Where do broken hearts go? - Niall Horan FF [HUN]

49.

Niall

Britanny és Harry hamar eltűnnek, valamit magyaráznak Brits autójáról, de őszintén? Nem igazán fogom fel. Csak leutánzom a feleségem reakcióit, és bízom abban, hogy ő nem ugyan ezt a technikát választja.

- Vigyázz magadra, és hívj fel, ha sikerül elintézni valamit - megölelgeti, majd nagy nehezen útjára engedi a barátnőjét, aki botorkálva megy végig a járdán, aztán valami csoda folytán nem esik be Harry kocsijába, sokkal inkább beül, mint egy normális ember.

Elfojtok egy mosolyt, mert a 'normális' és az 'átlagos' egyikükről sem mondható el, de valószínűleg őket mondanám, ha a családokon kívül meg kéne neveznem valakiket, akiket valóban nagyon szeretek.

- Felmegyek, megnézem Soniát - megérzem a mellkasom köré fonódni a vékony kis karjait, és ahogy a haja a felsőmhöz tapad.

- Jó, addig keresek valamit, amit Harryék nem ettek meg előlünk - hangosan korog a gyomrom, mert a másik lakásban csak kávé volt. Nem is értem, hogyan él túl napról napra Harry.

- Ne legyél ilyen irigy - nyom egy gyors puszit a tarkómra, és eltűnik.

Megint elterelődnek a gondolataim. Olyannyira, hogy azt is elfelejtem, hova akartam elindulni. Levetem magam a nappaliba, a telefonom nyomogatom és nem csinálok semmit. Ki-be lépegetek az alkalmazásaimból, végignézem a képeimet, de végig csak az jár a fejembe, hogy milyen jól sikerült a tegnap esténk, mert őszintén, nem gondoltam volna, hogy egy hangos szó, egy bántás vagy aprócska kis szurkálódás nélkül megússzuk. De legalább arra számítottam, hogy Sonia belázasodik megint, vagy Harry nem bír vele. Nem tudom megmondani, miért, de túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen.

Elmosolyodok, amikor eszembe jut a kissé spicces feleségem, akin majdnem kifog a taxi ajtaja, és ügyetlenül botorkál hátrafele, miközben belém kapaszkodik és megpróbál úgy megcsókolni, hogy ne fulladjunk bele az esővízbe. Ha pedig az este folytatására gondolok, a hideg ráz. Hihetetlen, hogy visszakaptam a feleségem, testestül, lelkestül, és most már tudom, hogy még mindig úgy szeret, ahogy én őt. Beleborzongok a gondolatba, hogy milyen jó volt az egész napunk, és nem csak a vége miatt, hanem egészen onnantól, hogy reggel együtt lustálkodtunk hármasban, és éreztem azt a meghittséget és szeretetet, amit csak mellettük ismertem meg. Család voltunk, és most már mindig így lesz.

- Szivem, nem azt mondtad, hogy enni fogsz? - észre sem veszem, amikor Eire leér, karjában Sonjaval.

- De, igen. Titeket vártalak - felpattanok a kanapéról, és eléjük sietek, hogy átvehessem a lányom az ölembe és még egyszer megcsókolhassam életem nőjét. Érzem, hogy mosolyog.

Elhatároztam, hogy ezt a nőt boldoggá fogom tenni, méghozzá minden percét tökéletessé fogom varázsolni, de ehhez az kell, hogy én is boldog legyek. Éppen ezért együtt reggelizünk, és minden másodpercet velük töltök. Nem megyünk sehová, egész nap a lakásban, legfeljebb a teraszon vagyunk. Sonia délutáni pihenését kibasználva a hálószobában heverészünk mi is, mirelit pizzát ebédelünk és jégkrémet eszünk.

- Fel kell hívnom Britannyt- félig csukott szemmel motyog, de nem veszem komolyan őt, mivelhogy hosszú percek óta lehunyt szemmel szuszog a mellkasomra dőlve, kezében a lenyalt kiskanalával.

- Jó - ennyi csupán a válaszom, és meglepődök, amikor valóban kiveszi a telefonját a zsebéből.

Eleinte nem figyelek, csak foszlányokat fogok fel a beszélgetésükből, aztán néhány perc elteltével összeáll a kép, és kiderül számomra is, pontosan miért volt itt ma reggel Brits.