Where do broken hearts go? - Niall Horan FF [HUN]

18.

Eire

Hallgatni a légzését, figyelni a mocorgását álmatlan éjszakákon, érezni a közelségét. Ezek olyan apróságok, amiket semmi pénzért nem adnék oda senkinek, mégis idegennek érzem magam, mintha mindvégig egy üvegfal lenne köztünk. Láthatom, de nem érinthetem meg. Messze van, bő két karnyújtásnyira, az ágy túlsó felén. Háton fekszik, kezeit szorosan maga mellett tartva, a feje magasan felpárnázva. Későn ért haza, fogalmam sincs, mit csinált, de alvás helyett olvashatott, mert egy halom papír hever az ő oldalán lévő éjjeli szekrényen és jóformán ülő helyzetben alszik.

Most is olyan szép, habár furcsa, ha egy férfit szépnek neveznek, pedig ő az. Kívül, s belül, a lelke is. Szőkés szempillái meg-megremegnek, mintha ébredezne, mégsem félek attól, hogy lebukok azzal, hogy őt bámulom alvás helyett.

Legalább akkor hozzám szólna, és igen, meg is tudna sérteni, duzzogva leteremthetne, hogy zavarom, és fejezzem be, de nem bánom. Kiabáljon, veszekedjen, nekem édes mindegy, csak végre szóljon hozzám.

Kinyújtom a kezem, óvatosan mozgok, hagynom kellene aludni, de úgy hiányzik, hogy már fáj. Ujjaim megérintik a takarójának a szélét, és egy pillanatra megáll a szívem, amikor megrándul a keze álmában. Nem mozdulok, megpróbálom rendezni a légzésem, és mikor megbizonyosodom arról, hogy nem ébredt fel, a puha anyagon keresztül fogom meg a kezét. A bal oldalamon fekszem, jobb kezem alig ér el hozzá, mégis elképzelem, hogy ez nem egy tiltott pillanat, hanem valami sokkal bensőségesebb, romantikusabb. Házasok vagyunk, boldogok, szerettük egymást. Akkor mi történik velünk? Milyen útra léptünk, hogy egyre távolabb kerülünk a másiktól? Millió kérdés fogalmazódik meg bennem, de választ egyikre sem találok. Keresem őket, minduntalan ezen rágódok, de nem találok kiutat ebből a reménytelen, ingatag állapotból.

Mozgolódni kezd, és én reflexből lehunyom a szemem. Megpróbálok egyenletesen lélegezni, és nem elmosolyodni, vagy elvörösödni, hiszen pontosan tudom, mikor néz rám, mikor fordítja felém a fejét. Nem látom őt, de érzem minden mozdulatát. Beszívja a levegőt élesen, és ezzel egy időben ér hozzá valami meleg és puha a kezemhez. A ujján lévő gyűrű összekoccan az enyémmel, s bár apróság, temérdek emléket sodor magával. Hányszor, de hányszor megkért arra, hogy vegyem le éjszakára! Minden este szóvá tette, és én akárhányszor lusta voltam megtenni, ő annyiszor szappanozta óvatosan az ujjaim reggel a fürdőszobában, hogy le tudjam venni az arany karikát. Finoman fogta kezei közé a kezemet, és mintha ő is érezné azt a fájdalmat, mint amit én éreztem akkor, meggyötörve nézett rám, de végül mindig lekerült az ujjaimról a gyűrű. Olyan kis felelőtlen vagy, szerelmem. Kétség kívül ő tudja ezt a lehető legszeretetteljesebben mondani, és a szavai mindig édesek voltak, mint a méz. Rettenetes, mennyire hiányzik az az ember, aki ő volt velem, még akkor, amikor nem volt semmi baj. Imádtam őt, azt, ahogy folyton veszekedett valakivel, hogy nem volt képes néhány percnél tovább komoly lenni, azt, hogy sokszor kiment a szakadó esőbe is, majd sáros lábbal rohant végig a lakáson, visítva, hogy fázik. Ha még egy pillanatra visszakaphatnám a vőlegényem, soha, de soha nem engedném el a kezét, és megtennék mindent annak érdekében, hogy soha, még ennek az állapotnak a közelébe se érjünk. Ne is tudjunk róla.

Dünnyög valamit, és egy újabb sóhajt követően felül, lehúzza a vízszintes részére az ágynak a párnáit, a kezemet pedig óvatosan visszahajtogatja a felsőtestem mellé. A szemhéjamon keresztül nem látom őt igazán, ezért csak betudom valamiféle vágyálomnak azt, hogy végül tényleg megfogta a kezem, vagy csak ellökte, és már abban sem vagyok biztos, hogy végigsimított-e a kézfejemen. Bosszantó a vaksötétben gubbasztani, alig várom, hogy arra utaló hangokat halljak, mélyen alszik, és kinyithassam a szemem, de várat magára. Hol igazít egyet a párnáján, hol átfordul a hátára, vagy a másik oldalára. Egy ponton dühösen fújtatva felül, hallom, hogy ledobja a lábait a padlóra, és az erkélyre vonul. Jól ismerem ezt a hangot, ahogy az üvegajtó végigsúrlódik a sínben, tompán megakad, majd vissza az egész, míg be nem kattan a helyére.