Let Me Love You

▪︎25▪︎

                       A U D R E Y

Egy évvel később

Az elengedés mindig a fejem felett lebegett.Végig kísért engem,nem felejtett.Az elengedés nem egy olyan fajta fájdalom amit az ember kihever.Ez a fájdalom valami mássá alakul.Talán nosztalgiává.Arra gondolni,hogy valaki a részed volt nosztalgikus hangulattal tölt el.Engem pont így töltött el az összes ember gondolata akik valaha az életem részesei voltak.Nem az fájt,hogy elhagytam őket.Sokkal inkább az,hogy el kell engedjem őket.Bizony a felnőtté válás egy olyan szakasz amikor az ember megtanulja elengedni a segítő kezeket.
Tizennyolc évesen az elengedés fogalma már más volt.Közeledett az új szakaszaim kezdete.Felnőttem de még legbelül Jonathan tartott engem össze.Mintha kifejezetten küzdöttem volna a férfi kegyeiért.Hát nem abszurd?Oh de bizony.Ő pedig élvezettel figyelte ahogy egy tizenhét éves lány teper elötte.Jon...aki az életembe bekúszott és minden falam lebontott.Nem beszéltünk.Nem azért mert nem akartam.Hanem azért mert utasított,hogy ne írjak neki.Ha gondom volt Robertára hagyatkoztam.Jon csak szép összegeket küldött nekem.Eközben én kis hitvány,eltartott tanultam és megtanultam élni.Élni nélküle.A hiánya egy űr volt a mellkasomban ami kezdett nőni de nem beszéltem róla.Persze írtam neki.Mikor már az üzeneteket meguntam,Jonnak leveleket küldtem.Elküldtem neki az illatom New Yorkba.Elküldtem neki,hogy milyen jól teljesítek.Elküldtem neki az őszi fa leveleket.A nyáriakat és a tavasziakat egyaránt.De Jon nem válaszolt.Mikor már kezdtem azt hinni,hogy halványodom az emlékeiben csak annyit írt nekem,hogy boldog születésnapot.Akkor lettem tizennyolc éves.Mondhatnám,hogy úgy ünnepeltem mint Bridget Jones.A barátaimmal töltöttem és ittam.Töményet....és egy jót ettem.Mikor már a kaja sem bírta ki tölteni a hiányt amit Jon Prescott okozott elgondolkodtam.Mit akarok?Aztán rájöttem,hogy élni.Vele vagy nélküle már nem számít.Ha ő ezt választja....akkor legyen így.
Kivettem egy albérletet.Lassan itt a karácsony és nekem haza kéne mennem.De az nem az otthonom.Robertától megtudtam azt is,hogy Jon sokat eljár...eljár.
Oké.Szóval tényleg ennyi volt.Pedig én...képes lettem volna...az egész életem odaadni érte.Mikor Londonba jöttem az első hónap nehézségei szárnyakat adott.Az elején ő is.Beszéltünk.De vége.
Egy hete volt a születésnapom.Azóta csendesen telnek a mindennapjaim.Az ágyban könyvet olvastam mikor a telefonom csörögni kezdett.Este van és a valószínűsége,hogy valaki olyan keres aki számít egyenlő a nullával.Elvettem a szekrényről és meglepődve néztem a képernyőre.
Jon...Jon?????Nem!Az szinte lehetetlen.Felvettem.
-Szia Audrey.-hallottam meg bársonyos hangját.Nyeltem egyet.Ez Jon.
-Szia Jon.-Felültem és próbáltam nem elsírni magam.
-Hogy vagy szépségem?-felkuncogtam.Majdnem egy évig nem kerestél...Most miért hívtál?
-Ez komoly?
-Hm?
-Nem kerestél.Minek hívtál most?
-Mert...hajnalban indul a gépem és meglátogatlak.Azért.
-Ide jössz?
-Igen.
-De tényleg?-dadogtam.Visszaszerez.
-Igen Audrey.Tényleg.-a háttérben egy női hang ásított.Nem Roberta hangja.-Khm nos leraklak.Találkozunk.-meg sem vártam a búcsút csak letettem.Mi volnék én?Egy darab cipő?Akkor vesz engem fel mikor kedvére tartja?Az vagy Audrey.Ezt te is pontosan tudod.Jon akkor vesz fel,mikor akarja.Jonathan még mindig annak a buta kislánynak néz aki voltam.Sosem fog felnőni ezen a téren.A könyv olvasást folytattam és nen törődtem a folyamatosan pittyegő telefonommal.Tudtam,hogy Jonnak lesz valakije.Ugyan már...el akar engem feledni.Megértem.Én is elfeledném őt,ha lehetne.De nem megy,mert szeretem.A szeretet ezt teszi az emberrel.Megváltoztat és egy kicsit kicsavar.Nos Jon ezt teszi velem.Megváltoztat és kicsavar.Még az őszi tájra kinézve úgy döntöttem,hogy lemegyek a starbucksba és iszok egy forró csokit.Már agyalok azon,hogy mit kezdjek az életemmel csak sajnos ez is egy olyan dolog amit nehezebb véghez vinni....nagyon nehéz.Azon is elgondolkodtam,hogy Londonban vagy New Yorkban éljek.Mindkettő város fontos nekem.Mit tehet az ember ha tehetetlen?Hátrább az agarakkal.Tizennyolc vagy...leérettségizel és Jon lapátra tesz.Inkább azon agyalj,hogy fogsz megélni.Hát persze.Jon azért jön,hogy lapátra tegyen.Azért,hogy azt mondja:Nem tartalak többé.Dolgozz.Állj meg a magad lábán.
A kabátomat felvettem majd megindultam a hideg utcára.A harmadikon lakom de itt a házak egészen máshogy vannak megépítve.A harmadik nem olyan magas.

