dolog.
Gyorsan lezuhanyoztam, aztán fogat mostam, közben pedig félkézzel próbáltam megkeresni a tegnap délutáni üzenetet Bonnietól, hogy ma melyik füzeteimet vigyem el. Sajnos a hiányzást be kell pótolnom. Tíz perccel később felöltözve és készen mentem le, ahol a konyhában Eric tojást sütött.
- Te ennyire pörögsz mindig? - Néztem rá furán, hiszen közben táncikált és dúdolt, míg én majd meghaltam.
- Csak, ha elhalasztják az előrehozott érettségit egy héttel. - Vigyorgott és beleboxolt a levegőbe.
- Mázli. Többiek?
- Mindenki elment már.
- Hány óra van? - Riadtam fel, eddig eszembe sem jutott megnézni. Tuti én kések el, miért menne más előbb?
- Nyugi, csak hét. A mama szokásosan elutazik egy barátnőjéhez és Dorothyék elmentek megetetni a macskát. - Magyarázta a bátyám, miközben letette elém a serpenyőt, benne a rántottával és hozzá rakott egy villát. - Jóétvágyat.
- Köszi. Tányér az már gondolom luxus lenne a mai világban. - Jegyeztem meg, de így sem zavart, nekiálltam enni.
- Pontosan. Azért adhatsz ebből. Mosolyogva toltam elé a kaját.

- Hé! - Csapta össze a tesitanár a tenyerét, amitől többnyire mindenki rá figyelt. - Elkezdünk az idei év felméréseire gyakorolni, úgyhogy szedjétek össze magatokat. - Kiáltotta, én meg csak értetlenül bámultam.
- Tanárbá', az év végén szokott csak lenni.
- Idén kosárszezon van, márciustól kezdődnek a meccsek, addig ezt addig be kell fejezni. Mehet a futás. - Zárta le és nagyot sípolva indította el a stoppert. Odacsapódva egy kisebb csapathoz, hallgattam a beszélgetést és közben próbáltam tartani a tempót is.
- Mik ezek a felmérések? - Kérdeztem.
- Ja igen, te idén jöttél. - Bólogattak megértve a tudatlanságomat. - Minden évben vannak tesztek, futás, ugrás meg ilyenek. És ezt pontozzák, elég durva tud lenni, de veled nem szigorúak, csak az aktív sportolókkal. - Magyarázta Brian.
- Aha. Minden vágyam. - Ironizáltam, a többiek meg felnevettek. Végre elfogadnak és nem néznek rám máshogy, imádom ezt az iskolát.
- A kosárra kiváncsi leszek. Elvileg jók vagyunk. - Folytatta. - Négy éve mi nyertük meg, a St. Carlos jól leszerepelt. Azóta nem volt ilyen bajnoki mérkőzés.
Mindenki hevesen magyarázott, nekem meg leesett valami. Shane azt mondta Chrisnek, három hónap múlva földig alázzák őket. Akkor erre gondolt, és Chris már tudja, hogy jönnek ide meccsre. Miért nem szól?

