Let Me Love You

▪︎14▪︎

A U D R E Y

A séta után vissza mentünk a házba és kipakoltunk.Egyre nehezebb volt rá néznem.Minden egyes perccel csak jobban szerettem volna ölelni és csókolni.Tegnap este többet vártam.Csak egy csókot legalább.Azt hittem akar engem,vagy legalábbis tart valamire...De lassan rá kell jönnöm,hogy nem lát semmi többet bennem,csak egy kislányt család nélkül.
Miután kipakoltam levetkőztem és egy köntöst vettem fel meg a mamuszom.Úgy is fürdeni készülök.
-Audrey nem vagy éhes?
-Nem,lezuhanyzom.
-Jól van.-mosolygott majd kiment a szobából.Bementem a fürdőbe ahol levetkőztem majd beálltam a zuhany alá.A forró víz alatt áztattam magam egy jó darabig,majd megfürödtem.Bent a zuhany alatt az idő megállt.Egyszer csak kiszálltam és megtöröltem magam.Felvettem az alvó ruhám és a köntösömet.Kimentem a szobába ahol meglepetés fogadott.Jon az ágyban feküdt és szemüvegben olvasgatott valamit.A nők álma.
-Kész vagyok.-motyogtam és bemásztam mellé az ágyba.Mosolyogva letette a könyvet és a szemüveget is.
-Akkor aludjunk.-suttogta és ásított közben.Leoltotta a lámpát.Egyszerre fordultunk ugyanabba az irányba.Éreztem a meleg levegőt amit kifúj.Közelebb húzódtam.A derekamra simította kezeit.Kicsit közelebb jött.Éreztem ahogy kifújja a levegőt.Az orrunk összeért.Vártam,hogy megtegye...de nem tette.Helyette elfordult a másik irányba és jobban betakarózott.Én is így tettem csak előtte vártam hátha megfordul.Nem tette.Jó éjt Jon.
Reggel már az üres ágyra ébredtem.Ő sehol sem volt.Lehet jobban járnék egy saját szobával.Azt hiszem feszeng a közelemben.Hát én is az ő közelében.Kikeltem az ágyból és elvégeztem a reggeli teendőimet.Mikor végeztem felöltöztem és lementem hozzá.
Épp kávét töltött ki.
-Merre jártál?-kérdeztem meglepődve.Edző ruhában volt.
-Lementem a partra futni.
-Ohh...értem.Jó reggelt.
-Neked is.-biccentett.Megitta a kávét és közben a telefonját nyomkodta.
-Azt hiszem jobb lett volna...New Yorkban maradni.Unatkozom.
-Nemsokára nem fogsz.Éhes vagy?
-Nem.
-Legalább igyál teát vagy kakaót.
-Most tényleg nem kérek.-lépkedtem közelebb.Megálltam a magas fiú előtt és az arcát néztem.Egy kicsit kipirult és a szemei csak úgy ragyogtak.Engem kémlelt és egy picit összeráncolta a homlokát.
-Miért nézel?-motyogta.Vállat rántottam.
-Mert helyes vagy.Nem lehet nem nézni téged.-ezen elmosolyodott.A zöld szemek csak jobban megvillantak.
-Hát Audrey te pedig gyönyörű vagy,mégis megpróbállak nem egész nap bámulni.-ezen jót nevettem majd egy hirtelen ötlettől fogva átöleltem.Azonnal szorosan a karjai közé vont.Beszívtam férfias illatát és egy pillanat alatt elfelejtettem minden eddigi próblémámat.Örökké Jonathan karjaiban akartam ragadni.Biztonságot ad és olyan meleget amit eddig egy hely sem nyújtott.Nem túlzok,ő lett a családom.Ő lett az egész világ nekem.Vagy ez volna túlzás?Hiszen nekem ő minden támaszom,a biztos pont az életemben.Azt nem tudom,hogy ő mit gondol...de szükségem van Jonathanre.Kétségtelen,hogy a rajongáson túl már bele is bolondultam.Belezúgtam,beleestem,beleszerettem ebbe a férfiba.Az összes fajta lehetséges módon beleszerettem,pedig nem telt el,csak egy hónap.De az ő külsejével és az ő személyiségével nehéz nem beleesni.Felnéztem az arcára amivel lenézett rám.
