Vágyaink csapdájában | Befejezett

13.

Köszönöm a sok csillagot és komit.
Kaptam 2 újabb díjat, azt is nagyon köszönöm.
Jó olvasást!❤️

Reggel nem sikerült megbetegedve ébrednem. Fáradtan ültem az ágyamon és bámultam ki a kopasz erdőre. Az utca egy kis részét pont be lehet látni innen, felismertem Nick egyik deszkás haverját az úton gurulva. Nem tudom mit csinálhatnak már ilyenkor reggel, de most jutott eszembe, lehívtak magukhoz. Igaz, hogy csak a barátom mondta és még szerdán, de talán nem változtatta meg az ajánlatot és így leléphetek itthonról. Semmi kedvem sincs az erdőben bóklászni apáékkal. Felrémlett a tegnap délután, ahogy a szöszi mosolyogva nézett, amikor a felhőkből kerestünk ki alakokat és mikor olyan közel kerültünk a csókhoz. Vagy ahogyan megfogta a kezemet. Karkötőjének szára a bőrömet csiklandozta, szinte most is éreztem. Nyögve dőltem vissza a puha takarómra és figyeltem ahogy lassan kinyílik az ajtóm. Dorothy jelent meg, félig a párnába fúrt fejem miatt biztos azt hihette hogy alszom ezért vigyorogva indult meg felém. Rám akart ugrani de még időben elkaptam a karjait és mellém rántottam. Sikítva nevetett fel a meglepettségtől és rángatva ki akarta magát szabadítani.
- Engedj el. - Visított én pedig vigyorogva élveztem, hogy erősnek érezhetem magam. Kicsit szánalom, de ez vagyok én.
- Majd ha szépen kéred.
- Légyszíves Vendi. Ígérem jó leszek. - Mosolyodott el és kék szemeivel olyan őszintének nézett ki. Nevetve lazítottam el a szorításom aztán a dulakodástól kifulladva feküdtünk el egymás mellett.
- Kész van a reggeli úgyhogy gyere le. - Ült fel.
- Nem vagyok éhes. - Dünnyögtem párnába nyomott fejjel. Nem is akartam lemenni.
- Akkor velem gyere le. Különben is, annyira vékony vagy. - Rántotta fel a pólóm és így kilátszódott egy helyen még mindig sebes oldalam. Riadtan húztam vissza az anyagot. - Miért vagy ilyen?
- Semmilyen se vagyok. Gyere enni. Vagy már nem is vagy éhes? - Futottam ki a szobámból, inkább el a válaszok elől. Túl kicsi ahhoz, hogy ezt megértse. Vagy én vagyok gyáva?
- Szép póló. - Kezdett el nevetni Aaron legjobb haverja a konyhából. Kicsit megilletődtem, hiszen mit keres ő itt reggel? Miért van itt és hány óra? De ismerem már annyira, hogy nem gúnyolódásból mondta. Sose mondtuk neki, valószínűleg sejti miért vagyok itthon ilyen lányos pólókban.
- Hány óra? - Köszörültem meg a torkom.
- Fél 11. Sokáig aludtál. Beteg vagy? - Nyomta tenyerét a homlokomra aggódva.
- Nincs olyan szerencsém.
Talán jogos volt a kérdése, hiszen kilencnél tovább sosem tudok aludni. De mintha valami megváltozott volna tegnap óta. A dolognak biztosan köze van Chrishez. Vagy legalábbis jó lenne ezt gondolni. Csak mi ketten voltunk lent, apa a postát szedte ki a vizes ládából, anyu meg biztosan a többieket hajkurássza. A bögrémbe öntöttem ki teát és az asztalhoz ülve vártam.
- Csá, azt hittem később jössz. - Pacsizott le Aaron a sráccal aztán ő is lehuppant egy üres székre.
- Elvoltam anyukáddal. - Vonta meg a vállát. A bátyám szemöldökét ráncolva várta hogy ezt csak viccből mondta, de azt tudjuk, hogy anya tényleg jóba van vele évek óta. Ő a negyedik fia. Felém nyújtotta a vajat, közben szeme végigsiklott rajtam.
