Let Me Love You

▪︎2▪︎

A U D R E Y

-Sosem voltam még New Yorkban.Nagyon nagy ez város.-néztem fel a szőke nőre aki volt olyan kedves,hogy hamar oda tolta a képét...ahogy Mr.Prescott mondaná.A titkárnője olyan huszonöt év körüli és egy kicsit hasonlít a Harry Potterból Rita Vitrolra.
-Valóban nagy ez a város de akkor meg se említsük Tokyot.Volt szerencsém elmenni oda Mr.Prescott által,gyönyörű hely amúgy.-vigyorgott.
-Azt meghiszem.Texas egy kicsit más ezekhez képest.
-Oh szívem Texas semmi ezekhez képest.-karolt át.Olyan boltokba vitt el amiről én nem is tudtam,hogy létezik.Sosem éltem a gazdagok világában és nem is igazán vágytam oda.Szerettem sokáig sétálni a mezőkön és mogyoró vajat enni kanállal a pajtában.Az életem minden pillanata eltűnni lászott és kezdtem belehalni a pörgésbe.A szüleim halála,majd a hirtelen költözés...ez nekem mind túl sok.Még csak gyerek voltam és lám...már lassan felnőtt vagyok.Gen egy halom ruhát választott nekem,persze Mr.Prescott kártyájával fizetett.Nem is ismer engem ez a férfi,mégis milyen nagy lelkű.Már csak este értem haza a vásárolt holmikkal.
-Köszönöm.-mosolyogtam a sofőrre mikor az utolsó csomagot is lehelyezte a szobám padlójára.Nem óriási ez a szoba,de nekem elég.Otthon sokkal kisebb volt a szobám és kevésbé...fehér...vagy inkább tiszta.
-Semmiség kisasszony.-indult el kifelé.Sajnos borravalót nem tudok neki adni,nem nagyon van pénzem.Sőt mondhatni...csoró vagyok,nem csak árva.A hófehér ágyra ültem és körbe néztem,minden egyszerű.De az egész lakás ilyen.Mr.Prescott szereti a tökéleteset.Nem hiába néznek ki a nők mellette úgy ahogy.Lehetséges,hogy nekem is ezért kell olyan kifinomult ruhákban lennem,zavarná a sima farmer és póló?
Bár valóban kellett a ruhatár frissítés.Ötven kiló körül vagyok de adjunk rá még öt kilót.Húsz kilót adtam le azóta...örülök,ha eszem valamit.
A nagy elmélkedéseim közepette észre sem vettem,hogy a nagy lelkű befogadóm az ajtóban áll és engem néz.Az ing ami a felsőtestét fedte le volt gombolva,a haja kicsit kocosan állt de még mindig tökéletesen.Ilyen az összes ügyvéd?
-Miket vettetek Audrey?
-Szeretnéd,hogy mindent megmutassak?
-Nem.-nevetett fel.-Mindent komolyan veszel?Nem vagy éhes?
-Nem.-ráztam a fejemet.-Csak azt vettük ami Gen szerint minden lány gardróbjába szükséges.Nagyon kedves volt.Köszönöm,hogy...mindent.-bólintottam.Nem nagyon mertem a jáde szemekbe nézni.Szégyenlős vagyok és nekem most minden új,minden furcsa.Csak szeretnék mindent elfeledni és élni tovább.Azt hiszem ez nehezebb,mint ahogy gondoltam.
-Ugyan.Szükséged van orvosra aki segít feldolgozni ezeket?Van egy nagyon jó barátom aki tudna segíteni.Mit gondolsz?Szeretnéd,hogy segítsenek túl lépni?
-Te mit gondolsz?
-Azt,hogy szükséged van rá.Tizenhat éves vagy és tudom,hogy nehéz neked.Holnap ide jön.A nappaliban beszélgetni fogjnk,ha szeretnéd nem veszek részt,viszont vele beszélned kell.-bólogattam.
-Köszönöm Mr.Prescott!Hálás vagyok.-álltam fel majd a magas férfihoz léptem akit átöleltem.A kezei megálltak a levegőben.Egy picit le is dermedt aztán végül gyengéden megveregette a hátamat.
-Audrey ha nem vagy éhes akkor szépen fürödj meg,moss fogat és aludj.-elengedtem és bólintottam.
-Rendben.Akkor jó éjt.-mosolyogtam bátortalanul.
-Neked is.-lépett ki a szobából és becsukta az ajtót.
Reggel Roberta már az új ruháimat mosta és közben elmesélte,hogy készítette a reggelit.
-Nagyon ízlik.-bólogattam.Csak a felét sikerült megennem.
-Örülök csillagom.-elmosolyodtam és oldalra pillantottam.Egy bizonyos szirup egyedül volt a polcon.Az anyukám is olyat tett nekem a palacsintámra.Keserű szájízzel töröltem meg az éppen kicsorduló könnycseppem.Az anyukám.Élet vidám és mosolygós anyuka.Az anyukám.Hirtelen eltört a mécses és már nem tudtam leplezni tovább.
-Mi történt?Roberta mit művelt Audreyval?-a mély és goromba hang az oldalam mellől jött.Nem néztem fel.Nem láttam volna,de az illat és a hang is üzente,hogy ez bizony a ház ura.
-Semmit uram!Csak mondtam,hogy csináltam a palacsintát és hirtelen sírni kezdett!-a nő kétségbeesett hangja nem segített.A sírástól remegni kezdtem.
-Hé mi a baj?-Mr.Prescott keze nehezedett a vállamra.Bársonyos hangon kérdezte,szinte túl kedvesen.Megráztam a fejem és lenyeltem a könnyeim.-Na Audrey!Nagy lány vagy már,miért sírsz hercegnő?-az ő szájából meglepő volt ezt hallani,de csak egyre gondolhat.Hogyan vígasztaljak meg egy kölyköt?
-Az anyukám is olyat tett a palacsintámra.-mutattam a szirup iránya felé és Prescott szemébe néztem.Oda ment és a kukába vágta a szirupot.
-Többet ilyet ne vegyen Roberta.Ne hagyjon elől hozzávalókat!-figyelmeztette majd mellém lépett és megsimogatta a hátamat.-Menj fel szépen és öltözz át.Mr.Edward vár téged a nappaliban.Jólvan?-bólintottam és felfelé siettem.Annyira kínos,hogy így elsírtam magam.Annyira gyengének érzem magam...de az érzelmek elöntenek.Van egy hiány amit nem nagyon tud semmi sem betölteni,a szülő elvesztése örökké fáj?
Az új szobámban az alvó öltözékemet átváltottam egy fekete ruhára.Erre egy fekete kardigánt is felvettem.Fogat mostam és a hajamat is megfésültem.Ezek után lementem ahol a nappaliban egy Mr.Prescottal egy idős férfi üldögélt.Nem szeretek túl gyorsan megnyílni idegeneknek.De ő egy orvos.Egy orvos aki segíteni fog,hogy könnyebben gyászoljak,hogy könnyebben éljek együtt ezzel.Nem bántam,hogy Mr.Prescott kiment.Nem szerettem volna,ha jobban megsajnál a kelleténél.A szégyen és a sajnálat egy olyan dolog ami hasonlóképpen hat.Csak nem mindegy milyen módon.Így hát én azt az útat választottam ami egyikkel sem jár.Valahogy magamba fogom fojtani a könnyeim,talán ezzel jár a fiatalság.

Remélem mindenkinek jól sikerült az ♡első napja az iskolában!♡