Mese Habbal

Hófehérke

Becses nevem, Margaret von Waldeck.
Hét bátyámmal élek, akik egy közeli bányában dolgoznak. Egész fiatal korukban kezdtek el lejárni, még apánkkal. Ezért sem épp átlagos a kinézetük. Alig súrolja magasságuk a 150 cm-t. Az emberek csak törpéknek csúfolják őket. Főzök, mosok rájuk, és rendet tartok utánuk. Anyánkat még kis koromban elvesztettük, apánk pár éve hunyt el.

Nemesi családból származunk, ám ez ma már nem észre vehető. Nem voltunk dús gazdagok, de jobban éltünk a többségnél. Apánk, anyánk halála után, egyre ritkábban járt a bányába, és ivott is. Lassan fogyni kezdett a pénzünk, így a bátyáim kezdtek egyedül eljárni a föld alá, de már ez sem olyan jövedelmező, mint régen.

Nem sokára 16 éves leszek. Egész pontosan két nap múlva. Ezen a napon, nem csinálok semmit, csak elsétálok a városba, és ott töltöm az időt. Néha még veszek is magamnak valamit. Ha arra járok, az emberek mindig azt mondják gyönyörű vagyok, mint amilyen az édesanyám volt. Neki is fekete haja, sápadt bőre volt, és rózsa piros ajka.  Úgy hallottam, mindig vidám, és kedves volt mindenkivel. Ilyen szeretnék lenni én is.

- Margaret.- kiabálták bátyáim este, amikor hazaértek.

- A konyhában vagyok.- kiabáltam vissza. Nem kellett két perc, már mind a heten az asztal körül ültek.

- Na de fiúk!-tettem csípőre a kezem.- Irány mosakodni! Így nem vacsorázhattok!- néztem végig rajtuk. Mocskosak voltak, mint a bányászok.

- Na, add csak a vacsoránkat, és ne parancsolgass!- csapott az asztalra morgó. Mindenkinek adtam egy hasonlóan találó becenevet. Morgó a legidősebb.

Halihó

Tudom, tudom elég rövidke rész lett, de  végre hoztam valamit ide is. Remélem tetszik nektek. Annyit elárulok, ez teljesen más Hófehérke lesz, mint a megszokott. Egy cikk adott ihletet. Remélem így is tetszeni fog. 😘