Vágyaink csapdájában | Befejezett

24.

Jó olvasást! c:
És köszönöm megint az újabb díjat!
❤️

Persze mondanom sem kell, hogy az együtt, csókokkal töltött szombatunk után vasárnap reggelre én is lebetegedtem. A láztól fájó végtagokkal, forró fejjel, hidegrázással mentem le a földszintre. A vasárnapi reggeli mindig közös, bár Aaron már nem lakik itt, szóval ő kimarad ebből, de rajta kívül mindenki lent ült és a tojást várta, amit ma Eric sütött. Éppen a húgom kapta az első adagot én pedig üveges tekintettel ültem le közésjük.
- Beteg vagyok. - Jelentettem ki, de mindenki észrevette már addigra.
- Lázad van? - Kérdezte anyu, a tenyerét a homlokomra szorítva. Hülye kérdés, a fejem vörös és olyan forró, hogy messziről is érezni a sugárzó hőt.
- Hozok gyógyszert. - Rakott le a bátyám elém egy bögre meleg teát.
- Köszi. - Dünnyögtem, de erőm már nem volt felemelni, így föléhajolva addig szürcsöltem a tetejét, amíg bírtam.
- Fúj, elkapom! - Visított fel Dorothy és a székét messzebb húzta. Értetlenül meredtem rá, apu pedig rászólt, hogy ne viselkedjen így velem. - Szerdán karácsonyi vásárra megyünk az osztállyal, nem akarom kihagyni. - Hagyta ennyiben én pedig tovább dünnyögve sajnálattam magam.
- Vedd be. - Rakott le elém egy fehér tablettát Eric, aztán látva a kérlelő fejemet elnevette magát. - Oké.
Kinyitottam a számat, beledobta a lázcsillapítót és a bögrémet felemelve tartotta helyettem amíg ittam. Reggeli magas láz elég rossz dolog, az ember csúnyán kiizzadja a folyadékot a szervezetéből, úgyhogy elég szomjas voltam.
- Köszi.
Anyu közben megcsinálta apunak és magának is a reggelit, a bátyámét rakta ki egy tányérra, mivel ő velem foglalkozott. A betegség előnye, hogy tényleg van okuk pátyolgatni. Csoda, hogy le tudtam jönni a lépcsőn. Eric visszament a konyhába, hozott egy újabb bögre teát, egy csomag háztartási kekszet dobva elém leült a többiek mellé.
- Jóétvágyat. - Mondtuk egyszerre én pedig nagy nehezen kinyitottam a zacskót és nekiláttam a betegek reggelijéhez.
Kaja után visszavánszorogtam a szobámba és az oxigénmentes levegővel keveset törődve elterültem az ágyon. Az ajtót nyitva hagytam, majd azon jön be levegő, ami kell. Fel akartam még hívni Christ, de nyáladzva és szuszogva, erőtlenül meredtem egy pontba. Nem érdekel, hogy beteg vagyok, hiszen a barátomtól kaptam el. Tegnap délután találkoztam a szüleivel, akik nagyon rendesek voltak velem, mosolyogva figyelték, ahogyan szerelmes pillantásokat váltunk. Teljesen elnézték, csak én voltam zavarban mikor a szöszi megcsókolt előttük, még jó hogy akkor indultam.
Jövőhéten lesz a suli utolsó hete ebben az évben, 3 hét és karácsony, ami azt jelenti, hogy megindulnak a rokonlátogatások.
- Oké. Mostmár mindenki itt van, meg kell beszélni az időpontokat. - Csapta össze a tenyerét anyu, mikor Aaron is megérkezett, mi pedig a nappaliban ültünk. Alig tudtam tartani a fejemet, teljesen kiütött ez a betegség.
- Mit kell ezen megbeszélni? - Kérdezte Eric nyafogva, már nagyon menni akart, ahogyan mi is, pedig csak most jöttünk.
- Össze kell egyeztetni az időpontokat. Szenteste nálunk leszünk.
- Én nem. Ez az első karácsonyunk Miával. - Szólt közbe Aaron, de ezt eddig is tudtuk szerintem. - De másnap jöhettek ebédre, akkor szólunk a másik családnak is.
Anyu elgondolkozva bólogatott.
- Aztán utána nap pedig a nagyiékhoz megyünk. Szenteste ugye jönnek hozzánk a másik mamáék. - Vázolta fel anyu, aztán a tekintete engem talált meg. - Christ is szívesen látjuk.
- Nem a mamáékkal egyszerre! - Védekeztem egyből, aztán köhögtem egy sort, amibe belefájdult a fejem.
