Where do broken hearts go? - Niall Horan FF [HUN]

22.

Eire

Észre sem veszik, itt vagyok vagy sem, én legalábbis így érzem. Niall és Harry is Sonia bűvkörébe kerülnek, én meg zavaromban egyik lábamról a másikra helyezve a testsúlyomat várok, és azon gondolkodom, hogy felhívjam a barátnőm, csatlakozzak a fiúkhoz, vagy csak szívódjak fel egy rövid időre.

Teljesen hasznavehetetlennek érzem magam, még csak nem is hivatkozhatok a munkámra, mert amikor hazaértem, elfecsegtem mindent, hogy bent van az irodában több nap munkája, és Niall tudja, hogy a legritkább esetekben hozom haza az elintéznivalókat és a problémákat. Utólag egy kicsit bánom, hogy kiöntöttem a teát, amit Niall adott, mert most jól esne, ráadásul ki sem tudtam élvezni igazán, hiszen egyetlen kortyot ittam belőle. De kár keseregnem miatta, a kedvességét megtartom magamnak, ha már a figyelme nem lehet az enyém. És bár zavar, nem várhatom el, hogy ugyan úgy öleljen magához, mint régebben, sőt, valójában nagyon is zavarban érezném magam.

Harry mobilja megcsörren az asztalon, amitől a szívemhez kapok, a gondolataimból úgy rángat vissza, mintha valaki a vállamnál fogva rázna fel a legszebb álmomból.

- Styles - komoly a hangja, arca feszült. Csak akkor ilyen, amikor idegenekkel beszél. - Rendben, köszönöm.

Amint leteszi, széles vigyorral lép hozzám, maga mögött hagyva Niallt, aki hason fekve igyekszik szórakoztatni a lányát, egy plüss egérrel a kezében.

- Jó hírem van - mellém áll, és szeretetteljesen ölelgetni kezd. - Be tudok jutni a saját lakásomba, anélkül, hogy az ablakon kéne bemásznom.

- Nagyszerű, akkor nem rontod tovább a levegőt nálunk? - fogalmam sincs, hogyan képes erre, de érzem, hogy már most, néhány másodperc elteltével képes mosolyt csalni az arcomra, és felvidítani, ha csak egy rövid időre is.

Belenevet a fülembe, hatalmas tenyerével megborzolja a hajam.

- Alig várod, hogy kitegyem a lábam, mi? - egyre hangosabban nevetek.- Nincs ebben semmi vicces - a szemeim összeszűkülnek, és a szempilláim tövéből kibuggyannak az első könnycseppjeim.

- Azért örülök, hogy ha más nem is, de te megúsztad komolyabb sérülés nélkül.

- Rendkívül vicces vagy - kicsit meglök, de nevetni kezd ő is, majd mellém húz egy széket, és mélyen a szemembe nézve folytatja, újra komolyabb hangon.- Azt hittem többet tudok majd segíteni nektek - hanyagul az asztalra dobott kezeimet fogja, és a szívem szakad meg, hogy ennyire töri magát a barátunk, mi pedig még csak beszélgetni sem vagyunk hajlandóak.

- De ugye nem direkt emiatt tetted tönkre a zárad?- tudtam, hogy ez az egyik oka annak, hogy ide jött. Így az ellenőrzése alá tud vonni minket, és bár nem sok mindent intézett kedve szerint, vagy csak nem vettem észre, kicsit rosszul érzem magam amiatt, hogy esetleg nem én voltam a legjobb vendéglátó, vagy úgy érzi, csak gyermekfelügyelőként tekintettem rá ez alatt a rövid idő alatt.- Harry, nem neked kell megoldanod a mi problémánkat. Így is bebizonyítottad, hogy fantasztikus barát vagy - igyekszem bíztatni, és éreztetni vele, hogy nem az ő hibája mindez, mert tényleg nem az. - Köszönöm.

- Ne köszönd, csak ne hagyd el azt a hülyét ott. Belerokkanna - félig maga mögé néz, ahol Niall még mindig a szőnyegen hasal, de Sonia már a hátára igyekszik felmászni, teljesen sikertelenül.

- Tudom, én is. De gondolnunk kell Soniara is.

- Erős kislány, nem véletlenül lett pont ő a te kislányod - eltűri az egyik tincsem, és letörli a könnyeim, amik fogalmam sincs, mikor bújhattak elő, talán nevetés közben.