Mese Habbal

😦

- Ki akar ilyen szülinapot? Egyikőtök sem érdekel. Hazudtok. Hagyjatok békén!- ordibálok velük. Nem lehet igaz, amit mondanak. Utálnak engem, és nem akarják hogy boldog legyek. Hazugság az egész életem.

- Te nem pakolsz?- jön be Anna,majd neki áll a szobámban pakolászni. - Ez nem fontos. Ezt elvisszük.- dobálja a cuccaim egy táskába.

- Hagyd! Én nem megyek sehova.- kezdek kipakolni a táskából.

-Rose kérlek ne nehezítsd meg!- néz rám szigorúan.

- Ki vagy te? - nézek rá undorral.

- Anyád és apád bízott ránk hogy megvédjenek téged. Nem várjuk el hogy ezek után szeress minket, de nekünk tennünk kell amit kell. Elviszünk a szüleidhez,most már itt sem lehetsz biztonságban.- magyarázza el. Még mindig sokkos állapotban vagyok. Hihetetlen amiket mond.

Az udvaron a két másik nő,akikről azt hittem ismerem őket, a kocsiba dobálja be a bőröndöket. Körülnézek a tanyán,és a ház előtt egy fekete, sötétített ablakú kocsi lassan, kimérten halad,majd hirtelen elhajt. Nyelek egy nagyot, és a többiekre nézek. Ők csak pakolnak.
Amanda lecsukja a csomagtartót, amitől megugrok. Beültetnek a kocsiba, és indulunk is.

Idegesen ülök a hátsó ülésen,és kattog az agyam. Hova megyünk? Ki vagyok én? Ki elől bújtatnak? Kik a szüleim? Mi lesz most velem? Kik ezek a nők, akik eddig őriztek? Van valami igaz is az életemben? Látom még valaha Fülöpöt? Azt fogja hinni hogy nem kedvelem,azért nem megyek többet. Esetleg ő is a rosszak oldalát erősíti? Vagy mi vagyunk a rosszak? Seregnyi kérdés van a fejemben. Ahogy körbe nézek utas társaimon, látom hogy nagyon idegesek ők is. Mondjuk ők máshogy idegesek. Félnek. Aggódnak. Amanda türelmetlenül kerülgeti a többi járművet.

- Hova visztek?- teszek fel egy kérdést a sokból.

- A szüleidhez.- kapok egyszerű választ Amandától.

- Ők hol élnek?- nem hagyom annyiban.

- Messze. Még tíz óra autóval.- válaszol kedvesen Jess. Remek. Eddig tíz percet nem utaztam egy huzamban autóban,most meg tízórát kell kibírnom.

Továbbra sem enyhül idegességem. A tízből már csak két óra van hátra. Egész úton csak bámultam ki az ablakon. Enni vagy inni nem bírtam. Anna, Amanda és Jess nem próbáltak beszélgetni. Talán tudják milyen érthetetlen számomra most a helyzet, és nem feszítik a húrt. Nem sokára újra megállunk hogy cseréljenek a lányok. Két óránként váltják egymást a volánnál. Már térünk át a szélső sávba,mert közel a pihenő hely.

- Nem sokára megérkezünk. - mondja a mellettem ülő Jess. Anna indexelni kezd,mivel már megállni készülünk,kicsatolom a biztonsági övet,de amikor fordítja a kormányt,egy nagy lökést érzek,amihez hatalmas csattanás tásul. Ijedten összehúzom magam, de érzem ahogy felemelkedem a helyemről, és semmi sem fog meg. Az utolsó kép mielőtt becsuktam a szemem,hogy a három nő arcára kiült a félelem.

Demona

Hát sikerült. Megtaláltam a lányt,csak a műhold kellett,és egy szerencsés pillanat. A hogyan mindegy is,a lényeg hogy már vége. Az autópályára küldem az egyik emberem,hogy végezzen a kocsiban ülőkkel. Magasabb rangot ajánlottam,ám sejtettem hogy nem éli majd túl.  Egy drón segítségével figyeltem a cselekményt. Szépen,amikor nem számítottak rá, beléjük csapódott 130 km/h-val. A lány autója becsapódott a szemben lévő  kerítésbe,ám nem fogta meg,hanem a következő beton oszlop állította meg. A két kocsi kigyulladt. Semmi mozgást nem láttam,csak hogy valaki a motorháztetőn élettelenül feküdt. A drónt visszahívattam,még mielőtt odaér a rendőrség. Arcomon hatalmas, levakarhatatlan,önelégült vigyor ült. Végre meghalt a lány. Beteljesítettem az ígéretemet. Boldogan, és nyugodtan hajtom álomra a fejem.