-Jon...-kezdtem volna bele de hirtelen elengedett és felvette a csörgő telefonját.
-Tessék?Nem Gen.Megbeszéltük.-motyogta és elsietett a szobák felé.Nagyot néztem.Hát ez gyors volt.De jobb is,hogy nem mondtam neki semmi meggondolatlant.Inkább ittam egy kis narancs levet.Közben pedig az ablakon át néztem a távoli New Yorkot.Talán a sors akarta így.Még nem tudom,hogy a gimnázium után mit szeretnék csinálni de lassan azt is el kell döntenem.Jon ügyvéd...lehetnék én is az.Talán akkor több időt tölthetnénk együtt.Beszélhetne nekem erről.
-Bocs Audrey cica.Itt vagyok,mit akartál mondani?-sietett vissza.Elmosolyodtam és ránéztem.
-Szerinted lehetnék ügyvéd,mint te?-mosolyogtam.Meglepődött és felkuncogott.Megsimogatta borostás állát.
-Ügyvéd szeretnél lenni pocok?-simogatta meg a fejem tetejét.
-Nem vagyok pocok.-ráztam a fejemet.
-Igaz,cica vagy.Nem tudom Audrey.Mióta érdekel az ügyvédség?
-Most óta.-bólogattam hevesen.Ezen nagyobbat nevetett.
-Audrey.Miért?
-Mert te is az vagy és jó móka lenne,ha én is az lennék.
-Audrey,mindig az légy ami lenni akarsz.Ne azért akarj az lenni,mert én is az vagyok.Ez butaság.Audrey cica van még két éved kis szívem.Kitalálunk neked valamit.
-Lehetnék a titkárnőd.-vágtam rá.-Az jó lenne.-nevetni kezdett.
-Neked mindegy csak velem legyél?-kuncogott.
-Uhum.-elkomolyodott és megsimította az államat.
-Beszélünk róla.
-Ígérd meg.
-Megígérem.-kacsintott és ettől nekem csak jobban elolvadt a szívem.
Jon és én később lementünk a partra.Olyan gyönyörű az egész.Jon és én a szürkés tájban.
Belekaroltam és úgy sétáltam mellette.A hajam összefújta a szél,de ő kezével kiszedte a hajamból.
-Ez a hosszú hajzat.
-Szeretem a hajamat.
-Tudom.-kuncogott fel.-Szép is.-karolta át a vállamat.Velünk szembe egy középkorú pár jött.A nő ide intett és közeledni kezdtek.Jon egy picit ledermedt.
-Jonathan!Szia drágám!-a nő ideért és arcon puszilta Jont.
-Szervusz Thalia.
-Hogy vagy szépségem?-a férfi távol maradt.
-Kösz jól,te?
-Én is.-bólogatott majd rám nézett.-Bocsánat,hogy megzavartam a randevút,csak már olyan régen láttam ezt a fiatal embert.
-Khm...igen...
-Egy éve az apád temetésén.De ugye jól vagy drágám?-vigyorgott rá.
-Igen.De ne haragudj meg.Most tovább mennénk.-Jon elmosolyodott és maga után kezdett húzni.
-Sziasztok!-intett a nő.Jonra pillantottam.Nem tudtam,hogy az apja meghalt.
-Sajnálom Jon...
-Mit?-súgta.
-A veszteséged.
-Nincs veszteségem édesem.-szorította meg a karomat.-A veszteség az egy állapot.Elmegy,elmúlik.Ha nem volt igazán az életedben valaki,akkor nem veszítesz el senkit.Szóval jegyezd meg,ha valaki sosem volt igazán az életed része azt nem tudod elveszíteni.Nincs veszteség.

                       ♡Szép estét!♡