Let Me Love You

▪︎31▪︎

                       A U D R E Y

A gépem volt időm átgondolni mit is akarok kezdeni magammal.Mindenképpen New Yorkban akarok maradni.Legalábbis úgy érzem,hogy ott kell maradnom.Jonnal végre minden jó közöttünk.Igaz,hogy a suliban elkéreszkedtem egy héttel előbb,hogy idézem Ne akkor keljen haza utazzak mikor mindenki.De elengedtek.Nem volt gond.Tudom,hogy a sulit folytathatom New Yorkban is.Ott is le tudok vizsgázni.Akkor többé nem kell Jonathatnól elszakadnom.De mégis rossz otthagyni Londont.Szeretem azt a várost.Igazán az otthonommá nőtte ki magát.Pedig hontalan vagyok.Nekem csak Jon az otthonom semmi és senki más.
Pontosan hajnali ötre értem New Yorkba.A JFK repülőtéren alig voltak emberek.Kihaltnak hatott az egész.Felpakolva érkeztem.Két bőröndbe és egy hátizsákba csomagoltam az életemet.Ezeket magammal cipelve mentem egyre kiljebb mikor megpillantottam a falnak támaszkodó szerelememet aki a telefonját lapozgatta.
-Mr.Nagy ő!-kiabáltam oda neki mire vigyorogva nézett rám.A külsőm nem olyan mint amilyenhez hozzá szokott.Egy over size pulóver és nadrág fedte a testem a hajam pedig nem laza hanem inkább alvós kontyba volt.Az olvasó szemüvegem pedig keretezte az arcom.Ahogy oda értem hozzá elengedtem a bőröndjeim és szorosan átöleltem Jont.Beszívtam a férfias illatot és el sem akartam engedni de muszáj valamikor hazaérni.
-Hiányoztál.-súgta a fülembe.-Majdnem öt napot töltöttünk külön.
-Nekemis hiányoztál.
-Rob is vár téged de szerintem alszik még.-kuncogott fel.
-Nem baj.Mire haza érünk felkel.
-Szerintem is.-bólogatott majd megfogta a bőröndjeim.-Induljunk.-Bólintottam és belekaroltam.
-A hátizsákod ne hozzam?
-Nem kell Jon,elbírom.-mosolyodtam el.Bólintott és elindult velem.Az autóban elaludtam és mikor újra felébredtem már a pihe puha takaró alatt voltam.Jonathan keze a hasamon pihent míg a feje a nyakhajlatomba.
Az órára néztem ami az éjjeli szekrényen helyezkedett el.Délután egy óra van.Jon hajába csókoltam és meztelen hátát kezdtem simogatni.A harminckét éves pasim mikor alszik inkább hajaz egy két éves babára.De én így szeretem.Kicsit szorosabban csimpazkodtam rá,mert mocorogni kezdett.Ennyit arról,hogy hagyom aludni.Egy újabb mozzanat,ennyi kellett ahhoz,hogy felébresszem az alvó oroszlánt.
-Fent vagy már Audrey baba?
-Mhm.-kuncogtam fel.Belecsókolt a nyakamba és el sem húzodott csak ott hagyta ajkait a nyakamon.
-Olyan a bőröd akár a selyem.-szívta meg az érzékeny területet mire felnyögve martam a hátába.
-Jonathan....
-Audrey....
-Becipeltél a lakásba?
-Be én.-nevetett fel.Megtámaszkodott a két kezén és lenézett rám.-Miért?A kocsiba akartál aludni?-pajkos vigyor húzodott ajkaira.
-Nem,nem szakadtál meg?
-De.Nem látod,hogy megszakadtam?-nevetett újra fel.
-Nemár Jonathan,miért vagy ilyen gúnyos?-néztem rá szomorúan.Megrázta a fejét és megcsókolt.
-Nem vagyok gúnyos.Nagyon szeretlek édesem.
-Én is téged.-mosolyodtam el.-Éhes vagyok.
-Biztos kész az ebéd.Gyere menjünk le.
-Nagy baj lenne,ha most ágyba ebédet kérek?-egy ezer wattos vigyort küldtem Jon felé aki sóhajtott majd kimászott az ágyból.Míg ő felöltözött addig én felültem az ágyba és elsimítgattam a takarót.-Kihúzod a függönyt?
