Vágyaink csapdájában | Befejezett

30.

Éss meglepirész:3 Gondoltam folytatom, ha már annyira sokan komiztatok❤️ jó olvasást c:

- Jól áll rajtad a gatyám. - Mondtam és megcirógattam a pólója aljának felgyűrődött részénél kikandikáló hasát. Csípőcsontjánál a bőr libabőrös lett, nyomtam rá egy puszit, felkúszva a szájához pár centire megálltam az arca előtt.
- Szerintem vissza se adom. Csak amíg újra be nem szívja az illatod, de aztán megint az enyém. - Morogta, szája szélén egy huncut mosoly húzódott, amitől annyira szexin nézett ki.
- Oké. - Suttogtam, leheletem az ajkait cirógatta, olyan közel voltunk egymáshoz, hogy az apró szeplőit is meg tudtam figyelni. Beletúrt a hajamba, az ujjai közé terelődött tincseket csavargatni kezdte, amitől jóleső zsibbadás futott végig rajtam. Nem kezdtünk csókolózni vagy vadul falni egymást, inkább kiélveztük egymás közelségét, hogy zavartalanul csak mi vagyunk.  Végigsimított a halántékomon, majd az arccsontomon keresztül az ajkaimon. Halvány mosollyal raktározta el az emlékeibe ezt a délelőttöt, engem pedig az őrületbe kergetett a gyengédségével. Mert szerelmes voltam, nagyon. És ezt a pulzusom is mutatta, ami még akkor is az egekben volt, mikor már rég eltűnt a szemeim elől, befordulva a sarkon.
Negyed egy lévén még messze volt a karácsonyi vacsora, de a korgó gyomrom nem bírt befogadni több sütit. Anyu ma sokat dolgozott a kajával, mégis a konyha tisztán és rendben állt, mintha még sosem használták volna, persze a sütő és a mikró dugig volt pakolva étellel. A rádióból kellemes karácsonyi zene szólt, míg át nem váltottak egy remixre, na az már felfoghatatlanul szarnak minősült, úgyhogy inkább elcsentem egy húst a többi közül. Talán nem veszik észre, mert akkor tuti kiakadnak, hogy megeszem az estére szánt kaját. Ez az anyák logikája. Az étkezőnél apa és a nagyapám a horgászásról beszélgettek, papa múlthéten nyert is egy versenyt, amit büszkén mondott el percenként újra. Semmi kedvem sem volt ezt hallgatni, úgyhogy leültem a földre a pult takarásában, nehogy odahívjanak magukhoz. Innen pedig még pont tovább is láttam, a nappaliban anyu és a mama beszélgettek, gondolom a férfiakról a hátuk mögött. Sosem értettem, anya hogyan tud meglenni a boszorkány mellett, de szerintem nincsen más választása és az évek alatt megtanulta figyelmen kívül hagyni a megjegyzéseit. Mindig is Aaron volt a kedvence, ez tény, rá lehetett a legbüszkébb, mikor még egész általánosban focizott és sok versenyt nyertek. Gimiben is folytatta, de ott inkább csajozásban emelkedett ki a szőke hajával és huncut mosolyával, amivel levarázsolta a lányokról a bugyit. Akár a suliszertárban, akár délután a lánynál, amíg állítólag ők annyira tanultak. De nem egyszer vettem észre, hogy éjjel kiszökött valakihez. Persze nem ez kellett a nagyanyánknak, de nem tudott az ilyen kis ügyeiről, így mindig megmaradt a tökéletesnek. Sokáig szórakoztatott is a dolog, amíg nem én szívtam meg a levét, hogy miért nem vagyok olyan mint ő. Igen, ez volt a mélypont, itt utáltam meg annyira. Hiszen ki az a nagyszülő, aki az unokája szemére hányja, hogy miért lett meleg és miért nem tud inkább csajozni? Életem legkínosabb vasárnapi ebédje volt, utána pedig leléptem tőlük. Megszöktem. Anyuék abban a hitben voltak, hogy mind a négy gyerekük boldogan tölti a nyáriszünetüket a nagyszülőkkel, de nekem pokol volt. Egy gaffitizett környéken kötöttem ki a város másik végében, egy hangos társasághoz mentem oda, mivel ott láttam két lányt csókolózni, gondoltam megértenek. Egész jól elvoltunk, befogadóak voltak és rengeteg új arcot ismerhettem meg, de többet nem találkoztam velük. Visszaszöktem az ablakon keresztül a házba, egyenesen Aaron szobájába. Nem aludt, az ágyon ülve gondolkozott, a frászt hoztam rá mikor beugrottam, megkönnyebbülve húzott magához egy nagy szeretetteljes bátyóölelésre, aztán másnap hazajöttünk. Elég volt.
Ezért utálom annyira. Az emlék hatására a bal karomra néztem, ahol a piros halványuló csíkok jelezték csak a vágásokat. Mosolyogva húztam végig rajtuk az ujjam, szemeim megakadtak a gyűrűmön, ami a szerelmemre emlékeztetett. Erre fogok a leginkább vigyázni minden holmim közül. Ez már biztos. Felálltam a földről és besétáltam a nappaliba, Eric és Dorothy a szőnyegen ülve sakkoztak.
- Hallod, ez a törpe folyton megver, segíts már. - Szólt a bátyám, aztán eldőlve szitkozódott, mert Dorothy megint kiütötte egy bábuját.
