Mese Habbal

👗

A következő két napban a lányok megvették új báli ruhájukat, ami őszintén szólva szörnyű volt. Nekem egy szavam se lehet,így nem szóltam hogy az est legszörnyűbb ruhái versenyt ők nyernék meg. Mivel a sminket nekem kell elkészíteni,ezzel majd próbálok javítani az összképen, már amennyire lehet.

Újra korán keltem, és miután a reggelit felszolgáltam, neki álltam a takarításnak. Siettem,mert abban reménykedtem,ha időben végzek,és találok a padláson, anyám ruhái közt valami elfogadhatót, Jack kivételt tesz és elvisz engem is a partira.

Délután négyre végeztem az összes teendőmmel. Elővettem Jack öltönyét, és kikészítettem neki. Azután a lányokét is elrendeztem. Míg mind fürödtek, felszaladtam a padlásra. Amilyen gyorsan csak tudtam átkutattam a zsákokat. Sikerrel jártam. Találtam egy szolid estélyit. Gyönyörű kék színű,térdig érő, spagetti pántos. Mellé volt egy hosszú ujjú boleró is,ami egy kicsivel sötétebb árnyalatú volt. Mivel dohos szaga volt, elindítottam egy gyors mosást.

- Hamupipőke.- kiabált Jack.

- Jövök.- kiáltottam vissza. Felfutottam a szobájába.

- Menj sürgesd meg a lányokat! Gyorsan készítsd el a sminkjüket! Hamarosan indulnunk kell.- magyarázott. Közelebb mentem hozzá,ezt meglepődve figyelte. Megigazítottam a csokornyakkendőjét, és elsimítottam a gyűrődéseket a ruháján. Egy pillantásra felnéztem a szemébe,de elkapott a düh és a gyűlölet,ezért el is indultam az ajtó felé. A csuklómon ekkor a kezét éreztemeg. Maga felé fordított, és durvá megcsókolt. Eladtam a lelkem,csak hogy elmehessek a bálba. Nem ellenkeztem,de nem is élveztem. - Menj!- csapott a fenekemre.

- Ajánlom, hogy normális sminket csinálj hamupipő!- nézett rám a tükrön keresztül Mirella. Bólintottam,majd nekiálltam. Minden tudásomat bevetettem, és egy óra alatt végeztem a két lánnyal. Nem,nem nyírtam ki őket. A ruhájukhoz sminkeltem arcukat. Nagyon szépek lettek. Alapból szép lányok,csak undokok. Hamar leszaladtam a mosokonyhába,és a szárítóba dobtam a ruhát. Míg ment a gép, egy alap sminket készítettem magamnak. Gyorsan felöltöztem, majd rájöttem hogy nincs cipőm. Hallottam, hogy már az ajtónál vannak. Előmerészkedtem.

- Te meg hova készülsz?- néztek rám grimaszolva.

-Arra gondoltam veleteket mehetnék,most az egyszer.- mondta lehatott fejjel.

- Megkértelek hogy smikeld ki a lányaimat,a helyett te csak magaddal foglalkoztál.- mondta dühösen Jack. Felkaptam a fejem, mert ez nem igaz. Ekkor láttam, hogy Melissa önelégülten mosolyog.

- Jack én megcsináltam amit kértél.- néztem rá könyörögve hogy higyjen nekem.

-A lányok nem ezt mondták. Amúgy meg cipőd sincs. Meg mi ez a rongy rajtad?- nevetett ki. Bár ez a ruha sokkal szebb volt, mint ami az ökrein volt.

- Anyámé volt.- simitottam végig a derekamon.

- Nem érdekel. Nem jöhetsz. A kandallót nem takarítottad ki. Holnap pedig lencsét eszük.- majd elindult a konyhába. Nem értettem mit csinál.
Utána mentem.- Tessék ezt bekell áztatni. Egy darab követ sem szeretnék közte találni.- magyarázott. Lehajtott fejjel halgattam. Aztán a csörömpölés re kaptam fel a fejem. - Hupsz. Kiborult. Takarítsd fel, válogas ki és mosd le!- mutogatott. - Ha ezzel végzel, és a kandallót is kitakarítottad eljöhetsz.- mondta gúnyosan. Persze ez csak annyit jelentett,hogy nem mehetek,hisz órák kérdése mire végzek. Na meg cipőm sincs, csak egy szakadt papucs. Könnyek áztatták az arcom, mikor hallottam hogy nevetve csukják be maguk mögött az ajtót.

Most mentek el,így nem féltem attól hogy hamar visszaérnek. Nem törődve a rám hagyott feladatokkal, dühösen zokogva futottam ki a lovakhoz. Az egyetlen hely a házban, ahol megnyugszom.