- Oké jövőhéten, csak előtte szólj. - Zárták le a témát. A szám szélét rágva gondolkoztam, most úgy érzem addig nem gyógyulok meg, annyira rosszul vagyok. És még a szöszivel sem beszéltem ma, pedig egy napja járunk. Igen, annyira jó érzés ezt mondogatni újra és újra. Már nem is figyeltem mit beszélnek, majdnem bealudtam ezalatt a húsz perc alatt, amihez nem is kellettem volna. Visszaszereztem a konyhából a kekszemet, öntöttem ki citromos teát és intettem, hogy felmegyek a szobámba, nélkülem is megvannak. Megengedett, beteg vagyok. Ez a lépcsőzés nem tett jót, megint belázasodtam, szinte éreztem, ahogy a baktériumok emésztenek fel. Chris kétszer is hívott az elmúlt fél órában, úgyhogy gyorsan visszahívtam.
- Szia. - Hallottam meg a hangját, amitől annyira filmbeillően elmosolyodtam megint.
- Szia, hogy vagy? - Kérdeztem eldőlve takaróstól az ágyon.
- Nem jobban. Hiányzol innen mellőlem.
- A hangom nem elég?
- Nem. Meg akarlak ölelni, aztán megcsókolni. És ezt még százszor egymás után. Jó lenne? - Kérdezett vissza, én már rég elmerengve képzeltem el a dolgokat.
- A legjobb.
- Fura a hangod.
- Áh, én is beteg vagyok. - Nevettem fel, miközben a bénán álló hajamba túrtam. Nem mintha látná, vagy segítene a kinézetemen.
- Sajnálom. Akkor most én menjek át? - Kérdezte, nekem meg egyre hevesebben vert a szívem.
- Nagyon jó lenne de nem kelhetsz fel az ágyból. - Adtam ki a parancsot.
- O-ó. Már megtettem.
- Idejössz? - Kérdeztem azonnal, kicsit bepánikolva. Szörnyen nézek ki és úgy is érzem magam, nem lenne a legjobb a kapcsolatunkra nézve. Elhagy, ha meglát.
- Most tiltottad meg, nem hagyom el a házat. Csak a nappaliba jöttem, éppen üzemelem be az x-boxot. - mondta könnyedén.
- Ohh, oké. Akkor jól vagy.
- Fogjuk rá. Holnap nem mész suliba gondolom. - Jött a hangja kicsit messzebbről, letette valahova a telefont amíg bütykölt.
- Nem, dokihoz kell mennem. - Sóhajtottam, az ablakon kinézve figyeltem az utcán elguruló szomszéd autóját. Biztos délutános.
- Ja, oda én is tartok. Talán találkozunk. - Motyogta, éreztem, hogy nem figyel oda teljesen, csak hogy velem foglalkozhasson. Pedig a játék fontos. - Nem is említetted tegnap, milyen volt Nickékkel pénteken. - Mondta, bennem pedig megállt az ütő. Nem is tudta, hogy megyek, jaj. Csak most nem vesszünk ezen össze kérlek.
- Sajnálom, hogy nem mondtam. Haragszol? - Rágtam a szám szélét idegesen. Akkora egy balfasz vagyok, már kapásból az első napon elrontok mindent.
- Nem, de legközelebb szólj. - Hallottam a hangjában, hogy mosolyog ezért kicsit megkönnyebbültem.
- Tényleg ne haragudj. - Ismételtem meg magam. - Nick mondta, hogy menjek, az egész hirtelen jött. De végül is nem volt rossz, igaz én nem játszottam.
- Mondták.
- Kik?
- A srácok. Tudod, egy csapatban kosarazom velük, mindent elmondanak.
- És mit meséltek rólam? - Vontam fel a szemöldököm. Fontos, hogy mit mondanak a barátod haverjai.
- Hogy aranyos vagy, de csendes. Alig vettek észre. - Nevetett.
- Na szép...
- És mondták, hogy ismerjelek meg, hátha van esélyem nálad, bár nem látszol melegnek.
- Nem is tudják, hogy ismersz? - Kérdeztem vissza, bár teljesen logikus volt. - Pedig Nick is ott volt.
- Igen, mielőtt közbeszólt volna intettem neki a fejemmel. Úgyhogy nem tudják, hogy mi járunk. - Szinte éreztem, ahogy most megvonja a vállát. A háttérben halk morajlás kezdődött és pittyegés párhuzamban a kontroller gombjának kattogásával.
- Akkor majd meglepetés lesz nekik. - Mondtam, miközben az ajtómon kopogtak és Aaron dugta be a fejét. Mielőtt kiment volna intettem neki, hogy maradjon.
- Igen. A következő edzésünkre lejössz majd. Mondjuk idén szerintem az ünnepek meg a betegség miatt már nem megyek. - Mondta, de a háttérben a zene is hangosabb lett.
- Rendben. Hagylak játszani. - Mosolyogtam, a bátyám pedig közben diszkréten nézelődött, mintha nem hallgatózna. Igen, persze.
- Nem akarlak lerázni. Hallgathatod ahogy veszítek. - Röhögött.
- Itt van Aaron, elleszek vele. Szia. - Köszöntem el tőle, de már nem figyelt nagyon.
- Este hívlak, addig gyógyulgass. - Mondta aztán kinyomta. Leraktam az éjjeliszekrényemre a telefont, Aaron pedig leült az ágyam végébe.
