Mese Habbal

😢

- Apa! Minden rendben? Jól vagy?- rohanok be az ajtón. Épp a poroltóval oltja el lángra lobbant találmányát.

- Persze, én jól, de ez tönkre ment.- mondta csalódottan, és leült.

- Apa, el kéne menned dolgozni. A könyvtári fizetésemből nem fujta új szerszámokra, és alkatrészekre.- ültem le mellé.

- Tudom, de nem értek semmihez.- keseredett el.

- Körbe járhatnál a faluban, hogy nem- e kell valamit megjavítani. - javaslom.

- Tudod, hogy nem látnak szívesen. Bolondnak tartanak.- hajtja le a fejét.

- Meg kell próbálnod, ha folytatni szeretnéd a találmányod építését!- bíztatom.

- Te olyan jó vagy kislányom. Mindig kiállsz értem, dolgozol helyettem, hogy legyen mit ennünk, én meg folyton kudarcot vallok. Most azonban elindulok, és keresek munkát, hogy büszke lehess apádra.- állt fel, és pakolászni kezdett minden félét a táskájába.

- De apám, én büszke vagyok így is. Csak már nem futja az alkatrészekre.- magyaráztam.

- Ne aggódj, nem kell több alkatrész, mert sosem sikerül semmi, így nem próbálkozom többet. Helyette dolgozni fogok.- apám határázottnak tűnt, de nekem nem tetszett ez, hogy már nem akarja azt csinálni, amit igazából szeret. Már épp szólni akartam, de apám elindult.- Nem sokára visszajövök, addig te csak csináld, amit minden nap szoktál!-fordul felém, és közben felpakolta a cuccát, a kocsi platójára.

- Mégis hova mész?- kérdem.

- A szomszéd városba. Ott nem ismernek, több esélyem lehet.- lép közelebb, majd megölel.

- Az legalább hetven kilométer.- képedek el. Igen, ilyen nagyon messze élünk mindentől. Ezért is olyan nyugodt ez a kisváros.

- Ne aggódj, tudok egy rövidebb utat az erdőn keresztül.- mondja.

- A rövidebb utak sose vezetnek semmi jóra.- mondtam apámnak, aki már beült a kocsiba.

- Ne aggódj miattam, néhány nap és itthon leszek.- inditja be az autót.- Vigyázz magadra Bell, szeretlek!

- Én is szeretlek apa.- hajtott el.

                                ***

Már legalább egy hét eltelt, mióta apám elment. Nagyon aggódtam érte, hisz pár napról volt szó. Fel s alá járkáltam a konyhában idegesen. Azon gondolkodtam, hogy utána indulok, aztán valaki kopogott az ajtómon. Odasietek, kinyitom, majd egy csokor virággal találom szembe magam.

- Bell, szívem vágya,
légy lelkemnek társa!- hallom meg James hangját a virág mögül.

- Egyáltalán nem alkalmas James. Menj el! Kérj meg valaki mást!- csaptam rá az ajtót. Most már biztos, hogy inkább apám után megyek.

Már be is pakoltam a bőröndömbe, amikor eszembe jut hogy a kocsi apámnál van, így nincs is mivel mennem. Ám a bejárati ajtó hangjára leszek figyelmes. Lefutok a lépcsőn, és  előttem apám áll, fáradtan, kimerülten.

- Apám. Hálisten hogy itt vagy.-  rohanok hozzá, és megölelem.

- Kicsim. Bár ne értem volna vissza élve!- ül le kétségbe esve.

- Hogy mondhatsz ilyet? Mért mondod ezt?- próbáltam a szemébe nézni. Egyszer csak felemeli a fejét.

- A rövidebb út, tényleg rossz ötlet volt. Eltévedtem, és egy romos kastélynál kötöttem ki. Éjszakára ott akartam megszállni, ám nem volt üres. - hunyta le a szemét.

- Ki lakik ott?- kérdeztem.

- Nem ki, hanem mi!?-  nézett a szemembe, és félelmet láttam benne.  Nagyot nyeltem.- Egy szörny él ott. Beszéde emberi, ám egyáltalán nem úgy néz ki.- néz maga elé.

- Mit tett veled?- kérdeztem, nem kételkedve szavában.

- Te hiszel nekem?- lepődik meg.

- Mért ne hinnék, hisz sosem hazudsz nekem?- mondom.

-Mert én sem hinném el,ha valaki ilyet mondana. Ez képtelenség, ami ott van.- mérgelődik.

- Mit csináltál ott?- erre rám nézett.

- Azt mondta, amikor észre vett, hogy életben hagy, ha a szolgája leszek. Belementem, ám rossz alkalmazott voltam. Azt mondta, ilyen emberre nincs szüksége, megöl. Ekkor követtem el, életem legnagyobb hibáját.- mondta szomorúan, már már sírva.

- Mit apám?- kérdeztem.

- Megkértem, hogy engedje meg, hogy utoljára láthassam a lányom. Erre azt mondta kis gondolkodás után, hogy minden kettőnkkel végez, ha nem viszlek oda neki.- zokogott, és már az én szemeimből is könnnyek folytak.