Tesi alatt végig ezen kattogott az agyam, miközben öltöztem vissza, még el is bambultam kicsit. A fáradtság is hozzátett, zavartan kaptam fel magamra a pólómat körülnézve. Nem szeretek a többi fiú előtt öltözni, mintha kelletném magam, vagy nem is tudom. Pedig, ha őket nem zavarja, nekem sem kéne aggódnom. Az agyamra ment a sok melegellenes barom. Fáradtan, izzadtan és kimelegedve sétáltam az emeleti terem felé, a büfében ma újévi muffint lehetett kapni, amire megkordult a gyomrom, de lusta lettem volna kivárni a sorom. Még gyorsan intettem a lépcsőről a filmklubos Tessa-nak és már csak leülni szerettem volna a teremben, mikor valaki a kezemnél fogva behúzott az emeleti fiúvécébe. Sokat nem kell találgatni, ki volt ez a merész. Chris vigyorogva tapadt az ajkaimra, miközben közelebb húzott magához. Az agyamban egyből végigfutott, hogy tesi után szörnyen festhetek, plusz meg vagyok izzadva satöbbi, de annyira szerelemmel tette, hogy abbahagytam az aggódást. Imádom, nem lehet elmondani mennyire. Nyomtam még két apró puszit a szájára, aztán elléptem tőle és megnyitottam a csapot.
- Rám vártál? - Kérdeztem mosolyogva a tükörből visszanézve rá.
- Nem. De gondoltam ez a gyerek is megteszi most. - Vigyorodott el az ajkát harapdálva, felröhögtem. Megmostam az arcom, próbáltam elővarázsolni a tesipólóm valami törölköző félének, nagy nehezen ki is rángattam, közben pedig hatalmasat kordult a gyomrom. Chris homlokát ráncolva figyelt a falnak támaszkodva.
- Éhes vagy?
- Uhum. - Dünnyögtem az arcom előtt lévő pólómba. Csodálatos lehettem.
- Van kajád? - Kérdezte aggódva, én meg leakadtam annál a mozdulatnál, mikor a fültágítóját piszkálta. Egyből kiszáradt a szám a látványtól.
- Nincs. Reggel Eric csinált aztán a felét meg is ette. - Törődtem bele. - Bár amúgy sem szoktam enni sokat.
- Tudom. De most én vigyázok rád. - Sóhajtott és hozzám lépve a mellkasomba fúrta az arcát, a karjaival pedig szorosan magához húzott nagyot sóhajtva. Elmosolyodva döntöttem az állam a fejére, olyan volt, mint egy kisgyerek, aki odabújik biztonságba az anyukájához. Régen én is sokat csináltam, emlékszem mennyire vágytam erre, mikor mindenki bántott és depis voltam. De nem tettem meg egyszer sem, nem mertem. Teljesen elzárkóztam, viszont mostmár jól érzem magam, annyira hiányzott ez az érzés, Chris újra felerősíti bennem.
- Szeretlek. - Suttogtam szőke tincseibe.
- Én is. - Nézett fel az arcomra.
- Mennem kellene irodalomra. - Rontottam el az összképet ezzel a stréber beszólással, de le kell írnom még az elmaradást. Bólintva elengedett.
- Amúgy, ma vagyunk egy hónapja együtt. - Mondta mielőtt kiléptem volna az ajtón. Meglepetten csuktam vissza, nem is tudom hogyan ment ki a fejemből.
- És tényleg.
- Nem nagy dolog, de megmaradt. - Vonta meg a vállát szégyenlősen, annyira aranyos.
- De ez nagy. Imádlak. - Ugrottam a nyakába vigyorogva, végülis mégiscsak maradtam egész szünetben.

Irodalmon nem vettünk nehéz anyagot, nem is tudott lekötni, úgyhogy a megint szállingózó hópelyheket figyeltem. Mögöttem levő sorban sutyorgások és néha halk nevetés rázott vissza a sulis életbe. Túl jó volt ez a téliszünet. April óvatosan fordult hátra, gondolom neki is feltűnt az itteni jókedv, összeakadt a tekintetünk, intettem neki. Tátogva kérdezte, hogy mi van velük, mire csak legyintettem. Annyira nem figyelt senki ezen az órán... Szünetben maradtam a teremben, a fázósak szintén a radiátor miatt, de a hangos társaság fele lelépett a büfébe meg csajozni. Még mindig röhögtek, úgy látszik valami görcsös vihogás jött rájuk, mindenki őket bámulta, végül már én is elnevettem magam. Észre sem vettem, ahogy Chris leül az előttem levő pad székére felém fordulva.
- Látom van hangulat. Hoztam neked valamit. - Rakott le egy muffint az asztalomra, pontosan olyat, amiért lusta voltam elmenni.
- Úristen, ez életmentő. Köszönöm. - Néztem csillogó szemekkel a kékségeibe, ő pedig örült, amiért sikerült így boldoggá tennie.
- Szívesen. Min nevetnek? - Kérdezte a többiekre nézve.
- Nem tudom, de ragályos. - Húztam el a számat látva, hogy már Bonniet is sikerült megfertőzniük. Néha az arcára pillanttottam, hogy biztosan nem csak képzelődöm-e, ilyenkor Chris elkapta a tekintetét, hiszen állandóan engem nézett. Vártam, hátha megemlíti a kosármeccset, vagy bármit ezzel kapcsolatban, de úgy nézett ki, elfelejtette. Már csak azért sem hagy nyugodni a dolog. Amúgy nem érdekelne, de így, hogy pont a régi sulim jön és ezt ő tudja, folyton eszembe juttatja a kis gonoszt.
A hét minden napján vártam, hátha. Valahogy nem került szóba, de eközben fel sem tűnt, hogy Nickkel valamit terveznek, amibe anyut is bevonták. Lelkesen sutyorogtak ők hárman, és mindent tagadtak, mikor a konyhában rájuk találtam. Kicsit sem volt abszurd a helyzet, egyáltalán miért voltak nálunk szombat délután a tudtom nélkül? Inkább rájuk hagytam, mint aki nem hallja őket, hát elég gyerekesre sikerült mindenki részéről.

'16.07.28.