Where do broken hearts go? - Niall Horan FF [HUN]

25.

Niall

Szörnyű zajra, káromkodásra, és az épp csak combközépig érő pólóban fújtató feleségem hangjára kelek. A fejem majd' ketté hasad, fáj és ég a szemem, azt sem tudom, milyen nap van, vagy hol vagyok.

- Minden rendben? - a hangom rekedt, alig érzem a végtagjaim, mégis felülök.

- Kinyírom. Nem érdekel semmi és senki. Kicsinál engem ez a nő - becsapja az ablakot, és visszatrappol az ágyba. - Reggel fél 7-kor már zajong, a kertésze még mindig azt hiszi, halláskárosult, de egyet se félj! Egy reggel arra fog ébredni, hogy nincs már kertje, mert én felgyújtom, esküszöm.

Nem tehetek róla, szórakoztat az évek óta tartó harc Eire és a szomszédban lakó nő között, akinek tulajdonképpen a nevét sem tudom, csak azt, hogy több rum van a csészéjében, mint tea.

- Ne húzd fel magad ezen. Felesleges.

- Tudom. De biztos vagyok benne, hogy direkt csinálja - álmosan dől vissza, takaróját a fejére húzza.

Hallgatok, mert egyáltalán nem tudom, mit mondjak azok után, ami este történt. Furcsa, hogy nem veszekedéssel, sírással a hátunk mögött tértünk nyugovóra, sokkal inkább kitartó bizalommal és, részemről egy szerelmi vallomással. Kissé késői, és talán nem is úgy fogalmaztam meg, ahogy a romantikus filmekben, vagy a normális párok az életben, de tudom, hogy Eire értette, hallotta, és ha mást nem, de tudatosította magában.

Amikor kimondtam, hogy újra meg újra belezúgtam, mindezt a lakásavatón történtekkel alátámasztva, valami megváltozott az arcán. Nem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy mi, de tudom, hogy most minden egészen másképp fog alakulni. Ha nem is jól, kétségkívül máshogy.

- Kérdezhetek valamit? - félek a reakciójától, hiszen ez a nő egy testbe van zárva mindkét feleségemmel: azzal, akit a pokolba kívánok, és azzal, akibe fülig szerelmes vagyok.

Válaszként csak hümmög, az arcát továbbra is takarja.

- Tényleg széttépted a válási papírokat?

- Igen.

- Akkor ez mit jelent, Eire?

- Hogy nincsenek. Megsemmisítettem őket.

- És mi?

- Mi? Hogy érted?

- Mi van velünk? Mi megmaradunk?

- Szeretném. Te nem?

- Szeretném, persze - bizonytalan vagyok, a hangsúlyt fent tartom, mintha a mondatomnak lemaradt volna a vége, Eire viszont folytatja, be akarja fejeztetni velem.

- De...?

- Nem tudom, mi a biztosíték arra, hogy nem történik meg újra. Hirtelen felindulásból bármikor írhatsz egy másikat, és megint ott leszünk az étkezőben, az asztalon egy halom adattal és jogi micsodákkal, ami majd megszabja, mikor láthatom a lányom.

- Mi a biztosíték arra, hogy ez bárhol, bármikor, bárkivel nem történik meg? Kidobtam őket, mind, mert rájöttem, hogy ha ésszerű is lenne, belehalnék. Nem elég ez neked? Vagy mit kéne még tennem, hm? Tegyek esküt, hogy soha többé nem kívánom a házasságunkat felbontani, és örökkön-örökké melletted maradok, még ha lelkileg össze is török miatta?

- Félreértesz, én csak... - de nem. Igaza van. - Csak eszembe jutott. Nem akarok semmi mást.

Szerintem nem hisz nekem, bár miért tenné? Én magam sem hiszem el, mert tudom, hogy ennyi nekem nem elég. A megoldások viszont meggondolatlanok, és önzőek.