Mese Habbal

🍵

Marieval az oldalamon ballagok az erdőben. Igen, eljöttem. Otthagytam őt, és nagyon fáj. Más részről tudnom kell hogy, hogy van az apám.

- Visszajövök, csak tudnom kell hogy apám jól van.- álltunk meg a kereszteződésnél, ahol pár hete lefordultam erre az útra.

- Nem Bell. Nem fogsz. Ez az út egy embernek, csak egyszer nyílik meg.- ült le.

- Akkor nem megyek el.- fordultam vissza.

- Menned kell! Az apádnak szüksége van rád.- tudtam hogy igaza van, de Kyle-ra gondoltam. Szívem majd hogy nem ketté szakadt. Nem tudtam mi tévő legyek, hogy merre menjek. - Menj! Ő jól lesz.- győzködött, és lassan a lábaim távolodni kezdtek. Szomorúan lépkedtem, és még utoljára hátra néztem. A farkas és az út, mintha sosem létezett volna. Vajon jó döntést hoztam?

- Apám. Haza jöttem. Itthon vagyok.- kiabáltam a házunkba belépve. Nem jött válasz. Nem volt sehol, de még nyoma sem az életnek. Az utcára szaladtam, ahol kétsébeesve kopogtam be a házak ajtaján. Senki sem nyitott ajtót. A téren volt mindenki, ahogy láttam. Mi folyik itt? Előre kezdtem furakodni, s közben elkezdtek sugdolózni hogy "itt van Bell", és a tömeg szétnyílt előttem. Apám nyakán kötél. Ez volt ami egyből szemet szúrt.

- Apám.- rohantam odahozzá rémülten. Mindenki bámult engem, ahogy megszabadítom a kötelektől.

- Bell. Hát élsz.- lépett hozzám James.

- Már mért ne élnék?- akadtam ki.- Mit csinálsz az apámmal? Hogy képzeled ezt?- förmedtem rá.

- Azt mondta egy szörny rabja vagy. Azt gondoltuk megbolondult, és megölt téged. Ezért halálbüntetést ítélt a bíró.- magyarázta el.

- Láthatja mindenki, hogy életben vagyok. Engedjétek el!- mondtam határozottan.

- Nem hal meg, de a bolondok közé zárjuk. Lehet hogy élsz, de a szörnyes meséje után, kizárt hogy szabadon járjon köztünk.- beszélt James, mintha övé lenne a világ.- Ha csak nem leszel a feleségem.- suttogta a fülembe.

- Soha.- néztem a szemébe, undorodva.

- Vigyétek!- mondta és már jöttek is, lefogták az apámat. Nem szólhatok Kyleról, nem fedhetem fel őt. Ráadásul akkor engem is őrültnek hisznek, és bizonyítékom sincs.

- Ne!- kiabáltam. - Engedjék el! Elmegyünk a városból, csak engedjék el!- kértem.

- Bolondnak nézel? Megmondtam, ha hozzám jössz szabad, ha nem, hát egy mocskos lyukban fog sínylődni.- mondta durván James, de ügyel arra, hogy más ne hallja csak én.

- Rendben. Engedd el, és a feleséged leszek!- mondtam, és közben széthulltam. James arcára győztes, öntelt vigyor ült ki. A nép felé fordult, és kimagyarázta az apámat, akit aztán elengedtek.

- Egy hét, és az asszonyom leszel.- nyomot csókot a homlokomra, amitől a hányinger kerülgetett.

- Ne tedd ezt lányom!Miattam ne!- kérlelt az apám, és közben észre vettem hogy követnek minket.

- Mit akartok?- fordultam meg.

- James parancsára vigyáznunk magára az esküvő napjáig.- mondta az egyik.

- Remek.- karoltam újra apámba. A házunkig meg sem álltunk.

- Lányom, ne menj hozzá!- könyörgött apám.

- Eszembe sincs. Megszökünk innen, az első adandó alkalommal.- mondtam el a tervem.

- Hogy? Figyeltet minket.- ült le fáradtan apám.

- Figyelj, holnap elmegyek a piacra. Veszek néhány dolgot, élelmet pár napra. Az esküvő előtti estén, lelépünk. Van egy remek ötletem.- mosolyogtam biztatóan. Bár lehet nem tetszik majd apámnak, hogy a kastélyba akarok innen menekülni.

Reggel a szokásos módon, mintha mi sem történt volna, mosolyogva mentem el a piacra. Persze hogy mindenki megbámult, de én csak még nagyobb mosollyal köszöntem rájuk. Megvettem amire szükségem volt, és haza mentem. Este vittem teát a figyelőimnek. Furcsálták, de elfogadták, mert kedvességből adtam. Így ment ez három este. Ám ezen az estén, amikor visszamentem a házba, az üres csészékkel, egy váratlan vendég várt rám. Apám meg volt rémülve, én pedig meglepve. Gyorsan becsuktam az összes ablakot ajtót, és még a függönyöket is behúztam.

- Herold, mit keresel itt? Baj van?- néztem rá ijedten, apám arckifejezését figyelmen kívül hagyva.

- Bell. Kyle beteg.- mondta, mire megszorult a levegő a tüdőmben.

- Mi? Mi a baja?- kérdeztem gyorsan.

- Amióta otthagytad, nem eszik, nem iszik, nem csinál semmit. A neved kántálja folyamatosan. Marie szerint, megakar halni, és talán egy nap és össze is jön neki.- egy könny csepp szántott végig arcomon.- Mennem kell Bell. Te döntesz, hogy hagyod-e meghalni.- ezzel el is ment.

- Ugye nem akarsz oda vissza menni?- kérdezte apám.

- Muszáj.- mondtam.- Ma este apám, megszökünk.- néztem rá könnyes szemmel.

- Te sírsz amiatt a lény miatt?-döbbent  meg.

Vártam pár órát, majd újabb adag teát készítettem. Próbáltam idegességem palástolni, míg kint voltam a figyelőimmel. Nem értették, ma mért viszek kétszer is teát. Azt hazudtam hogy nem tudok aludni, így gondoltam hozom nekik még egy kis meleg italt. Igaz ebben van egy kis plussz is, amitől elalszanak egy időre.

- Apa. Ne csináld ezt! Jönnöd  kell! Pár perc, és alszanak. Addig kell elmennünk, míg nem veszi észre valaki.- könyörögtem apámnak.

- Soha nem engedem hogy visszamenj ahhoz a szörnyhöz. - mondta.

- Apám, ha szeretsz, most bízol bennem és velem jössz.- nyitottam ki az ajtót. Végül beadta derekát, és neki vágtunk az erdőnek.