Mese Habbal

💍

Odahaza átadtam az ajándékokat a testvéreimnek, majd a szobámba mentem, és a hercegről ábrándoztam.

Minden egyes nap, dalolva ébredtem, táncolva takarítottam, dúdolva főztem, és énekelve mostam a koszos ruhákat. Tetőtől talpig éreztem a szerelmet, amit egyetlen pillantás keltett életre. Vártam, minden percben arra, hogy újra láthassam. A bátyáimnak fel sem tűnt, vagy nem akarták észre venni.

Egy héttel később, amikor a nap a legmagasabban járt az égen, kopogás zavarta meg napi teendőimet. Mit sem sejtve nyitottam ajtót, koszos poros ruhában. A lepettségem leplezetlen volt, amikor megláttam kiáll az ajtóban.

- Hercegem.- hajoltam meg azonnal, szégyellve öltözékemet.

- Margaret Von Waldeck, örvendek hogy újra láthatom.- nyújtotta a kezét.

- Felség, roppant szégyellem, hogy így kell látnia.- szabadkoztam.

- Tündöklő szépségének fényét ez sem tompítja.- döbbenten, elpirulva néztem fel rá.- Eljönne velem egy sétára?- tartotta még mindig kezét. Kezem, kezébe csúsztattam, ajkamra mosoly kúszott.

- Hogy is utasítanám vissza, ha ily kedvesen kéri?- válaszoltam.

Elindultunk az erdőben. Az őrség tisztes távolból követett minket, és óvta a herceg életét. Egymás mellett sétáltunk a bokáig érő gazban.

- Ha megbocsájt hercegem, megtudhatom, minek köszönhetem látogatását?- találtam meg a hangom.

- Kérlek szólíts csak Fülöpnek, Margaret! Remélem nem gond, ha tegeződünk?- mosolygott rám.

- Ahogy szeretné felség.- mondtam, mire megköszörülte a torkát.- Elnézést, Fülöp.- javítottam ki magam.

- Egyedül élsz abban a nagy házban?- érdeklődött.

- Dehogy. Hét bátyám van, ők a bányában dolgoznak, abból élünk, amit ott keresnek. Jó magam a háztartást vezetem.- meséltem neki.

- Megtudhatom a hány éves vagy?- kérdezte kedvesen.

- Az nap töltöttem a tizenhatot, amikor a téren találkoztunk.- mosolyodtam el az emlék hatására.

- Hát a szüleitek? Egyedül éltek?- kérdezett, és kérdezett.

- Sajnos már nem élnek, de nem válaszolt a kérdésemre.- hívtam fel a figyelmét arra, hogy elfelejtett válaszolni.

- Tudod Margaret,- fogta kezébe kezeim, és felém fordult.- szépséged, s bájod megbabonázott amikor megláttalak. Szívembe loptad magad, és nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rád, a gyönyörű szemeidre, szép orcádra, dús ajkaidra.- minden szavától egyre vörösebb lett az arcom.- Szeretnélek magam melett tudni, látni minden nap, és csókolni ajkaid.- simított végig alsó ajkamon hüvelykujjával, keze pedig arcomon pihent. Szemeiben elveszett tekintetem, és egy szót sem tudtam kiejteni a számon. Váratlanul ért őszintesége, és álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen vágyai vannak.- Szeretnélek az oldalamon tudni, ezért a legfontosabb kérdésem az lenne, hogy lennél-e a hercegném, s majdan a királyném?- sokk-ként ért, hogy ilyen hamar a kezemet kéri.

- Nem túl elhamarkodott ez hercegem? A szülei mit szólnak mindehhez?- kapkodtam a fejem jobbra balra.

- Ez most nem fontos. Mi a válaszod Margaret?- államnál megemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen, így várta a válaszom.

- Testem, lelkem önnek adnám, de még sem lehet az herceg felesége egy rogyos lány.- csordult ki a könnyem.

- Ezt majd én eldöntöm, és a szívem téged választott.- törölte le a sós nedvet arcomról.- Légy a kedvesem!- szemeiben reményt láttam, és nem tudtam tovább tiltakozni, bármennyi ellenző ok is jutott eszembe.

- Leszek. Hozzád megyek.- mondtam ki a mondatot, amivel örökre megváltoztattam az életem.