-Azonnal Madame.-a hajába túrt majd kihúzta a krém színű sötétítőt.Kint gyönyörűen sütött a nap,a kedvem ezáltal csak mégjobb lett.-Na hozok kaját neked hercegnőm.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
Tíz perc múlva visszatért hozzám egy tálcával a kezében amin mindenféle finomság volt.
-Ez ágy tálca van lába is.-kacsintott.Megcsinálta a tálcát amit letett nekem.-Jóétvágyat.
-Egyél velem.-mosolyodtam el.-Köszönöm.
-Most nem vagyok éhes Aud.De te egyél,én pedig addig nézlek.
Így is tett.Végig nézte ahogy eszem és közben folyton csak mosolygott.Evés után Robertához lementem és beszámoltam mindenről ami történt velem.Miután otthon mindenkivel beszéltem Jonnal elmentem sétálni.De a séta valamit éreztetni kezdett velem...azt,hogy hiányzik London.New York szép és varázslatos....de London...London minden eddigit felül múlt.
Jon is Brit.Ő is szereti.Még is itt van New Yorkban.Nekem London mindig is Jon lesz.Ő jobban illik oda,mint ide.Ránéztem.
-Tudom min jár az agyad.-suttogta.-Honvágyad van?
-De London iránt.
-Sejtettem Audrey.-karolt át.
-Miért vagyunk itt?Miért nem vagyunk ott?Nem érzed magad Londonban ezerszer szabadabbnak?-elgondolkodott majd bólintott.
-De,mert ott születtem és sokat voltam ott.De New Yorkban is.Szóval nem tudok egyik iránt sem honvágyat érezni.Csak irántad.Nekem mindegy hol vagyunk Audrey,amíg velem vagy.
-Veled leszek örökké Jon.-elmosolyodott és bólintott.A Brooklyn híd lábánál köhintett egyet majd felém fordult.
-Tudod...ezt nem most akartam,de egyszerűen nem bírok várni Audrey.Te egyszerűen csodálatos vagy,a mindenem vagy.Úgy érzem,hogy hiába nem egynek teremtettek minket mégis eggyé vállt a lelkünk.Mert a lelkünk megmagyarázhatatlan módon ugyanaz.Nem akarok több napot külön tölteni...nem akarok egy éjszakát sem a tested melege nélkül tölteni.Soha az életemben nem voltam szerelmes,soha...aztán jöttél te és mindent elbasztam szinte....mert a szerelem ilyen hülye...teljesen hülyét csinál az emberből.Szóval én voltam a legnagyobb hülye mikor hagytalak Londonba menni.Tudod,hogy csak neked akartam jót....de közben piszkosul fájt és Audrey én tényleg nem bírok várni...én mindenedet akarom.Azt akarom,hogy mellettem önmagad légy,mert az vagy....én soha nem akarom,hogy megváltozz nekem ez az igazi Audrey kell.Aki leszarja,hogy milyen a külseje aki leszar mindent...aki szeret táncolni és aki szeret velem lenni...-suttogta.A szemem már könnybe lábadt de ő folytatta.-Borzasztóan hiányoztál és én...az egész New Yorki életem feladom,ha neked bármi nem jó itt.Szeretlek és azt akarom....azt akarom kérdezni,hogy....huh...-kuncogott fel.-De nem akarok elhamarkodni semmit sem veled....de azt akarom,hogy...
-Jon bökd már ki.-nevettem fel.
-Audrey hozzám jönnél feleségül?-térdelt le mire a fél világ megállt.JONATHAN MEGKÉRI A KEZED!
-Mi?-csak ennyi telt tőlem.Hirtelen lefagytam.-Mi?-néztem rá aztán a gyűrűre....Jon megkérte a kezemet.Mi?-Ez most komoly?
-Eléggé.-nevetett fel.Percek teltek el mire ténylegesen felfogtam.
-Igen.Igen!-bólogattam.-Igen Jon!Úristen,hát mégszép,hogy igen!!-húztam fel és úgy megcsókoltam ahogy tán még sosem.

Induljon az év első napja jól!🌼🌻⚘