Mese Habbal

🍽

Szavai a fülemben csengenek, és nem bírok aludni. Nem-e félek? Dehogy nem, viszont mit veszíthetek ha kiállok magamért? Így is, úgy is megöl, hisz megmondta. Undorító? Igen, ám azok a szemek nem ugyanazt üzenik, mint a szavak, amik elhagyják a száját. Kíváncsi vagyok rá. Érdekel miért ilyen. Ki tette ezt vele, és mióta fogoly ebben az életben, testben.

Napokig, hetekig nem láttam újra, csak éreztem. Bárhol jártam, bármit csináltam, tekintete lyukat égetett rajtam. Nem láttam sehol, nem tudtam honnan figyel. A takarítással jól haladtam. Hogy ne unatkozzak nagyon, és ne némuljak meg a nagy szótlanságban, énekelgettem. Egésszé kezdett otthonossá válni a hely. Nem foglalkoztam a fura hangokkal, a fura beszélő farkasokkal, vagy a konyhában főzőcskéző majommal sem. Minden nap kaptam új, tiszta ruhát. Ételt is adtak napi háromszor, így elvoltam.

-Mára végeztél.- szólt Marie, a kedves farkas.

- Korán van még, nem?- néztem rá értetlenül.

- A nagysága kérése, hogy fejezd be! - eddig hallani se hallottam róla.

- Oh. Még él?-kérdeztem, mire csúnya nézést katam.- Eddig mért nem érdekeltem?- érdeklődtem.

- Nem tudom, számunkra is értelmetlen ez a helyzet.- mondta.

- Miért?- kérdeztem, miközben elindultunk. Nem szoktunk beszélgetni, és ez is fura most.

- Mert tudod, eddig akárhány lány volt itt, őket kihasználta, és nem csak a takarításra értem ezt. - a mondat végén nagyot nyeltem.

-Mért mondod ezt el nekem?- kérdeztem.

- Most nincs itt, és egyébként nem mondhatnám el. Kedvellek, és most mind abban reménykedünk, hogy ő is megkedvelt téged. - magyarázza.

- Egyszer találkoztunk, mégis hogy kedvelt volna meg?- teszem fel, nevetve a kérdést.

- Ahhoz, hogy megfogjon valaki lénye, elég egy emlékezetes találkozás is.- mondta mosolygos hangon.

- Hát, a miénk elég emlékezetesre sikerült.- nevettem az emléken.

- Igen. Mást ott helyben megölt volna a tisztelenségért.- mondta, amit amúgy is sejtettem.

- A többi lány, őket megölte?- kérdeztem félve.

- Saját kezüleg végeztek magukkal. Gyengék voltak, nem bírták.- mondta közönyösen.

- Velem mért nem foglalkozi?Mért nem próbál az őrületbe kergetni?- csak úgy zúdítottam rá a kérdéseimet.

- Erre nem tudom a választ.- állt meg a szobám előtt.- Vacsorára vár téged, készülj el!- sétált el. Már nem értek semmit.

A szobában készülődni kezdtem. Nem tudom miért de, jól akartam kinézni. Megcsináltam a hajam. A felső részét összefogtam, a többit hagytam hogy a hátamra hulljon. Felvettem, az alkalomra kapott ruhát, aminek halvány lila színe volt. Az ablakhoz sétáltam, és mosolyogva néztem ki rajta. Igazán szép ez a hely, már csak a kertet kellene kikupálni. Bármi lesz is, bárhogy is bánik velem, erős maradok. Gondoltam magamban.

- Bell! Indulj, kész a vacsora!- halottam meg Marie hangját az ajtó felől. Végig simítottan a ruhámon, majd elindultam. - Gyönyörű vagy! - mondtam mosolygós hangján.

- Köszönöm.- mosolyogtam kissé szégyenlősen, csak mert nem véletlenül nézek így ki. Ha nem érdekelne a szörny, most hagytam volna kócosan a hajam, és görnyedten sétálgatnék, csak hogy bosszantsam. Viszont kíváncsi vagyok, mert ha itt kell leélnem az életem, hát ismerjem a lakótársam.

Lelépkedtem, most már egyedül, a lépcsőn, és az étkező felé mentem. Az asztal világos oldalához sétáltam.

- Köszönöm, hogy megtisztel jelenlétével, a legutóbbi incidens után.- kicsit összerezzentem hangjától, majd hamar meg is nyugodtam.

- Nem vagyok harag tartó személyiség. Bár meghívást most sem kaptam, csak annyit hogy vár rám.- mondtam. Mély levegőt vett, majd kifújta azt. Oké, leállok, mert nem akarom, hogy ez a vacsora is ordibálásba fulladjon.

- Üljön le!- utasított, bár nem olyan kemény hangon beszélt, mint a múltkor. Leültem, ahogy kérte.- Nagyon szép munkát végzett.- dicsérte meg a munkám, amitől mosoly kúszott az arcomra.

- Köszönöm, ám még nem végeztem, csak a folyosókkal, a nappalival, és étkezővel.- igaz ezek hetekbe telltek, mire saroktól- sarokig tisztára nyaltam. - Na igen, meg a szőnyegeket és függönyöket még ki sem mostam.- magyaráztam neki.

- Nem is kell! Megcsinálja más. Végeztél!- mondta, mire értetlenül néztem felé, mert hogy most sem láttam a sötétségben.

Haliho

Na hogy tetszik?
Őszintén szólva, szerintem kitalálhattam volna jobbat is. Most már megírom így, és arra gondoltam,ha esetleg eszembe jutna egy más fajta változat, azt is megírnám később. Mit szóltok hozzá? Bár ez még nem biztos.
Puszi 😘