Mese Habbal

🌹

Együtt vártuk a bátyáimat haza, hogy elmondjuk, összeházasodunk. Már hallottuk a hangjukat, ahogy közeledtek a ház felé. Kuka lépett be először, és döbbenten állt meg az ajtóban.

- Mit állsz itt meg az ajtóban? Engedj be!- morgott a legidősebb, majd amikor megpillantotta mellettem a herceget, elkerekedtek a szemei. Lassan mind a heten ott álltak tátot szájjal, és hallgatták a herceget. Elmondta miért jött, és mit szeretne.

- Kizárt! Megbocsásson herceg, de ez nem így működik. Udvaroljon, hívja el randevúra, ismerjék meg egymást, és majd azután vegye el, ha még szeretné!- szólalt fel elsőként Morgó, és a többiek egyetértően bólogattak.

- Igaza van, tiszteletben tartom kérését. - állt fel Fülöp herceg, és kezet fogott a bátyámmal.- Hamarosan újra meglátogatom Margaret.- mosolygott rám, majd az őrségével együtt elhagyták a házunkat.

- Még jó hogy nem arra jövünk haza, hogy már a felesége vagy.- morogolódott.

-  Hagy- ha-ha-hapci. Hagyd már őket, ha a szíve őt választotta.- törölte orrát Hapci.

- Olyan boldog vagyok, hogy rád talált a szerelem. - ölelt át Vidor.

- Igen, nagyon szép, és jó, ám mégis félek. Mi van ha király, és a királyné nem fogadnak el? Ha az emberek megszólnak, vagy valami?- soroltam az aggodalmaimat.

- Az emberek tudják, hogy nálad tisztább lelkűbb, szerényebb ember nincs a földön. Most is szeretnek, és a herceg feleségeként is szeretni fognak.- magyarázta Tudor.

- Gondolod?- néztem rá aggódva, mire nagyot bólintott.

A következő napokban nagyon odafigyeltem, hogy ne legyenek piszkosak a ruháim, mert bármikor betoppanhat a herceg.  Még mindig boldogságban, és szerelemben úsztam, de volt némi aggodalom, ami nem hagyott nyugodni. Féltem a herceg szüleitől.

Az utolsó találkozásunk után négy nappal, újra eljött hozzám. Egy szál rózsát hozott magával, és csábos mosolyát. Újabb sétát tettünk az erdőben. Mesélt a különböző madár fajokról, és állatokról. Beszélt az életéről, és kérdezett az enyémről.
Eltelt egy délután, majd ő menni kényszerült. Mielőtt elbúcsúzott, elmondta, hogy három nap múlva újra eljön.

Ígéretéhez hű maradt, és eljött. A tóparton töltöttük a napot, és cseppet sem untuk egymás társaságát. Ahogy az ezt követő számtalan alkalommal sem. Már elképzelni sem tudtam volna nélküle az életet. Szerelmes vagyok belé, és vele képzelem el a jövőmet.

- Legközelebb holnapután látjuk egymást, és bemutatlak a szüleimnek.- utolsó mondatát hallva a levegő belém szorult.

- Nem hiszem, hogy erre fel lennék készülve.- akadékoskodtam.

- Pedig már bejelentettem látogatásod. Jó lesz, hidd el! Kedvelni fognak. Akkor holnapután jövök érted.- csókolt kézen, majd felpattant a lovára, és haza vágtatott.

Iszonyú gyomor görcsöm volt a következő nap, és az nap már a reggeli sem ment le a torkomon. Az ujjaimat tördeltem, és fel- alá mászkáltam. Felvettem legszebb ruhámat, úgy várakoztam.

Hamarosan, úgy még ebéd idő előtt, egy hintó gurult az udvarunkba. Fülöp szállt ki belőle, majd köszöntött, és együtt szálltunk vissza. Az úton szótlan voltam, a feszültségtől. A herceg megfogta kezem, és bíztatóan rám mosolygott. A várudvarra érve, a szívem a torkomban dobogott. A hintóból kiszállva, a hatalmas vár, hatalmas ajtajában megpillantottam szívem választottjának szüleit.