Vágyaink csapdájában | Befejezett

43.

Nem is tudom, hogy kellett volna éreznem akkor két hete hétfőn. Chris visszahívta a nővérét és elfogadta az állást, ami már biztosra azt jelentette, Ausztráliába fog költözni. Persze ez nem végleges és mindenképpen visszajön, de bennem pont ugyanúgy voltak kétségek, mint minden távkapcsolatot tartó személyben. Vajon elég erős-e a szerelmünk, hogy kibírjon több hetet esetleg hónapot két külön kontinensen? A választ még nem tudtam, és hogy őszinte legyek, nagyon féltem megtudni. De Chris mindent megtett, hogy a lehető legbiztosabb kapcsolatot építse fel közöttünk. Eljártunk moziba, szóval megvolt az első közös mozi-randink is, és nagyon elnyerte a tetszésünket, bár a filmválasztásnál mindketten nagyon engedékennyé váltunk. Először romantikus vígjátékra ültünk be, aztán egy akciófilmre, de végül maradtunk a humoros témánál, hiszen abban mindkettőnknek egy az ízlése. Múlthét pénteken lógtunk a suliból és elutaztunk le a partra, ami alig egy órányira van tőlünk. Jogsi és autó híján busszal tettük meg a távot, de ez mindenképpen jó emlékeket fűz össze, hiszen nem csak hogy zenét hallgattunk fülhallgatóval, még csodaszép tájakon is keresztül utaztunk, amit kihagytunk volna kocsival a rövidebb út gyanánt. Egymás vállára dőlve bámultunk ki az ablakon, Chris folyamatosan az ujjaimmal játszott, cirógatta őket és gyengéd puszikat adott, mikor kedve szottyant rá. Egy ideig majd nem teheti meg, most kihasznál minden percet. A tengerpartig nem ment el a busz, a városban szálltunk le és onnan egy-egy táskával a hátunkon elindultunk gyalogosan. Hamar letaláltunk oda, de az áprilisi levegő itt a nyílt víz mellett nem túl meleg, így csak sétálgattunk, fürödni egyikünknek sem volt kedve. Egy sziklás részen megpihentünk, leterítettük a plédünket és az elcsomagolt szendvicseket is megettük szép nyugodtan. Mintha lelassult volna ott az idő, a tenger moraja, a fehér homok, a végtelenégbe elnyúló tiszta táj és a csend magába szippantott minket. Csak mi ketten voltunk egymásnak és a lehető legboldogabb érzés volt az mellett ülni egy idegen helyen, akit leginkább közel érzel magadhoz.

Persze mindenki azt kérdezgette, hogyan fogjuk mi kibírni egymás nélkül? Mi sem tudtuk. Feltalálták már a telefont, a Skype-ot, a Facebookot, Twittert, Instagramot és ne felejtsük ki az e-mailt se, de egyik sem adja meg azt a biztonságot rejtő érzést, mint amit egymás közelségében érzünk. De igenis bizonygattuk, hogy egy pillanatra sem engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy holmi fáradtság vagy időeltolódás miatt ne tudjuk megbeszélni a dolgokat. Anyuék támogatták Christ, és a szülei is, én sem lógtam ki a sorból. Néha, mikor esténként egyedül voltam, hosszasan elgondolkoztam milyen is lesz ez valójában, ha a filmes alapokat elvetjük és a kő kemény igazságot vesszük elő. Ott a lehetőség, hogy a hiány miatt kísértésbe esünk más személy iránt és máris a megcsalás piros kis zónájába kerülünk. A zöld szemű szörny is veszélyt jelent, most nem azt mondom, hogy mivel Chris sokkal inkább féltékenyebb típus, ő adja fel előbb ezt az egészet, csak képes mindent túlreagálni. De ő lesz új környezetben, nekem nagyobb okom lesz a hisztire. De megbízunk egymásban és ez nagyon is fontos. Nem engedhetem, hogy a gondolataim hatásra adjam fel az eddig felépített paradicsomunkat.

Viszont van most egy másik személy, aki említésre szorul. Nick azon a családi vacsorán megtudott egy dolgot, amin se én, se Chris nem tudunk változtatni, mégpedig, hogy a szülei elválnak. Ez magában szörnyű dolog, de ő úgy jellemezte, hogy sose érzett szeretetet, így csak egy píron fog változni pár adat. Tartotta magát, mosolyogott és egy panaszt nem hallottunk tőle, de a szemei nem csillogtak vidáman, most csak üresen pásztázták a világot, mint ezelőtt még soha. Mindig becsültem benne azt, hogy képes a legboldogabb és legpozitívabb ember lenni a társasági körömben, így elnéztem neki ezt a kis megzuhanást, de csak addig, míg ez egészséges és kell. Tudom milyen érzés a legalján lenni a gödörnek és nem engedhetem meg, hogy odáig eljusson, mert egyedül majdhogynem lehetetlen felállni. Szóval támogatom és meghallgatom, mégha úgy tesz is, mintha neki erre nem lenne szüksége. Mindebben segít Chris és Bonnie is, és bármilyen furán is hangozhat ez most, mi szomorúak vagyunk, de az élet a lehető legjobb lapokat osztogatja nekünk kárpótlásul.