- Honnan van ilyen pólód? - Mosolyodott el a tesóm. Megfogva az alja szegélyét feljebb emeltem.
- Klassz mi? Régebbről. - Nevettem. Az alapja sárga volt Smile felirattal és felette egy szivárvány. Igazából még tavaly kaptam két haveromtól mikor elmondtam nekik, hogy meleg vagyok. Ők voltak az egyetlenek akiket nem tekintettem ellenségnek, de sajnos másik suliba jártak. Már nem tartjuk a kapcsolatot.
- Úgy látszik ma csak hárman eszünk. - Fordultam feléjük és beleharaptam a szenyómba. Erre a kijelentésre apu Erickel az oldalán lépett be a házba. Ledobálták a cipőiket és a kajával megrakott asztalhoz siettek. Vakon is idetaláltak volna az éhes formájukkal. Én csak csendben és lapítva reménykedtem, hogy elfelejti a tegnapi ötletét.
Nem arról szól ez az egész, hogy ki akarok maradni a fiús dolgokból apámmal. De azért valljuk be, velem sose ment le a kocsmába sört inni és fontos meccset végigizgulni, mert én ezekhez nem voltam olyan társaság, mint a többiek. Mindig a bátyjaim árnyékában éltem. Nekik ezt nem mondhatom el, bár tettek azért hogy ne így legyen, még most is mondják, viszont ez nem őszinteség. Úgy tűnt a reggeli alatt megnémultam. Egyszer se került fel a túrázás téma, kicsit nyugodtabban pakoltam le a tányérokat. Általában én teszek rendet segítve anya munkáját. Homlokomat ráncolva néztem körbe.
- Anyu és Dory hol van?
- Elmentek egy csajos napot tartani. De igazából Tessa-éknál pakolnak a babaholmik között.
Szuper. Csak bólintottam és remegő kézzel pakoltam be a mosogatógépbe. Két kézzel is fogtam a tányért, nehogy leejtsem, de egy bögre füle kicsúszott a tenyeremből. Mint egy lassított felvétel, végignéztem a zuhanást aztán a járólapon sok darabra tört szét csörömpölve. Mindenki hátrafordult.
- Jól vagy? - Kérdezte Aaron.
- Persze. - Válaszoltam zavartan. Gyorsan lehajoltam felszedni a szilánkokat. A filmekben mindig ilyenkor vágják el a kezüket, tudtam  én jól. Figyelmetlenül kapkodtam fel a darabkákat, és az egyik éle mélyen felsértette a tenyeremet. A vér azonnal előbukkant, mintha víz lenne úgy folyott végig az alkaromon, nem csináltam semmit, csak leültem törökülésbe a konyha  kövén és néztem. Ujjammal elmaszatoltam mielőtt lecsöppent volna, így még durvábbnak tűnt az egész. Jó érzés volt. Nem vagyok pszichopata, általában nem szoktam véres kezemet élvezni. De ugyanakkor megnyugtató a fájdalom, hogy érezhetem. A begyógyulni akaró vágásaimon végig simítottam és az érzésétől jólesően sóhajtva akartam ennél is többet. De a tenyeremet nem mertem összeszorítani. Az a rengeteg szilánk tökéletesen szolgált volna a fájdalom okozásához.
- Ne tedd meg. - Sziszegte Aaron a konyha bejáratánál állva. Felnéztem rá, mint akit súlyos tetten értek volna, úgy nézett vissza. Figyelmeztető volt a tekintete.
- Hallod, rakd le, ez kurvára nem vicces.
