Where do broken hearts go? - Niall Horan FF [HUN]

6.

Eire

Megint itt vagyunk. Az ablakon beáramlik a tömör, forró levegő, ami a nyár utolsó erőfitogtatásának eredménye, mielőtt ismét elárasztaná az utakat, a városokat az egybefüggő esőfelhő. A napsugarak erőszakosan törnek maguknak utat, nem törődnek azzal, hogy épp kit akadályoznak meg a tisztán látásban. Még akkor sem, ha az a valaki történetesen én vagyok. Ennek ellenére, és mivel az este veszekedés nélkül zajlott, nem érzem magam annyira pocsékul, mint szoktam, a szemeim sincsenek felpuffadva, ráadásul ma reggel megtaláltam a kedvenc halványkék ingem. Nincs okom panaszra.

Most is épp ennek a mandzsettáját piszkálom, miközben arra várok, hogy Victoria feltehesse a mai nap első kérdését.

- Hogy érzik magukat ma? - galambszürke zakóján árnyékot vet a függöny, és ahogy gyűrődik az anyag, úgy követik a vonalát a hullámok.

Tudom, hogy az ő esetében ez nem olyan érdektelen kérdés, mintha ezt a szomszéd kérdezné vagy a postás. Victoria gondolatokat, viselkedési formákat fejteget unalmában, az emberek elméjében kutat, hátha talál megoldandó problémát. Sosem fog ártatlan kérdéseket feltenni, mindnek van célja, ha más nem, kiszűrheti belőle a mai nap alaphangulatát: nyomasztóan semmilyen.

- Remekül - Niall hangja élesen hasítja ketté az ábrándozásaimat. Fél szemmel látom, hogy izzadt tincseit kifésüli ujjaival a homlokából.

A mai napon az az egyetlen közös bennünk, hogy mindketten túlöltöztük az időjárást, hosszú, sötét színű nadrágban és ingben ücsörgünk egy olyan irodában, ahol a legnagyobb jóindulattal is, a légkondícionáló kettes fokozata mellett minimum huszonnyolc fok van.

- Melege van? - kuncogva néz rá, ezzel egy időben kapcsol be a féltékenységi vészjelzőm. Visít, ordít, kiabál, belülről marcangol, de az arcomon ebből - remélhetőleg - nem látszik semmi. Csendben tűröm, hogy ez a nő megpróbáljon flörtölni a férjemmel, közben pedig az életem legfájdalmasabb pontjait boncolgassuk. - Remélem hamar hozzászoknak, mert sajnos ennél hűvösebbet nem tud produkálni semmilyen gép ebben az épületben.

Megfordul a fejemben, hogy talán mégsem olyan elit ez a magán tanácsadói központ. Még a mi családi házunknak is jobb a felszereltsége, amivel minden gond nélkül fel tudjuk venni a harcot a hőséggel szemben.

- A múlt héten sajnos nem sikerült befejeznünk a tesztet, de mára elkészült az értékelés - lelkesen csicsereg, mintha csupa jó hírekkel akarna szolgálni. - Emlékeznek még a válaszaikra, ugye?

- Nagyjából - csak azért szólalok meg, mert egyenesen rám néz.

- Csodálatos! Eire, kezdjük magával. Igen...nos, érdekes eredmény született, és azt gondolom, valahol itt kezdődik az, hogy tudok valódi segítséget nyújtani magának. Mert most már úgy érzem, sikerült megismernem a személyiségét - hosszasan lapozgat, a sokadik lap felett körözni kezd a tollával, néhány részt bekarikáz, majd folytatja. - Az, akivel sétált, tehát a férje, és a gyermekük, vagy gyermekeik, mert ugye ha jól emlékszem, nem derült ki, valójában hány csemetét látott, azt jelentik, hogy ők voltak abban a pillanatban a legfontosabb személyek az életükben - érzem, hogy lángolni kezd az arcom, szinte égeti a bőrömet az ereimben zubogó vér. - Ne aggódjon, ez nagyon jó hír. Ezek szerint családcentrikus.

- Igen? - ennyit sikerül kipréselnem magamból. Még mindig nem vagyok felkészülve arra, hogy Niall is megtudja a legféltettebb titkaimat.

- Igen. Az állata is ehhez kapcsolódik, a róka. Egyes kultúrákban, melyek száma túlerőben van más, hasonló társadalmi csoportokkal szemben, a róka a család, a ragaszkodás jelképe. Nem minden esetben totemállat, de előfordul. Az állat vadsága pedig a problémái nagyságával egyeznek meg.