Mese Habbal

😖

- Nekem kell odamennem?- kérdeztem magam elé nézve.

- Nem fogsz. Holnap elutazol innen messzire, én pedig visszamegyek. Távol jársz már, mire rájön hogy becsaptam.-mondta el apám a tervét,ami egyáltalán nem tetszett.

- Rendben.- nyeltem egyet, majd megöleltem. Tudtam, hogy talán utoljára látom őt.

Este megvártam hogy elaludjon, majd mély levegőt véve, indultam el az erdő felé. Ahogy egyre beljebb értem annál jobban féltem. Aztán az út három felé ágazott. Biztosan itt tévedt el apám. Gondoltam magamban. De vajon melyik úton ment tovább?  Törtem a fejem. Majd észre vettem a jobb oldali úton, a friss kocsi nyomokat. Csak a bolondok járnak erre, ezért is nincs más életnek nyoma.  Miért is ne éjjel indulsz el a sötét erdőbe? Nappal nem lenne elég ijesztő.  Morogtam magamban. Aztán megláttam egy vaskaput, ami kinyílt előttem. Remegtem a félelemtől, de tovább mentem. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne folyamatosan, mióta bejöttem a kapun. Lassan gurultam az úton. Minél később érek oda, annál később szembesülök a lénnyel, ami engem vár.

Kiszálltam a kocsiból, miután megálltam vele a lépcső előtt, ami egy hatalmas ajtóhoz vezetett. Féltem, nagyon féltem. Könny szökött a szemembe, annyira rettegtem. Már készültem, hogy bekopogok de, mielőtt az ajtóhoz értem kinyílt. Nem mozdultam, nem bírtam. Álltam ott, és néztem befelé. Sötét volt, ami csak annyit jelent, hogy az orromnál nem láttam tovább. Úgy éreztem, ha teszek még egy lépést, nem lesz visszaút. Bár talán, már a vaskapun átlépve lemondtam róla. Levegő után kapkodva, lassan emeltem a lábam, majd tettem egy lépést. Hirtelen megfordultam, és lefagytam. El akartam futni, aztán meg nem. Eszembe jutott, hogy ha nem maradok, megölik az apámat és engem is. Nagy levegőt vettem, és kifújtam. Lehunytam a szemem, majd visszafordultam.

- Sokáig kínlódsz még az ajtóban állva?- kérdezte valaki gúnyosan. A szívem, a torkomban dobogott.

- Ki van ott? - kérdeztem körbe tekintve. Sehol nem láttam senkit.

- Valaki, akivel sok időt fogsz tölteni.- válaszolta. Mély, ám fiatalos férfi hang volt. Beljebb lépkedtem, nagyokat nyelve. - Végre megmozdultál.- szólalt meg újra, ám ezúttal láttam is őt. Réműltem kezdtem el hátrálni, aztán az ajtó mögöttem be csukódott. Már nincs menekvés. - Ugyan már. Nem foglak bántani. Ha akarnám se tehetném.- ült ott, és beszélt hozzám egy farkas.- Kövess!- indult el, fel a lépcsőn.

- A nagy úr ma még nem kíván látni téged. Azt kérte vezesselek a vendég szobába.- mondta.

- Mi vagy?- kérdeztem félve.

- Farkas, amint látod de, ne kérdezősködj!- mordult rám.

- Meddig kell itt maradnom?- kérdeztem. Vicsorítva nézet hátra rám.

- Baj van a fejeddel? Azt mondtam ne kérdezősködj!- morogta. Összehúzva magam mentem tovább utána. - Ide fészkelj be!- állt meg egy ajtó előtt. Benyitottam. Egy átlagos szoba volt, persze régimódi. A farkas felé fordultam de, eltűnt. Értetlenül forgolódtam körbe. Elfogadva hogy magam maradtam, bementem a szobába, és bezárkóztam. Bár nem tudom mennyire védhet meg az az ajtó attól, ami odakinn van.

Az ablakhoz sétáltam, sötétség volt mindenhol. Pihennem kéne, fáradt vagyok. Félek, nem merem behunyni a szemem. Hangokat, lépteket hallok kintről. Pulzusom felszökik az egekbe. Idegesen nézek az ajtó irányába,talán azt várva, hogy belép rajta valaki, vagy valami. Ám ez az este, a körülményekhez képest, nyugodtan telt.

Nem aludtam túl sokat, mondhatni semmit. Reggel újra kinéztem az ablakon. Egy elhanyagolt, gazos, ám mégis szép kertet láttam. Szökőkút az udvar közepén, körülötte régen biztosan virágok voltak. Most csak száraz gaz lepi be. Néhány szobor, amire valami futónövény költözött. Féltem még mindig, de kíváncsi is voltam. Vállam felett az ajtóra néztem. Előbb, vagy utóbb ki kell mennem. Erőt vettem magamon, és elindultam. Kinyitottam az ajtót, majd félve, ám kíváncsian lépkedtem a folyosókon. Gyönyörű festmények diszítették a falakat. Igaz, mindet ellepte a por.

- Hát itt vagy.- hallok meg egy lágy, női hangot. Megfordultam, és egy újabb farkas állt előttem.

- Hányan vagytok?- kérdeztem, miközben félve néztem körül.

- Egy páran.- hangja kedvesen szólt. Szinte elképzeltem, hogy mosolyogva mondja.

- Te rokonszenvesebb vagy, mint a tegnapi társad.- néztem a szemébe, amitől kicsit meg is ijedtem. Elkaptam a tekintetem, és a járólapot pásztáztam.

- Igen, Harold már csak olyan amilyen.- mondta.- Viszont, most el kell mondanom, hogy mik a feladataid.- sétált el mellettem.

- Hol van?- tettem fel a nagy kérdést.

- Herold? -kérdezett vissza.

- Nem. A szörny, amiről apám beszélt.- mondtam ki bátran.

- Megakarsz halni?- mordult rám vicsorítva.

- Nem.- hunytam be a szemem.

- Akkor ne szóltsd így, vagy előbb halsz meg, mint gondolnád!- mondta a végét már sajnálva engem. Tovább mentünk, és közben elmondta, hogy takarítanom kell majd. Hát nem örültem neki, hisz ez egy kastély, és  hetekbe, hónapokba telik majd mire végzek. Ha végeztem vajon elengednek?

- Ha kész vagyok, haza engedtek?- kérdeztem rá.

- Mi? Nem, aki egyszer beteszi ide a lábát, már nem távozhat élve.- mondta de, közben rám se nézett.

- Hogy mi?- akadtam ki.- Akkor az apámat hogy hogy elengedte?- gondolkodtam el.

- Csak érted küldte el. Nem gondoltuk hogy téged ide küld, ő meg elmenekül.- magyarázta.

- Épp ellenkezőleg. Azt akarta hogy én szökjek el, ő pedig visszajön meghalni. - mondtam el az igazat.

- Te mégis idejöttél. Miért?- fordult felém.

-Nem akartam, hogy meghaljon az apám. - néztem rá szomorúan.

- Helyette feláldoztad magad.-  rázta meg a fejét, és mentünk tovább. Kaptam néhány eszközt, és neki álltam a munkámnak.

Halihó

Hát, nem a legjobb. Sajnálom, hogy ilyen sokat késtem vele, és még csak olyan hű de jó se lett. Nagyon igyekszem. Ígérem több időt szánok rá mostantól! Puszi 😘