Mosolyogva felálltam és a szemétbe dobtam a darabkákat. Lemostam a csap fölött a vért a kezemről. Ő még mindig ott állt engem bámulva, mintha jobban megdöbbentettem volna mint eddig. Bevallom, szerintem is talán kicsit messze mentem az előbb. Hagyva a többi koszos tányért megtöröltem a kezem és kiléptem a konyhából. Halkan felsiettem a lépcsőn nem nézve vissza a többiekre becsuktam magam mögött a szobám ajtaját. Rendet kéne rakni. Előtte még visszasiettem a fürdőbe és bekötöttem a kezemet nehogy összevérezzek valamit. Kinyitottam az ablakomat, a hűvös őszi levegő megcsapott. Beletúrtam a hajamba. Nyáron festettem be feketére, de azóta sem bántam meg, az eredeti színe szőkésvörös és sose szerettem. Túlságosan hasonlítottam úgy a bátyjaimra. Elléptem az ablaktól a takarómat megigazítottam, és elterítettem rajta a plédemet is. Fázós vagyok ezért több is kell. Kikerestem a matekkönyvemet az asztalom melletti polcról aztán elterülve az ágyon nyitottam ki a füzetem. Anyu mindig azt mondja, hogy sose ágyazok be de igazából csak mindig ezen fetrengek. Ez egy erős szerelem. Mivel hétfőn dolgozatot írunk, kénytelen voltam megkeresni az adott részt a könyvben. Mint említettem ez sose volt a kedvencem, már most unva olvastam el a szabályt, de azért pár példát leírtam gyakorlásként, hátha menni fog. Nagyon nem voltam benne biztos. A telefonom rezegni kezdett. Vajon ki hívhat hétvégén mikor csak kevesen tudják a számomat? Ismeretlentől jelzett, azt sose veszem fel de most semmi sem érdekelt, az egyenletek leszívták az agyamat.
- Igen? - Szóltam bele bizalmatlanul.
- Szia Vendi, itt Chris. Tudod a srác akivel tegnap az idődet töltötted. - A hangján hallani lehetett, hogy mosolyog.
- Szia. - Nevettem el magam. - A számom..?
- Hogy honnan van meg? - Vágott bele nevetve a szavamba aztán megköszörülte a torkát. - Nicktől kértem el. Remélem nem haragszol mert hát nem adja oda mindenkinek, csak nekem megvannak a módszereim.
Elvörösödtem az utolsó kijelentésétől.
- Módszerek?
- Ohh ne. Mármint nem úgy gondoltam. - Nevetett zavartan.
- Igen?
- Csak ne gondolj semmi rosszra.
- És miért hívtál? - Érdeklődtem, addig is nem kell tanulnom se és végre hallhatom Christ.
- Hát. Igazából hiányoltam a hangodat. - Mondta szégyenlősen.
- Most itt van.
- Te is itt lehetnél.
- Itt vagyok. - Motyogtam, közben az ablakon kinézve figyeltem a szürke felhőket.
- Nem vagy éhes? Várj ez hülye kérdés volt, mert sose eszel.
- Valahogy úgy érzem ezt most eltaláltad. - Mosolyodtam el. Annyira aranyos, csak ezt tudom ismételni folyton és folyton.
- Van kedved kijönni? - Kérdezte egy kis csend után. Szinte hallottam ahogyan reménykedik.
- Igen. Most?
- Ha ráérsz. Mit csinálsz?
- Elvileg matekot tanulok de már feladtam. - Sóhajtottam nevetve.
- Ismerős az érzés. Akkor öltözz és gyere. Szia szépfiú.
Lerakta. Nem is beszéltük meg, hogy hol találkozunk. De most nincs sok időm, csak gyorsan át kell vennem a pizsamámat. Eben a darabban nem vállalnám fel magamat. Kiválasztottam egy szürke pólót és egy fekete farmert aztán felkaptam magamra őket és a fürdőbe sietve leellenőriztem magam. Gyorsan fogat mostam, még beletúrtam a hajamba aztán elindultam le a lépcsőn. Gyomrom görcsösen összeugrott. Akkor ez most egy újabb randi? Belebújtam a kapucnis pulcsimba, farzsebembe raktam a telóm. Tornacipőmet is felhúztam, 7 perc alatt elkészültem, ami viszonylag rekord a helyzethez képest.
- Pont téged keresünk. Gyere. - Jött oda Eric.
- Most nem tudok menni akárhová is akartok cipelni. - Néztem rá bocsánatkérően és betűrtem a cipőmbe a fűzőt.