Könnycsepekkel az arcomon, simogattam a lovakat. Majd fáradtan huppantam le az egyik vödörre. Újra sírásban törtem ki tehetetlenségemben.

- Miért sírsz leányom?- ijedten néztem fel,az idegen hang irányába. Egy idősebb nő állt előttem, és együtt érzően nézett rám.

- Maga hogy jött be? Ki maga? A nevelő apám küldte?- zúdítottam rá a kérdéseimet ijedten.

- Nem, dehogy is. Azért jöttem,mert szükséged van rám.- mosolygott.

- Ki maga?- álltam fel, és letöröltem az utolsó könnyet is az arcomról.

- Ha elmondanám,úgy sem hinnéd el. Ezért inkább megmutatom.- vigyorgott rám,míg én értetlenül néztem rá.- Na gyere ki az istállóból!- szólt kedvesen. Nem tudom miért hallgattam rá.

- Mit fog csinálni?- érdeklődtem.

- Segítek, hogy elmehess a bálba.Na, de elég a szavakból. - csapta össze a tenyerét,és akkor elállt a lélegzetem. Azt hittem káprázik a szemem. Egy pálca jelent meg a kezében. Mosolyogva figyelte döbbent arcomat.- Csukd be a szád! Még belerepül egy sültgalamb.- kacagott.

- Ez. Ezt, hogy? Hogy csinálta?-kérdezem meg.

- Claire. Minden jó szívű embernek van egy tündér keresztanyja. A tiéd én vagyok. Most pedig,nézzük a hajad!- nézett a fejemre.

-Mi a baj a hajammal?- kérdezem, elfelejtve,amit az imént mondott. Valószínüleg elestem,beütöttem a fejem, és ez csak egy álom. Az az, most játszom a szerepem.

- Így nem jelenhetsz meg egy partyn.- végignéztem magamon. Csupa kosz voltam. Ahogy végig sétálta a lovak közt, biztosan akkor kentem össze magam.- Na szóval.- suhintott a pálcájával.- Túl feltűnő.- húzta a száját,majd újra varázsolt.- Nem elég elegáns.- fintorgott.- Na ez tökéletes.- csillant fel a szeme,egy újabb mozdulat után.- Most jöhet a ruha.-nézett végig rajtam. Előbb egy zöld ruha jelent meg rajtam. Aztán egy sárga,mire elfintorodtam. Végül egy gyönyörű kék, pánt nélküli, térd felettig érő, koktél ruhára mondtam igent. - A sminked is elfolyt,és nincs sok időnk.- mondta. Talán egy perc alatt ki is választottuk a megfelelő árnyalatokat.- Kell valami amivel elmész odáig.- kezdett gondolkodni. Járkált fel s alá.- Az a szekér pont jó lesz.- mutatott a rozsdás, rohadt szemét kupacra.

- Még ha jó lenne is, hogy nézne ki ha egy lovas hintón állítanék oda?- szomorodtam el, mert úgy néz ki álmomban sem jön össze semmi.

- Ez igaz.- mondta,majd suhintott egyet. A rozsdás szekérből,hirtelen limuzin lett. Tátott szájjal néztem végig a járművön.

- Ki vezeti majd?- néztem a hölgyre. Elgondolkodott.

-Meg is van.- mosolygott. Bement a lovakhoz, majd kihozta egyiküket. Csendes volt az, a kedvenc lovam. Secc perc alatt átváltoztatta egy jóképű, elegáns sofőrré. Már meg sem lepődtem. -Na most már készen állsz. Indulj! Szórakozz egy kicsit!- tolt az autó felé. Épp szálltam volna be,amikor újra megszólalt.- Nincs a lábadon cipő. Gyere csak, egy különlegeset szántam neked!

-Már ezt a sok mindent sem tudom, hogy hálálhatnám meg.- mondtam.

- Csak légy mindig kedves, és jó lelkű!- simogatta meg az arcom.- Na,a cipő.-állt hátrébb. Legyintett a pálcával a lábaim irányába, és azokon eszméletlen szép, ezüstös, csillogó magassarkú jelent meg. Nagyon egyben voltam, és ebből gondoltam,hogy ez biztosan csak álom. Amikor beültem a kocsiba, a beépített tükörben megláttam magam. Saját magamat nem ismertem fel. Igaz ez csak álom, ezért akár ha felismerhető lennék se aggódnék.  - Még valami, mielőtt elfelejtem. Éjfélkor elmúlik a varázs, addigra érj haza!- intett óva.- Szép estét!- mosolygott végül.

-Mért pont éjfél?-kérdeztem,hátha kapok választ.

- Ilyen a varázslat,te csak érj haza!- mondta el mégegyszer. Becsukta az ajtót, és a limuzin már indult is.