Where do broken hearts go? - Niall Horan FF [HUN]

7.

Niall

Az üres házban ülve ér a felismerés, hogy el kellene mennem Sonia-ért Harryhez. Percekig képtelen vagyok eldönteni, hogy visszaüljek-e a kocsiba, menjek el a lányomért, vagy várjam meg, amíg Eire is megérkezik. Nem tudom, hogyan fogadná a hívásomat, vagy milyen üzenetet írhatnék neki. Idegennek hatnak a szavaim, amit felé intézek ilyenkor, és egy különösen kegyetlen lámpaláz hatalmasodik el felettem. De ha itt maradok, és hazajön, jogosan mondhatja, hogy legalább ennyit megtehettem volna, ahelyett, hogy csak ülök, nézek ki a fejemből, és nem csinálok semmit, és bezzeg most innen megint vissza kellene menni, megint autóba ülni, ezen felkapnám a vizet, és veszekednénk. Ismerem már annyira, hogy ha fél, vagy ideges valami miatt, a vezetés csak felesleges stresszként bukkan fel, annak pedig semmi értelme sincs, hogy elvakítsa és netalán baja essen. Ha történne vele valami, abba minden bizonnyal belebetegednék, még ha folyton bosszant is az a stílus, amivel időnként illet engem. Pedig végre nyugodtabb volt a tegnapi napunk, és veszekedés nélkül eltelt este úgy hatott rám, mint egy forró zuhany egy fárasztó nap után. Kevesebbet forgolódtam, reggel nem úgy keltem, mint akinek betontömb van a gyomrában. Jól éreztem magam, vagy legalábbis jobban, és valamivel elviselhetőbb volt így Eire hiánya, bár ahhoz továbbra sem tudtam hozzászokni, hogy a ház túlfelén éjszakázik.

Nincs mellettem, az éjjeliszekrényéről hiányzik a mentateája, ami állandó kelléke volt, és aminek az illatával az őrületbe kergetett. Hiányzik, hogy a hideg elől az ölelésembe meneküljön, hogy a haja csiklandozza a nyakam, és reggelre elzsibbadjon mindkét karom. Hiányzik az, ahogy a hideg ujjai a hátamhoz érnek, ahogy a lábai összegabalyodnak az enyéimmel. Üres mellettem a helye, és már ki is hűlt. Meg akarom győzni arról, hogy jöjjön vissza, de nincsenek meg hozzá a megfelelő eszközeim, hiszen minden alkalommal taszítok rajta egyet, darabokra zúzom az érzéseit, csapkodok, amitől megijed, és inkább visszahúzódik.

Hiányzik a feleségem. Jobban, mint az életem. Még a zenénél is jobban.

- Niall!? - félve dugja be a fejét a nappaliba. - Azt hittem nem vagy itthon.

- Épp indulok - fogalmam sincs, miért pattanok fel. Itt lenne a legmegfelelőbb alkalom, hogy együtt menjünk el Soniaért, hogy ezt a néhány tízpercet kettesben töltsük, de makacs és akaratos vagyok. Továbbra sem érzem késznek magam, hogy megküzdjek a kegyeiért. - Elmegyek Harryhez. Elhozom Soniat.

- Ó - látom, hogy meglepődik. - Rendben.

Nem mond többet, leveszi a cipőjét, a táskáját hanyagul vállára veszi, és feliszkol az emeleti vendégszobába. A hálószobájába.

Tehetetlenül nézem, mintha az életem egyik külső szemlélője lennék. Elviharzik mellettem, és percekig csak az elillant parfümöt szagolom, az ismerős illatot, ami egyszerre kavar fel, és teszi ezt a helyet biztonságossá. Leejtett karokkal lépek ki az ajtón, hátra se nézek, így ülök ma már sokadjára autóba, és hívom fel Harryt. Beindítom a motort, és már majdnem rákoppintok a nevére, de eszembe jut, Eire mennyire utálja, ha telefonálok vezetés közben, még akkor is, ha kihangosítót használok, mert szerinte- és igaza van- teljesen elvonja a figyelmem, és nekem most arra kell koncentrálnom, hogy épségben eljussak a város egy másik pontjára, haza hozzam a lányom, és ne történjen semmi baj. Ráadásul a legutóbbi autós hívásom nem volt valami fényes. Egy idegesítő barom tudok lenni, de meglep, hogy Harry lakásához érve ő is feltűnik Liam mellett a teraszon. Hunyorogva beszélgetnek amikor kiszállok és feléjük indulok, melléjük érve egészen kicsire húzva magam köszönök.

- Minden okés, haver? - Louistól nem meglepő ez a rövid ideig tartó harag, nekem viszont még mindig bűntudatom van, amiért úgy beszéltem vele, ahogy, teljesen érthetetlen módon. Egyértelmű, hogy neki semmi köze a kudarcaimhoz, és valószínűleg senki másnak sem, csakis nekem, mégis vele veszekedtem.