- Jól megvagytok?
- Igen. - Néztem rá a szerelemtől csillogó szemekkel. - És ti Miával? Milyen az új közös élet?
- Nagyon jó. - Vonta meg a vállát. - Saját magunkra vagyunk utalva és ez már felnőttes dolog.
- Hm. - Hümmögtem. Nem tudom mit mondhatnék, a múltkori veszekedésünk után most beszélünk először kettesben ilyen komolyan.
- Nem akarok rosszba lenni veled a múltkori miatt. Felfogtam, elköltöztem és ezentúl nem kezellek gyerekesen. - Nézett a szemeimbe megbánóan. Elmosolyodtam.
- Nem haragszom, de te se rám. Csak utálom hogy úgy csináltatok mintha egy kislány lennék.
- Már nem vagy az.
- Már..? - Húztam fel a szemöldököm, aztán lejjebb csúsztam, és magamra húztam a takarót. Az émelygésem nem csillapodott, utálok hányni. Azért sem iszom, hogy ne kelljen visszajönnie. Aaron kinyújtotta rám a nyelvét. Örülök, hogy a kora ellenére megmaradt olyan gyereknek, mint fél éve volt nyáron. Slaggal belocsolni hajnalban a nyitott ablakomon neki buli volt, nekem már kevésbé. Miután halálra ijedtem, abbamaradt, de az csak megtévesztés volt, megvárták amíg kinézem az ablakon és újból elkezdték. Mindez az ő fejéből pattant ki.
- Amúgy, ha bármi kérdésed lenne nyugodtan szólj. Gondolom a pasis ügyeket nem szívesen beszéled meg apával. - Kézett rám kínosan, igazából az is volt.
- Oké. Elég volt neked. - Nevettem fel, mire megrázta a fejét.
- Szörnyű este volt. Ha bowlingozni akar vinni, menekülj.
- Ezt fejben tartom. - Röhögtem, aztán amint elképzeltem nekem milyen lenne, le is hervadt a vigyor az arcomról. - De valami érdekelne. - Vettem fel a komoly arcot, Aaron pedig érdeklődve nézett rám. Most előadom a hülyét, csak nehogy elröhögjem magam. - Ha lefekszem Chrisszel, akkor... - Vettem suttogósra a hangom. - Lehet gyerekünk? - Röhögtem fel hangosan, ő pedig elvörösödve vigyorodott el.
- Elhittem. Nem hiszem, kérdezd meg aput. - Kacsintott rám.
- Ohh inkább bevállalok egy babát. - Vontam meg a vállam a takaróba köhögve. Aztán kifújtam az orrom is és ezzel el is használtam az energiámat. - De amúgy, ha bármit kérdezhetek, akkor biztos felkészültél. - Vontam fel a szemöldököm.
- Nem most. - Rázta a fejét körbenézve a szobában.
- Miattam?
- Igen, de még akkor, mikor elmondtad. Meg egyszer előtte. - Húzta el a száját. - Valamiért furcsa voltál és utánanéztem a dolgoknak. Aztán mikor coming outoltál gugliztam egy egész éjjel, hogy mivel lehetne neked jobb.
- És ott tanultál egy ilyen három lépéses "meleg az öccsém, hogyan viselkedjek?" dolgot? - Vigyorodtam el lazán kezelve, de igazából rettentően hálás voltam.
- Nem, ez komoly dolog. Tudom hogyan fogjátok csinálni. - Nézett rám a barna szemeivel, miközben beletúrt a szőkés tincseibe. Elvörösödtem, ami a láztól kipirult arcomon nem látszott.
- Még én sem tudom. - Temettem a fejem a tenyerembe, hogy ne kelljen őt néznem. Eléggé kényes téma.
- Na, most kérdezhetsz. - Nevetett fel hangosan és én is rákezdtem.
- Inkább hagyjuk Chrisre. - Ráztam meg a fejem.
- Honnan gondolod, hogy ő lesz felül? - Háborodott fel.
- Megérzés. - Montam, de ezer okot tudtam volna felsorolni. Ő a határozottabb, tapasztaltabb, tisztában van a dolgokkal, volt már több barátja is. És nem mellesleg, mire sorra kerül ez a dolog már teljes mértékben mindegy lesz, melyikőnk hol van, a lényeg, hogy együtt történjen meg az elsőm.
- Hagylak pihenni. Vagy maradjak? - Nézett rám indulásra készen.
- A menyasszonyod nem vár?
- Most csajos napon van, elmentek körmöshöz meg minden ilyen lányos dolog, tudod. - Forgatta meg a szemét. Bólogattam.
- Nézzünk filmet. - Javasoltam.
- Oké, add a Laptopod, tudok egy jót. - Vigyorodott el. Ez sosem jelent jót, lejjebb csúszva a takaróm alá vártam, hogy megkeresse, próbálva felkészülni a számomra szörnyű filmre. Mindig ez van, de addig is nem vagyok egyedül.

'16.05.29.