- Te csak simán béna vagy. - Forgatta meg a szemét a húgom, mire nevetni kezdtem. Leültem melléjük és figyeltem, ahogy Eric megint elvesztett egy játékost, majd kicsit besegítettem neki, mert tényleg gyökér ehhez.
- Inkább játszom Vendivel, ő nehezebb eset. - Sóhajtott unottan Dory, míg várta, hogy mikor fog már nyerni, mert Eric saját magát ejteti ki ezzel a játékkal.
- Ellenünk. - Ajánlottam fel, de megrázta a fejét.
- Bocsi, hogy kimondom, de ő csak hátráltat. - Mutatott a mellettem ülőre.
- Hé! - Háborodott fel Eric, de belátva az igazat, még küzdött a végsőkig, majd büszkén veszített. Felraktam a bábúkat a helyükre és most én következtem. Megnyertem elsőre majd másodszorra és harmadszorra is, végül az utolsónál inkább hagytam magam legyőzni, mert már meguntam.
- Ugye tudod, hogy csalt. - Nézett Dorothyra a bátyja kihívóan, mert feltűnt a hirtelen hanyatlásom. A lány húzott egyet a copfján.
- Persze, hogy tudom.
Mosolyogva álltam fel kinyújtóztatva az elzsibbadt végtagjaimat választottam inkább a kényelmes kanapét. Szemben a tévében szokásosan Bethowen ment, a film, amiben az a hatalmas cuki kutya van. Délután körülbelül percenként néztem rá a gyűrűmre, mindig elmosolyodtam kicsit, de nem akartam, hogy bárki is hülyének nézzen. Aaron és Mia beugrott egy órára köszönteni a nagyiékat, meg mindenkinek boldog karácsonyt kívánni, erőltetetten mosolyogva ültem végig. Viszont a fényképalbumnak nagyon örültem, amit tőlük kaptam akándékba, már előre látom, hogy minden keretben Chrisszel leszek vagy csak ő, miközben titokban lefényképezem. Az első kép meg is van melyik lesz, még reggel kaptam le telóval, ahogy az ágyamon fekve nevet, fejét kicsit oldalra döntve, így pont látszik az angyali arca, félig lehunyt szemei és a vigyora. Meg persze a feneke, mert örömömre csak alsógatya volt rajta a kényelem miatt. Kicsit elkalandoztam.
Este mindannyian leültünk a hatalmas asztalhoz, ami a sok fő miatt praktikus a családunkban. Én húslevest ettem, mert nem bírom a halat, allergiás vagyok rá. Meg amúgy is rossz az íze. Feszengve ültem csendben, hogy ne tűnjek fel, de hamarosan rám terelődött a téma.
- Aranyos lány ez az April. Honnan ismered? - Kérdezte a nagyi, én pedig majdnem félrenyeltem a kedvesnek álcázott eszelős mosolyától. Ijesztő.
- Osztálytársam. - Feleltem szűkszavúan bekapva egy csirkefalatot, próbáltam minél lassabban rágni, addig is nem kell beszélnem.
- Fontos is a jó barátság. - Hangsúlyozta ki a barát szót, kelletlenül bólogattam.
- Chris is nagyon aranyos fiú. Segítőkész, mi egyből megszerettük. - Szólt közbe anyu. Óvatosan összenéztünk Ericcel, mindketten ugyanannyira meglepődtünk, kicsit biccentett jelezve, hogy besegít, ha kell.
- Én nem tudom miről van szó. - Értetlenkedett a papa, mivel délelőtt ők kint voltak és nem találkozott senkivel.
- Vendi barátairól. Találkoztam velük, míg te a kazánházban mesélted a horgászós élményeidet. - Magyarázta a nagyanyám, én pedig érdeklődve figyeltem, hogy most komolyan azt hiszi, hogy ezzel megismerte őket? Láttam, hogy Eric is pont ezen gondolkozik, de a többieknek fel sem tűnt semmi.
- És mit lehet tudni róluk? - Kérdezte. Hagytam, hogy a mama meséljen, amúgy is nagyon belejött.
- Nagyon szép ez a lány. Elbűvölő.
Aprót köhögtem és gyorsan ittam pár kortyot.
- Chris is valóban az. - Bólogatott apu, ami nekem már tényleg sok volt. Mintha versenyszerűen vágnák egymás képébe, hogy a párom vagy egy barátom jobb-e.
- Én ezzel nem értek egyet. Vendi mellé egy csinos lány kéne, nem egy fiú, bármennyire is csodálatos, ahogy ti mondjátok. - Rázta meg a fejét, mint aki nem hiszi el, sőt egyenesen felháborítja.
- Eldönthetném? - Kérdeztem nyugodtan. - Vagyis már eldöntöttem. - Néztem felváltva az emberekre és folytattam a vacsorát. Nagyjából mindenki lenyugodott, bár még ott lapult némi dac a nagyanyám szemében, megis valamilyen csoda folytán szuper volt a szentesténk. Idén legalább nem ettem a véletlenül összekeveredett húsokból, mint tavaly. Akkor a sürgősségin kötöttem ki egy hülye hal miatt, viszont most előbb letesztelte nekem Eric, hogy biztosan jóból eszem-e.
Miután teliettük magunkat, jöhetett az ajándékozás, bár nekem már nem volt szükségem semmire. Van egy csodás barátom, akinél többet nem is kívánhatnék már. Plusz a gyűrű, amit megint mosolyogva bámulok.

'16.07.03.