Let Me Love You

▪︎22▪︎

A U D R E Y

Scott mellkasán pihent a fejem,míg ő engem ölelt.
-Fasz kivan ezzel a csávóval amúgy.Elmondod ki ez?
-Hagyd Scott.Semmi értelme.-nyomtam egy puszit a fedetlen mellkasára.
-Nekem nem szimpi.-bólintottam.Elmosolyodott és lejebb csúszott,hogy fej magasságba legyen velem.Megcsókolta az orromat.-Megvan még Audrey cica?-csókolta meg újra az orrom.
-Igen.-bólogattam.
-Hát tudod...engem nem zavar,ha téged sem.-suttogta.Mire akar kilyukadni?Ezt nem értem.
-Nem értelek Scott.-ültem fel.
-Szexelhetünk így is.-simította a combomra a kezét.Így?-Csak egy kicsit máshogy,mert azért mégis csak vérzel és az eléggé...tudod,nem tartozik rám a vérzésed.-Mikről beszél?Egyre inkább lebontja a falakat amiket felépített.-Audrey ne nézz ilyen bambán.
-De nem értelek.
-Mit nem értesz?-emelte fel a hangját aztán kiszállt az ágyból.-Dughatunk csak máshogy.Olyan kibaszott gyerek vagy még,hogy az borzalmas.
-Mi?Te vagy a gyerek Scott!Mindig csak az jár a fejedben?Beszélgetni sose akarsz?
-Nem vagyok jó a beszélgetésekben Audrey.
-Remek.-álltam fel.
-Szerintem is.
-Tudod mit Scott?Keress valaki akit csak dughatsz egész rohadt nap,egy olyat akinek nincs szüksége emberségre!Engem felejts el te rohadék,mi végeztünk!-siettem ki a szobából majd a lakásból is.
Én barom meg elvesztettem egy ilyennel.Hogy lehetek ekkora balfasz?Haza felé hosszú volt az út,de egyszer csak haza jutottam.Jonnak igaza volt.Neki mindig igaza van.A konyhába Roberta énekelgetett így beléptem.
-Hol van Jon?
-Neked is szia Audrey baba.Azt hiszem a nappaliba,vagy a szobájába.Miért?
-Csak.-rántottam vállat és megfordultam de neki ütköztem.Felnéztem a smaragd szemekbe.-Jon...-suttogtam és éreztem,hogy elgyengülök.
-Mi az Aud?-azonnal átöleltem.
-Szakítottam vele.Mindig csak azt akarta...azt mondta nekem így is mehet a dolog csak máshogy.Olyan egy rohadék volt!-morogtam a nyakába és éreztem,hogy ismét rám jön a sírás.-Annyira megbántam...
-Mit?-súgta.
-Azt,hogy vele vesztettem el.-motyogtam.Egy kicsit eltolt,hogy a szemembe nézhessen.Bólintott.
-Mi a faszért feküdtél le vele?-emelte fel a hangját.-Miért kellett a testedet odaadnod?
-Én csak...-kezdtem sírni.
-Te csak mi Audrey?Tizenhét éves vagy.Nem tudsz helyesen dönteni.
-Én csak el akartalak felejteni,jó?!-csattantam fel.-Csak el akartalak felejteni.-a lábam is elgyengült de ő megtartott.-Mert még mindig szeretlek de te ezt nem veszed észre.
-Ne sírj.Be fogsz lázasodni.-simított végig a hátamon.Megrántottam a vállam.Szorosan tartott magához addig ameddig meg nem nyugodtam.Csak ő kell nekem.Senki más.Csak Jon.
-Csináltam süteményt.Gyertek.-hallottam meg Rob hangját.Jon elengedett és előre tolt a konyhába.Leültem ő meg mellém ült de megfogta a kezemet.
Ez melengedte a szívem miközben Roberta isteni sütiét ettem.
-Na most akkor döntsétek el hogyan tovább.Rossz nézni a se veled se nélküled kapcsolatotokat.-nevetett fel Rob.Jon túl nagy csendben volt.
-Ezt majd megbeszéljük.-bólintottam.Jon is bólintott.-Nem megyünk el hajókázni Jon?
-De.-állt fel.-Öltözz át.
Bólogattam és a sütit ott hagyva szaladtam fel átöltözni.Kényelmesbe bújtam de kellően csinosba.
Jonnal az úton nem beszéltünk.A hajón is kicsit feszengve álltam mellette.
-Ne légy csendbe Jonathan.Kérlek...
-Sajnálom a tegnapot.
-Megbocsájtok.Sajnálok mindent.
-Megbocsájtok.-suttogta.
-Szeretlek.-suttogtam.Lenézett rám és elgondolkodott.-Miért esik nehezedre kimondani?Tudom,hogy te is szeretsz engem Jon.Kérlek...olyan egyszerű az egész.Szeretsz és én is téged!
-De Audrey!Te...sokkal...
-Fiatalabb vagyok?Mivan akkor?Nemsokára tizennyolc éves leszek.
-Akkor is tizenöt év lesz közöttünk.Ezen az egyen semmi sem változtat.
-Úristen Jonathan!Neked a mániád a kor!Mitől félsz?Kurvára nem tudom mi a bajod,de ha nem akarsz engem akkor elmegyek.Én nem bírok melletted élni így.-ráztam a fejem.Az elmegyek kapóra jött.Egy és fél éves cserediák programra jelentkeztem.Gondoltam úgy sem mehetek,de tegnap este emailt kaptam,hogy benne vagyok a csoportban,ha úgy gondolom.
-Na és hova mész?Ugyan Audrey...
-Londonba.Két hét múlva indulunk.Egy és fél éves cserediák programra jelentkeztem.Megkaptam a lehetőséget.Mehetek.Nézz rám Jon.-motyogtam.Alig bírta rám emelni a tekintetét.-Elmegyek.
-Rendben.-motyogta.
-Szóval elengedsz?
-Igen.Ereszd ki a szárnyaidat.
-Miért teszed ezt Jon?-súgtam.
-Azért Audrey,mert tizenhét éves vagy és szerelmes egy harmincegy éves férfiba.Azért Audrey cica,mert ha velem maradsz akkor egy célod lesz,engem boldoggá tenni.Azt akarom Audrey,hogy a jég hátán is megélj és azt,hogy megtaláld önmagad.Ezt szeretném,csak neked jót.Én itt leszek később is.De miattam kihagynál dolgokat amik csak most kezdődnek az életedben?Ezért vagyok én a felnőtt.-bólintottam.Igaza van.
-Mi lenne,ha idősebb lennék?Ha több élet tapasztalatom lenne....
-Akkor...randiznánk,aztán együtt lennénk és soha se engednélek el.-simított végig az arcomon.
-Azt mondtad,hogy az anyám irritállt.
-Te nem vagy az anyád.Nem is hasonlítasz rá.Audrey csodálatos vagy és nagyon szeretlek.-elmosolyodtam.Közelebb léptem és átöleltem.
-Szeretlek Jonathan.
-Én is Audrey.Jó legyél majd ott.
-Ígérem,hogy jó leszek.Várj meg Jon.
-Megvárlak.-elmosolyodtam és hirtelen megcsókoltam őt.Vissza csókolt és szorosan átölelt miközben elhagytuk Manhattent.Így ér véget minden?Minden nindegy...nekem már csak a szerelem számított.

♡Szép Napot mindenkinek!♡