Nem sokan lézengtek az utcákon.Sok szerelmes még csak most indul a randira.Én pedig Jon hangjára gondolok és arra,hogy a férfi vajon mennyit változott egy év alatt.Meg arra,hogy milyen módon adja ki az útam.Kicsinyesen hangzik,ha azt mondom,hogy minden vágyam az volt,hogy az övé legyek?Most még sem vagyok ott vele.Pedig csak a karjaiba vágyok....Te buta gyerek.
A forró csoki után sétálgattam de egyszer haza kellett érnem.
Másnap reggel tizenegykor arra ébredtem,hogy a telefonom csörög.Azonnal felvettem.
-Ki az?-ásítottam és próbáltam kinyitni a szemem.
-Fél óra és szállok.-a vonal megszakadt.Ne!Ne!Elfelejtettem,hogy Jonathan jön.Úristen.Meg sem vártam amíg újra bealszom.Helyette inkább készülődtem és utána kisiettem a reptérre.Nos a hajamat levágattam miután ide költöztem.Mondhatni megváltoztam egy év alatt.Nőiesebb és egyszerűbb lettem.Bár sokszor a csillogós dolgokat választom még mindig.Igazgattam magam a hatalmas ablakban.Vajon mi lesz most velünk?Minek jön egyáltalán?Hogy vissza szerezzen!Dehogy...biztos nem.A cipőm furcsa nyikorgással ért a padlóhoz miközben jobbra meg balra fordultam.Hol ez az ember?Mikor megpillantottam egy magas alakot aki túl jól szabott öltönyben közeledett a szívem is kihagyott.Jonathan nem öregedett....csak fiatalodott.Még mindig kurva helyes és én még mindig kurvára oda vagyok érte.De ő nem érted.Azonnal felé kezdtem szaladni és a karjaiba vetettem magam.Megilletődött de hirtelen kapott fel az ölébe.Szorosan öleltem ahogy csak bírtam.Most nem érdekelt,hogy kik néznek minket hülyének,csak Jon érdekelt.
-Hát itt vagy.-eleresztett és letett.
-Itt hát.-vigyorgott.A hajamat megsimogatta és úgy bámult le rám.Éreztem,hogy sírnom kéne attól az örömtől amit Jon okoz,de nem sírok.Nem megy.Többé nem.-Gyönyörű vagy Audrey.
-Te pedig extra helyes vagy Jon.-nyomtam csókot az arcára.Meglepődve jött utánam.Érdekes volt a helyzet.Nem a megszokott.Mintha idegenek lennénk.Mindig idegenek voltatok.A taxiban is szótlanul ültünk de mikor felértünk a lakásra végre megtört a csend.
-Na és hogy vagy Audrey?Mióta laksz itt?
-Jól.-bólogattam.-Egy hete.Kérsz teát?
-Nem.-rázta a fejét.A falnak dőlt.Ránéztem.Úgy nézett engem,mintha más nem létezne.
-Hiányoztál.-suttogtam.
-Nekemis.
-Álmos vagy?-bólintott.Elmosolyodtam és a kezétől fogba húztam a szobámba ahol aztán összebújva feküdtem be vele az ágyba.Néztük egymást és ez pont elég volt nekünk.Kiéhezetten vágytunk egymás bámulására.

♡Holnap már október,intsünk el a szeptembertől egy új résszel.♡