- Hova mész? - Ráncolta össze a szemöldökét.
- Dolgom van.
- Szólnod kéne ha lelépsz nem gondolod? - Állt elém. 4 év van köztünk a javára, így egy fejjel magasabb mint én és arról ne is beszéljünk, hogy kondizni jár. És a kis vékony alakommal semmire se mentem mellette. Nem volt esélyem kijutni az ajtón.
- Most szóltam. - Vigyorodtam el.
- Miért vagy ilyen fura? - Kérdezte Aaron. Bekerítettek.
- Nem vagyok fura. Ti úgy látjátok?
- Ma az a poharas sztori nem volt semmi. - Fonta keresztbe ő is a karját. Nem szóltam semmit csak felváltva néztem rájuk. Miért nem bíznak bennem és hagyják hogy oda menjek ahova akarok? Elegem van. - Bevetted a gyógyszereket? - Kérdezte Aaron. A másik bátyámnak is most esett le a kérdés lényege.
- Nem tudom már. - Néztem el mellettük.
- Aha. - Bólintott. - Menj csak.... - Álltak arrébb az ajtón kiengedve. Gyanúsan figyeltem aztán kisiettem mielőtt meggondolják magukat. Mi volt ez az egész? És igen, én viselkedem furcsán.... Mert ez kicsit se volt érdekes beszélgetés.
A hűvös levegő ellenére egyáltalán nem fáztam. Sietve indultam meg arra, ahol tegnap találkoztunk a szöszivel, mert azt nem mondta hova menjek. Az utcában nehány háznál kint voltak az emberek és a leveleket meg a virágokat rendezgették az ősz miatt. Egy kutya nagyon ugratni kezdett mikor elsétáltam a kerítésük előtt, kisebb szívroham után megérkeztem az utca végére. Chris elmosolyodott mikor meglátott.
- Bocsi, siettem csak a tesóim feltartottak. - Sóhajtottam.
- Nem akarnak idegenekkel elengedni?
- Valami olyasmi.
- Akkor majd megismernek és meg is van oldva. - Nevetett fel cukin. - Éhes vagy?
- Kicsit. - Vontam meg a vállam.
- Ezt a pillanatot is megéltem. - Csapta össze a tenyerét. Elmosolyodtam. Még eddig nem is látott enni.
- Meki jó lesz? - Fordult felém. Bólintottam, igazán mindegy volt hiszen csak a szöszi miatt jöttem. - Na és a matekkal mi van?
- Sík hülye vagyok hozzá.
- Hát nem is a legkönnyebb. De  bioszból és kémiából valamivel jobb vagyok.
- Igen? Ki a tanárod? - Kérdeztem vissza ő pedig rámkacsintott. Akkor esett le, hogy ő nem a tantárgyról beszélt. Elpirultam és lehajtottam a fejem.
- Aranyos vagy - Mondta halkan. Ránéztem. Ezt amúgy én szoktam róla mondani.
- Én?
- Nem is a fának mondtam. - Forgatta meg vigyorogva a szemeit. Jó, értem a célzást.
- Hát, köszi.
- Mi történt a kezeddel? - Kerekedett el a szeme és döbbenten nyúlt oda. Hagytam hogy végigsimítson a kötésen.
- Csak egy khm.. Baleset volt.
Nem szólt, ott álltunk a járdán és a tenyerei közé fogva a sebes kezemet zavartan pillantottam rá. - Ez semmiség.
- Jobban kéne vigyáznod magadra. - Rázta meg a fejét. Annyira aranyos ahogy aggódó arccal néz. És tessék, megint aranyosnak neveztem. - Ezentúl elvárom, hogy suliba rendszeresen gyere.
- Most is normálisan járok oda.
- Hiányoztál már kórház miatt nem? - Nézett rám. Azt a múltat fosztogatja amit én lelakatoltam és elfelejtettem. Nem szóltam semmit, csak kihúztam az érintéséből a kezem és elindultam.
- Na, nem jössz?

'16.03.26.